Menü Bezárás

Puss Sándor SJ: A Házasság Hetéhez

Bizonyára nagy elismerést érdemelnek azon paptársaim, akik online igyekeznek fény árasztani a mostani, kedvezőtlen covidos Házasság Hetébe. Gyakran megcsodálom, micsoda leleményeséggel állítanak össze jobbnál jobb online programokat a virtuális térben, és ez még csak a kezdet. Emellett aggodalommal tekintek azon házasokra, akik érvénytelen házasságban élnek. Sajnos magukat néha kirekesztve érzik, és jogosan. Hiszen még a közismert Házas Hétvége mozgalom is csak a szentségi házasságban élőkre fókuszál, legalábbis nálunk, Felvidéken. Ha viszont a statisztikai adatokat vesszük szemügyre, sajnos a házasok fele eleve mínuszból indult az idei Házasság Hetében is. S itt nem csak azokra gondolok, akik elváltak, újraházasodtak, hanem azokra is, akik úgy élnek házasságban, hogy „nem is tudnak róla”. Most rájuk gondolva szeretnék pár gondolatot megosztani.

Mindenki vett már rész esküvőn, annak templomi szertartásán. Viszont bizonyára csak kevesen figyeltek fel az előírt liturgikus szövegadta lehetőségre. Miután két tanú és a pap jelenlétében a házasulandók egymásnak kinyilvánították házassági szándékukat, az eskető pap felszólítja őket – régebbi szertartáskönyvek szerint: most pedig ősi magyar szokás szerint esküvel is erősítsétek meg, amit az imént egymásnak ígértetek[1] Ez az eskü – az esküvő, ami nem lényegi eleme a házasságkötésnek. E nélkül is érvényes. Ennek ellenére mégis mindenki erre fókuszál, erre vár. S ha most belegondolunk, hogy a házasságkötéshez csak a jegyespár, egy pap és két tanú kell, akkor nagyon nem értem, miért nem vették be a megengedett kivételek közé a házasság szentségének a kiszolgáltatási lehetőségét is. Hiszen csak keresztelni és temetni szabad (náluk max. 6 fő jelentétében). Ezek alapján még egy fényképész, videós is beleférne a korlátozás kereteibe. És az esküvő, a lagzi? Az várhat, annak is eljön az ideje. Ennek ellenére a jegyeseket tudatlanságból arra kényszerítik, hogy halogassák a házasságkötést, majd együtt megtartják az esküvel, az esküvővel, vagyis a lagzival, majd…, majd valamikor. Azzal persze senki se számol, hogy a fiatalok (gyakran jegyesek) már házasságra léptek, néha össze is költöztek. Amikor a pap a házasságkötésnél kimondja, hogy a most megkötött házasságtokat az Egyház nevében érvényesnek nyilvánítom…, ezzel mintha az is megsúgná, hogy eddig érvéntelen volt, de volt. Ez főleg ott aggasztó, ahol a fiatalok eleve csak azért nem járulnak szentségekhez, mert hát bűnben élnek, vétkeztek. Persze karácsony meg húsvét táján elmennek gyónni, meg is mondják ezt a plébánosuknak… ő meg kényszerből félrevezeti őket azzal, hogy utána egyszer áldozhatnak, amíg csak újra nem „vétkeztek”. Ők nem azért bűnösök, mert a testiséget élik, hanem mert teszik ezt érvénytelen módon, törvénytelenül, viszont leggyakrabban már házasokként. Hiszen azt tervezik, határozták el egy életre – csak még nem mondták ki nyilvánosan. Arról nem is beszélve, hogy a gyermekáldástól is óvakodniuk kell, félelem, aggodalom veszi körül kapcsolatuk legintimebb pillanatait – ez voltaképpen a bűn. S ha ezt hónapokon át gyakorolják, akkor nem csodálkozhatnak, ha a következményei maradandó nyomokat hagynak… Nagyon nehéz természetes családtervezésről beszélni, ahol eleve természetellenesen indult.

Amikor a gyónásban beismerik, hogy vétkeztek (sőt így lesz ez továbbra is), akkor ez még nem a voltaképpeni szentség, ez csak egyik eleme. Ezt kellene követnie a bűnbánatnak, majd az elégtételnek. A bűnbánat pedig csak akkor őszinte, ha tényleg változásokat foganatosítanak, hogy ez újra ne történhessen meg. Ezek híján a „bánat” voltaképpen csak érzés, csak a „bánt, hogy ilyen vagyok…” kategóriába tartozik, ami nem biztos, hogy elégséges a feloldozáshoz. Nem akarok most szentségtanba, dogmatörténetbe bonyolódni, de el kell hogy mondjam: a fiatal magyar jezsuiták kedvence, Örsy Laci bácsi, jezsuita atya, egyetemi tanár volt az, aki mindezt kihozta belőlem. Tőle hallottam először, hogy hát bizony nem volt ez mindig így. Ezer évvel ezelőtt még az volt a módja, hogy a fiatal házasok egy idő után eljöttek a plébánoshoz, hogy áldja meg a frigyüket, amit már elháltak… s ezen senki nem akad fenn, mint ma sem. Ma persze nemritkán megjátsszák a makulátlanokat, a hófehér menyasszonyi fátylat stb.

Ezért is emelem kapalom azok előtt, akik valóban igyekeznek megélni a házassági tisztaságot – mert nem könnyű. Néha nehezebb, mint az úgynevezett. „teljes megtartóztatás” – bár ez sem egyértelmű. Szokásom is mondogatni, nem kell megjátszani az „ártatlant”, beszéljünk nyíltan. A bűn ritkán van pont ott, ahol mondják – kell erről beszélni, pontosítani, a lelkiismeretet tisztogatni. Örsy atya, aki Oxfordban tanult polgári jogot, majd a Pápai Gergely Egyetemen kánonjogot, New York-ban a Fordham Egyetemen teológiát, a washingtoni Georgetown Egyetemen pedig kánonjogot tanított, bizonyára tudja, mit beszél. Ő még ahhoz a generációhoz tartozik, akik nemcsak komolyan vették az akkori egyházi megnyilatkozásokat, hanem oktatták is. XI. Piusz pápa Casti connubii kezdetű enciklikája a keresztény házasságról szól (Róma 1930), és még arra figyelmeztet, hogy „a házasság szentélyének tisztasága tökéletesen megőriztessék”.[2] A II. Vatikáni Zsinat már kerüli ezt a kifejezést és II. János Pál pápa is arra figyelmeztet: a tökéletes tisztaságot gyakran magával a tökéletes állapottal azonosítják, ahol a szeretet a döntő, amelyben az evangéliumi tanácsok segíthetnek. De a szerzetesek is tévedhetnek. Az evangéliumi tanácsok betartása szerzetesi életben még nem jelent tökéletes állapotot.[3] A XX. század végén Bernard Häring redemptorista szerzetes egyik nyilatkozata meri csak megkockáztatni azt a megállapítást, hogy számos házasságban élő ember jobban és határozottabban járja az utat a házasságban élt igazi tisztaság felé, mint sok cölibátusban élő ember az igazi cölebsztisztaság felé. Szerinte „csak úgy lehet fenntartani a »tökéletes tisztaság« fogalmát a cölebszek számára, ha a tisztaságot egyoldalúan azonosítjuk az önmegtartóztatással”.[4] Ehhez Rédly Elemér még azt is hozzáteszi, hogy szerinte a cölibátusi megtartóztatás könnyebb, mint a házastársi hűség megtartása.[5] Ezért is mondom, csak az nősüljön, akik képes lenne nőtlenségben is élni. Aki erre képtelen, annak a házasságban is lesznek komoly gondjai, s ezt Szent Pál is aláírja (1 Kor 7. fejezet).

Végezetül, az egyháztörténetnél maradva, hadd említsem meg az 1988. decemberében közzétett Christifideles laici kezdetű szinódus utáni apostoli buzdítást. Mint oly sokszor hallottuk, a világi hívőknek az Egyházban és a világban betöltött hivatásáról és küldetéséről szól. A dokumentumban Szent Ambrust idézi a pápa, aki a szüzeket és özvegyeket és a házasságot együtt méltatja: Az Úr szőlőskertjében Isten népének minden tagja munkása: a papok, a szerzetesek és szerzetesnők, a világi hívők []. Az Egyház szántóföldje bőségesen termi ezt is, azt is. Itt láthatod a szüzesség bimbóit virágba borulni, ott az özvegységet szigorúságában ékeskedni, mint valami síkvidéki erdő; másutt az Egyház által megáldott házasságok gazdag aratása a világ hatalmas csűrjeit bőséges terméssel töltik meg.[6] Az Egyház által megáldott házasságok – szerintem ebben a jelenlegi pandémiában, ami nem tudni, meddig tart, nagyon eljött az ideje annak, hogy gyakoroljuk az egyház ősi hagyományát – áldjuk meg a házasokat – s a lagzi, az megvár. Hisz’ itt élnek szemeink előtt, ideje felszámolni, amire régente még azt mondták: „vadházasságok”. Ma ők azok, akik csak úgy összeköltöztek, párban élnek – mondják: nem vagyunk házasok –, pedig voltaképpen azok, ha azok is szeretnének maradni.

Puss Sándor SJ
Fénykép: Pixabay

[1] Ordo celebrandi matrimonium. A házasságkötés szertartása, Kézirat gyanánt közreadja a Magyar Katolikus Püspöki Kar, Budapest, 1971, 54. o.
[2] Amit Isten egybekötött, 40.
[3] GIOVANNI PAOLO II., Uomo e donna lo creó, 309.
[4] Vö. HÄRING, B., Részlet a Meine Erfahrung mit der Kirche című interjúkötetből, in Teológia 1993/3, 158.
[5] Vö. RÉDLY, E., Az Egyház jövője és a cölibátus, in Távlatok 5. (1995), 656.
[6] II. JÁNOS PÁL PÁPA, Christifideles laici,  SZIT, Budapest 1990.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük