Menü Bezárás

Pilátus és a fészbuk – Mi az igazság?

Az elmúlt egy évben rádöbbentem: tudomásul kell vennünk, nem a mi dolgunk eldönteni, mi az igazság, sem azt, hogy hol az igazság. A világ teremtése óta illetlen dolog csipegetni a paradicsomi Tudás fájáról. Nekem csupán az a feladatom, hogy ráérezzek, kinek lehet igaza, kinek van köze az igazsághoz. Ezt pedig az online térben nagyon nehéz. A valós életben az ember csupán egyetlen jelre, sugárzásra figyelhet – a személyiség kisugárzására. Minden egyéb sugárzás ártalmas, s ha talán a testre nem is, a lélekre minden bizonnyal. A tavaly márciusban kezdődő Covid-19 nevű zűrzavar pedig épp testestől-lelkestől akarja megölni az embert – ezeket a gondolataimat szeretném most megosztani a kedves olvasókkal a második covidos húsvétra készülve.

Mi az igazság? Bármennyire is nagyképűségnek tűnik, meggyőződésem, hogy Krisztus óta még soha nem volt annyira életbevágó ez a kérdést, mint napjainkban, most, a koronajárvány kellős közepében. Bárki megtapasztalhatta, hogy bármit mond vagy hall, az mind igaz lehet: vírus pro és kontra, olttassam-e be magam vagy ne, pro és kontra. Szinte napi szinten kapunk ilyen-olyan „hiteles” információt, s végül az ember maga se tudja, kinek higgyen. Nem zárhatjuk ki azt sem, hogy épp erre megy ki a játék. Végül odajutunk, hogy ne higgyünk senkinek, mindennek magunk járjunk utána… jut el az éber tudatunkig a sejtelmes, nem tudni, honnét jövő sugallat.

Immáron kerek egy éve tart ez a szó szerinti bezártság, nálunk, Felvidéken a környező országoktól is szigorúbb előírásokkal párhuzamban. Nem tudjuk pontosan, mikor és hogyan keletkezett ez a világjárvány, így valószínűleg az sem derül soha ki, mikor és hogyan fog véget érni. Számomra az lett egy határozott időpont, amikor az olasz Andrea Melis publikálta a Parolaio (A költő – szabad fordításban) című versét. Ha most valami nagyot akarnék mondani, hát ez történelmi fordulópont lett. Ez a dátum pedig március 10. Eddig a nyomtatott publikációk voltak a hitelesnek mondható „források” – a koronajárvánnyal az online világ át akarja venni a vezető pozíciót. Annyi információ zúdult ránk, hogy nincs is időnk utánanézni a nyomtatott sajtóban, az erre hivatott szakirodalomról már nem is beszélve. Számomra ezzel a verssel, március tizedikével kezdődött egy új világ – új élet, ha úgy tetszik.

Három szakaszát különböztetem meg: az elsőben megpróbáltam magamhoz térni. Megpróbáltam adaptálódni az adott szűkös mozgástérhez, ez eddig soha nem tapasztalt kijárási tilalmakhoz. Bármennyire is drasztikusnak hangzik, azon jezsuiták intelmeit vettem elő, akik magánzárkákban töltöttek hónapokat, éveket. Ezek alapján felállítottam magamnak egy rendszeres napi programot, akkor is, ha épp aznap szinte semmi dolgom nem akadt. A helyzet komolyságára való tekintettel hadd idézzem az említett költő versét (szabad fordításban).

Szívünk volt bizony a legnagyobb mértékben szennyezett.
Ez a vírus adomány, melyet a Föld adott (megalkotott).
Megállította a világot, arra kényszerít, hogy nézzünk hátra, nézzünk magunk köré.
Nagy népek városaiban lecsökkentette a légszennyeződést.
Sok mindenre megtanít. Meg fogjátok látni.
Egyszer Krisztus jön, máskor a láthatatlan Isten, kicsi mikroszkopikus méretben.
Meglátogat, hogy beszéljen egy „megújult” emberiség (emberségesség) igényéről.
Ha a halottak számára gondolunk, az ár magas, de elkerülhetetlen.
De ennyire vakon, sötétben botorkálva már nem mehet az élet tovább.

 Ez a vírus a meditáció idejének vírusa.
Áldjuk azt, hogy meg kellett állnunk, hogy így együtt lehetünk gyermekeinkkel,
hogy szeretettel forduljunk az idős, nyomorult, veszélyben élő embertársainkhoz.
A dolgokat akkor kezdjük értékelni, amikor egyszeriben hiányozni kezdenek.
Vírus, mely pillanatok alatt megvon bennünket az ölelések lehetőségétől,
azért jött, hogy megmentsen. És addig el nem megy, amíg ezt meg nem értjük.
Most fontos, hogy a lakásainkat, házainkat bezárva, szívünket nyissuk ki.
Sőt menjünk ki a természetbe (csodáljuk a tengert), üljünk le egy tó, folyó partjára,
a természet lágy ölén tudatosítsuk, mint eddig soha – ez a mi hazánk.
Ha az ilyen vigaszból a félelem ellenszereként gyógyszert készítünk,
megszentelődik az orvosok, ápolók és mások fáradságos áldozata.

Az új életem második szakasza akkor kezdődött, amikor „végre én is” beregisztráltam a Facebookra. Jobban mondva kaptam egy saját plébániát s ezzel együtt annak FB-oldalát is. Eleinte idegenkedtem, s nem csak a koromra való tekintettel. Bár sok jót hallottam, de ezt nem épp hiteles emberektől, akik viszont számomra hitelesek voltak, mondhatni szaktekintélyek, máig aggodalommal figyelik ezen „kommunikációnak” becézett (csupán) információs csatornákat. Merthogy ez nem kommunikáció, az biztos, és erre pár héten belül rá is éreztem. Azzal, hogy az emberek „rászoktak” így kommunikálni (sőt bevásárolni, dolgozni, pihenni, kikapcsolódni, beszélgetni…), valami elveszett s ezt most magamon tapasztaltam meg. Nehéz ezt elmondani, arról nem is beszélve, hogy még nehezebb lesz ezt az olvasónak elfogadni. A régi szép időkben az emberek kézzel írtak, a grafológusok máig jellemrajzokat tudnak ezen irományokból levonni. Majd jött az írógép, a számítógép (PC), a tíz, illetve nyolc újjal való írásszerű valami. Ezután tört ránk a Facebook, az okostelefon, s ezzel együtt a lájkolások, a max. két hüvelykujjal való rövid, sms típusú kurta szövegek bepötyögtetése – igaz, villámgyorsan. Grafológiai szempontból már nem nagyon volt „írás”, a jellem már nem tudott kibontakozni (a jellemtelenség annál inkább). Bár smile-kkal próbálják pótolni, de az nagyon kőkorszaki baráti szerető „(meg)ölelkezés”. Érzelemvilágunkat kezdtük magunkba fojtani. Minél felületesebb egy kommunikáció, annál többre van szükségünk, hogy érzelmi szintünket, napi igényünket meg tudjuk őrizni (úgy, ahogy). Tényleg jó irányba haladunk? Mi az igazság? – teszem fel én is a kérdést Pilátussal együtt.

Sokáig az egyszerű emberek között az egyháznak megvolt a hitele, amit mondott, azt a hívők elfogadták. Manapság már a papoktól is hallani ellentmondó nézeteket. Ennek persze nem kell hogy sok köze legyen az egyház véleményéhez, mégis ráfogják, hogy az egyház tanítja (nem pedig egy pap magánvéleménye). Persze ezzel is vissza lehet élni, régente ott sem gondolkodtak a hívők, ahol kellett volna. Kényelmesebb a vak engedelmesség, mint a józan paraszti ész használatba vétele. Majd jött a nagy BUMM. Az az igaz, amit a tévében mondanak. Nem egyszer hallottam: De hisz’ a tévé bemondta… érveltek, s ha mégsem az lett, ki tudja, igaz-e. Ezt vette át az internet. Ami ott van, az az igaz, ami ott nincs, az nem is igaz, sőt nem is létezik stb. Emlékszem, első nagy döbbenetemet akkor éltem át, amikor egy lelkigyakorlatot szerveztem. Most már nem kellett illegálisan, titokban – de azért ragaszkodtam a jól bevált hagyományhoz, miszerint személyesen szólítottam meg az arra alkalmasaknak vélt ismerőseimet. Mígnem egy alkalommal azt a keresztkérdést hallom: biztos, hogy lesz az a lelkigyakorlat?Miért ne lenne? – kérdeztem. – Hát mert az interneten nincs rajta. Ma ott tartunk, hogy aki nincs benne az online világban, az FB-, WocaBee- vagy más oldalon, az voltaképpen nem is létezik. Mondjuk, létezik, csak épp senki nem veszi tudomásul.

Visszatérve Pilátus nem éppen költői kérdéséhez – mi az igazság? –, érezni már benne a modernkori relativizmus előszelét. Egy nagy adag szkepticizmussal vegyítve: van egyáltalán igazság? Drámai, hogy ezt pont’ annak teszi fel, aki maga az Igazság: Jézusnak. Kétezer éven át számtalanszor feljajdult az ember, nincs igazság, és valahányszor jogosan, amikor fájdalmas igazságtalanság érte. A magyar nyelv ebből a szempontból is zseniális. Elég egy „i” betűt elhagyni és az igazságból gazság lesz. Pedig Jézus figyelmeztetett, ha csak egy „i” betűt is elhagytok a törvényből… Manapság ott tartunk, hogy nem kell elhagyni az „i” betűt, és lehet bárkinek „igaza”, csak gyakran és erőteljesen kell hangoztatni. Ha tudni akarjuk, igaza van-e, nem marad más, mint elvonatkoztatni attól, amit mond-híresztel, és arra figyelni, ahogy mondja. Van-e benne kellő alázat, ami minden nagy tudós alaperénye. Vagy olyan vehemenciával harsogja, hogy az már szinte fáj? Csakis neki lehet igaza, és aki mást mond, az közveszélyes, el kell hallgattatni – azonnal le kell tiltani, például az FB- vagy a YouTube-oldalról.

Ezt a példát nem véletlenül hozom. A böjt kezdetén megkaptam egy nagyon értékes előadás videóanyagát. És valóban kincs volt, mert sok mindent, „ezt okvetlen meg kell nézned” alcímű anyagot kapok, nehéz kibogozni, mit érdemes valóban végighallgatni. Akadémiai titulusok a név előtt-után manapság már nem garancia. Itt, ebben az esetben viszont az egykori kolléganőmről volt szó, aki azóta Szlovákia jelenleg második leghitelesebb erkölcsteológia-professzora lett. S ebből a kincsből nincs sok 2021-ben. Beszélgetőpartnere a volt diákom, akiről már akkor közismert volt, mennyire következetes a tudomány terén. A harmadik vendéget nem ismertem, de megszólalásából kitűnt, hogy jártas a szakmában. Mindkét szaktekintély finoman, érzéssel, mély alázattal fogalmazott. Egyértelműen rámutattak azokra a körülményekre is, amiket mások, a „sokkal okosabbak” elhallgattak. Öröm volt hallgatni őket, és valóban semmi mellébeszélés… Na, nem is volt fenn sokáig a felvétel ezen a szabadon elérhető videócsatornán.

Ma már a média adta lehetőségeknek köszönhetően bárki képes hitelesnek tűnő első, és ha kell, második vagy harmadik „jó benyomást” kelteni. Jézus ma bizonyára azt mondaná, ne attól a vírustól rettegjetek, amely csak a testet tudja megölni. Amely a testet is és a lelket is el tudja pusztítani, attól kell igazán tartani. Napjainkban mintha ez lenne az aktuális tényállás – s itt-ott hallani is: a félelem árt leginkább az immunrendszerünknek. Amikor érdeklődtem egy számomra hiteles doktornőnél, ő mosolyogva csak annyit mondott, ezt a vírust nem fogjuk tudni megölni (jönnek újabb mutációk). Amit tehetünk, hogy megerősödünk, ellenállóbak leszünk… Ami nem Istentől van, elpusztul – ha meg Tőle, mit izgulok? Amikor ezeket írom, a felvidéki média azt írja (főcím): Járványhelyzet Szlovákiában: háromóránként hal meg egy beteg a kórházakban. A cikket olvasva rengeteg reklám ugrik be, s a szöveg alján egy mondat: Jarčuška professzor elmondta, hogy az egyik egyetemi kórházban háromóránként meghal egy koronavírusos beteg.[1]

Nem tudom még, hogy ez eddig hogyan volt, majd pár év távlatából kiderül, tényleg többen haltak-e meg vagy csak előrehozódott sok ember halálküzdelme. Egy év után azt állítják, Covid miatti elhalálozásban világviszonylatban ez a kis ország, Szlovákia áll statisztikailag az élen. Pont mi, akiket annyira bezártak? Nem akarok cinikus megjegyzésekkel érvelni, még akkor sem, ha az FB-oldalakon ezt is oktatják… El is határoztam, minimumra korlátozom a jelenlétemet – ezzel kezdem el új életem harmadik szakaszát. Nagyon idekívánkozik, hadd idézem Pécsi Ritát, pszichológusnőt: Lassan ölő mondatok.

A kritika célja csakis az útkeresés és a megoldás megtalálása lehet. Ha nem így van, akkor a kritika nem több olcsó erőfitogtatásnál. Megjegyzéseket tenni mindenki tud, ám ez senkinek nem használ. „Rossz az a híd, amelyik rövidebb, mint a két part közötti folyómeder!” A kontár kritika éppolyan haszontalan, mint egy túl rövidre sikeredett híd. Ennek egyik legveszélyesebb területe a cinizmus. Mivel kifejezetten cinikus társadalomban élünk, szinte már észre sem vesszük, ha mi is azzá válunk. Hát én nem szeretnék azzá válni, mától minimumra csökkentem az FB-térben való jelenlétemet.

De, hogy valami széppel zárjam eszmefuttatásomat, a napokban olvastam: „Azok az emberek, akik egy frekvencián vannak, több ezer kilométerről is megérzik egymást és lélekben összekapcsolódnak.” Az ilyen barátból kevés van. Mi, teológusok azt kellene, hogy mondjuk, szenvedélyes életet kell élni. Aki ezt kiérzi, az a felebarátod könnyen rád talál környezetedben. Isten szenvedélyes életre teremtett minket itt a Földön, csak diákok vagyunk, odaát majd praktizálunk – ezért nem kellene, hogy féljünk a haláltól. A halál számomra nyereség – mondja Szent Pál, és nem csak ilyenkor, húsvét előtt.

Puss Sándor SJ

[1] https://korkep.sk/cikkek/belfold/2021/02/23/jarvanyhelyzet-szlovakiaban-minden-fontos-jarvanymutato-romlik-itt-az-uj-felszalloag/

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük