Akár egy jó könyv, ami elvarázsol – jobban mondva képes lenne, ha hagynánk. Aki olvasta Kis Szent Teréz kedves életrajzát, bizonyára egyetért azzal, hogy varázslatos. Egy bizalmas jóbarátom megdöbbentő felfedezése azonban ugyancsak gondolkodóba ejtett. Amikor hosszas „franciázás” után végre eredetiben tudta olvasni Teréz életrajzát, meglepődve mondta: egészen más, mint az eddigi fordítások bármelyike is.
Az októberi hónap Lisieux-i vagy Kis Szent Teréz ünnepével veszi kezdetét, majd jön 15-én az Avilai vagy Nagy Szent Terézre való megemlékezés. Ő nem csupán Lisieux-i Terézt és még sok más karmelita apácát inspirált, az ő életrajzát olvasva tért meg, ahogy maga nyilatkozza – közismert nevén Edit Stein (1891–1942) filozófusnő, vagy Keresztes Szent Terézia Benedikta, aki később szintén karmelitő nővérként hunyt el. Avilai Teréz, már mint a negyvenes éveit taposó szerzetesnővér egyfajta „második” megtérésről ír azután, hogy elolvasta a spanyol ferences rendi szerzetes Francesco Osuna (1492–1540) „Lelki ábécés” könyvét (Abecedario espiritual). Teréz szavai szerint teljesen elvarázsolta őt ez az egyszerű, mégis nagyszerű lelki olvasmány. Kis kitérővel megjegyzem: Osuna kortársa, Loyolai Szent Ignác unalmában, ágyban betegen, olvasgatva a szentek életét – szintén megtért, ahogy maga nyilatkozza Önéletrajzában (lásd A zarándok naplója, 1553–1555). Talán nem tévedek, ha azt mondom, ő volt az első, aki fel merte tenni a nagy kérdést: mi lenne, ha én is kipróbálnám ugyanezt? Talán én is képes lennék mindarra, amitől a szentek „hírhedtek” lettek. Ignác korában még túl magasak voltak a szenetek szobrai az oltárokon, földi halandó számára utolérhetetlenek. Manapság egyre elérhetőbbé kezdnek válni modern szentjeink – hála a kortárs egyháztörténészeknek. Viszont mintha ellenpólusként egyre fantasztikusabb, elérhetetlenebb regények válnának bestsellerré a hétköznapi ember, főleg tinik számára (lásd Harry Potter és egyéb varázslók), akiket Felvidéken az üzletláncok reklámhadjárata is kezd bevetni a nagyobb nyereség reményében. A varázslatos dolgok vonzóak, de jobb, ha nem nekem kell ilyenné válnom (?) – minél fantasztikusabb, annál kevésbé kihívó? A példaértékű életrajzok nagyon nem mennek a könyvpiacon manapság.
Vajon mi az, ami mégis ennyire el tudja varázsolni a kereső embert, ami magával ragad és többé el nem enged? Mi, földi halandók szintén nagy élményként éljük meg, amikor varázslatos személyiséggel van szerencsénk találkozni, pár percet közelében eltölteni. A nemes jellem magával ragad – illetve ragadna, ha hagynánk. De nem, jobb reálisan élni, mint elvarázsolva – mondjuk magunkban és idővel kezdünk távolságtartók lenni, nehogy… magával ragadottakká váljunk. Így hát nem is csoda, ha nagyobb biztonságban érezzük magunkat elvarázsolt helyeken, a természet lágy ölén, mint élvezni nagy jellemek közelségét. Élvezettel csodálunk meg titokzatos építményeket, félénken, de kíváncsian lépünk be varázslatos templomokba, szentélyekbe – akár pogányokba is. Tesszük mindezt azzal a tudattal, hogy bármikor kiléphetünk, otthagyhatjuk – majd még visszajövünk alibivel. Talán ezért van az is, hogy oly nagy előszeretettel építkezünk, alkotunk szebbnél szebb, varázslatosnál varázslatosabb „kacsalábon forgó” pici palotákat, családi házakat, kerti nyaralókat. Pál apostol hiába mondja: Testetek a bennetek lakó Lélek, az Isten temploma, ti épüljetek elvarázsolni képes egyéniségekké…
A Szentek életét olvasgatva, az építészettörténeti lexikonokat lapozgatva joggal merülhetne fel bennünk a kérdés: Lenni vagy birtokolni? Legyen egy szebb családi házunk vagy mi legyünk még szebb család? Közismert, hogy a férfiak inkább építkeznek, házakat alkotnak – míg a nők hivatása lakásokká alakítani a házat. Hellyé, ami elvarázsol, ahol jó lenni. Az már kevésbé tudatosul bennünk, hogy tanulhatunk elődjeink sikereiből. Ehhez elődjeink életrajzait, életregényeit érdemes nekünk is olvasgatnunk – miként a fenn idézett példák is mutatják. Ezúton szeretném megköszönni azon könyvcsomagokat, amelyekkel a Magyar Állam megajándékozott bennünket az idei őszi hónapokban, a hosszú téli esték szebbé tételének reményében. Tanuljunk meg újra olvasni, könyveket kézbe venni, belelapozni, beleolvasni… ezzel is rendszeresen újra offline állapotba helyezkedni.
A Könyvet-otthonra program megérkezett Felvidékre is. Magyarország Kormánya megbízásából az Emberi Erőforrások Minisztériuma könyveket adományozott a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és a Családlánc felvidéki tagszervezetei részére. A pandémiás időszakban olyan társadalmi csoportokat kíván segíteni a magyar állam, amelynek igazán szükségük van a tartalmas kikapcsolódásra, mint a nagycsaládosok és a határon túli családok. A könyvcsomagok 5-6 darab könyvet tartalmaznak csomagonként, amelyek felnőtt- és gyerekkönyveket, magyar és világirodalmi alkotásokat tartalmaznak – olvashatjuk az adományozó levélben.
Emlékszem, amikor először olvastam egy negyedik Teréz, a Kalkuttai Szent életrajzát, annak címe az volt: „Tenni valami nagyot az Isten számára.” Csak miután rátaláltam az eredeti kiadásra, döbbentem rá, hogy ő nem is ezt mondta – hanem azt: „Valami szépet tenni Istenért.” Ha nagyra mindenki talán nem is, de szépre bárki képes… Itt jut eszembe könyvgyűjteményem egyik kincse: „A szép élet titka az olvasás” – ez a jelige van feltüntetve Jacob Bech Nygaard, Senki lánya regényének az 1943-as magyar, Dante kiadású borítóján. Bár azt a közhelyet le sem merem írni, hogy a könyv az ember legjobb barátja, de azért jó olvasást kívánok mindenkinek!
Puss Sándor SJ
(Fénykép: Pixabay)
