Ezen idei, a BUÉK utáni farsangi írásom egyfajta összefoglalása, mérlegelése szeretne lenni eddigi szerény próbálkozásaimnak. Joggal úgy is mondhatnám, kezd összeállni bennem a kép. Egyre több oldalról hallani, hogy ezt és ezt máshogy kell értelmezni – jobban mondva valakik elkezdték átértelmezni szavaink eredeti jelentését. Ezért tartom egyre fontosabbnak a szavak újraértelmezését. De az „asszony”, az marad, s köszönhető ez annak, hogy egyedi magyar szó. Nem vagyok nyelvész, de azt tudom, hogy a szláv nyelvekre nem lehet lefordítani – gondolom, a többi európi nyelv is gondokkal küzdene. S ezen alattomos folyamatban a Magyarok Nagyasszonya legyen oltalmazónk.[1]
Apropó, „mérlegelés”, már elöljáróban hálámat szeretném kifejezni azoknak a külföldi magyaroknak, akik évekig fenntartották, kiadták, sőt nekem is rendszeresen küldték Felvidékre a Mérleg című havilapot. Gyűjtögettem is a nagy kincset a ’70-es évektől, míg rá nem kellett döbbennem, már senkit nem érdekel, kidobni kár, megőrizni igényes – könyvtáramat pedig lassan, de biztosan fel kell számolnom. Nincs rá igazából igény még a legbelső, a jezsuita körökben sem. Ezen fájdalmas töprengésem eredményeként született meg az ötlet: népkönyvtárrá alakítani magánkönyvtáramat. Értem ez alatt, hogy „népem” körében szétosztom, mégpedig tematikai szempontokból (és jezsuita elöljáróm javaslatával). Jelenleg öt faluban találtam olyan baráti családra, akik felvállalták, hogy megőrzik, időnként leporolják… – s majd meglátjuk. Elméletileg vannak államilag fenntartott könyvtárak, csak épp igény, no meg hely nincs. Így hát a Mérleg Őrsújfalu büszkesége lett. A Szív újságot a Csallóközi Könyvtár igazgatónője vállalta fel nagylelkűen, az eredetileg külhoni Távlatok teljes sorozata pedig egyelőre a nagyszombati rendház könyvtárának legfelső polcán porosodik. A szintén emigrációban megjelenő Teológiai Kiskönyvtárral már Beketfa egyik családja büszkélkedhet. Szilason helyeztem el a magyar jezsuita könyvtáramat. Erről a csallóközi faluról azt olvashatjuk: az egykor híres Szilas község Pázmány-könyvtárának alapítója Dr. Pázmány Zoltán.[2] Az olyan tematikájú könyvek, mint család – házasság – szerelem – fiatalság – szexuális nevelés… most keresnek átmeneti tulajdonost, községet, befogadó családi házat a modern „népkönyvtár” számára.
Na de maradjunk az „asszonynál”. Még a ’70-es évek végén az egyik felvidéki kerékpártúrám nagy felfedezése Andód község volt, ma is emlékszem, lenyűgözött a rendezett, szép kis falucska. Akkor még nem tudtam, hogy itt születtet Czuczor Gergely OSB, no meg azt sem, hogy 20 évvel később állandó lakhelyem postacímeként fog szerepelni ez a falucska, mégpedig a nagy magyar nyelvész egykori szülőháza tőszomszédságában. Édesanyánk asszony szeretett volna maradni, de nem özvegyasszony, így ide jött másodszor férjhez. Ma családom itt őrzi könyvtáram egy részét, a legértékesebb köteteket – a kommunizmus alatt megjelent hiánypótló szamizdatkiadásokat. Andóddal kapcsolatban a Wikipédiában ezt olvashatjuk: Nyelvészként fő műve a hatkötetes mű, A magyar nyelv szótára (1862–1874, amelyet „a Czuczor–Fogarasi” néven emlegetnek, mert Czuczor halála után Fogarasi János fejezte be). Életében négy kötet jelent meg. 170 000 szócikkével majd száz évig nem volt párja. Joggal nevezhető tehát Felvidéken páratlan műnek. Ő akkor a szavak eredeti jelentését gyűjtögette, manapság, amikor sorra vesztik el legfontosabb szavaink eredeti jelentésüket – venni kell a fáradságot megőriztetni az utódok számára. Csupán elenyésző kis töredéke munkájának az a kis könyvecske, ami Andódon jelent meg 2000-ben. Lelki élet, Idegen szavak szótára – könyvemnek ezen provokatív címét szándékosan adtam, rámutatva arra, hogy manapság idegenként hangzanak a nemrég még közismert szavaink. Ezt követte később két bővebb kiadás: Hallgatlak.sk szótár, valamint legutóbb Az öregedés öröme, ahol szócikkekbe szedve hozok szerzőket, akik próbálják elmagyarázni, mi mit is jelent eredetileg. A közismert publicista, közgazdász, dr. Bogár László is egyre gyakrabban figyelmeztet arra, hogy olyan alapvető szavakat igyekeznek valakik eltüntetni, mint a család, a nemzet.
Pár évet töltöttem kisegítő lelkészként Ekecsen, Csallóközben. Előtte évekig egyetemi tanárként oktattam. Az ehhez szükséges akadémiai végzettség megszerzéséhez, mint tudjuk, legalább két disszertációt (doktori értekezés, bár az olaszok ezt másként mondták) kell megvédeni. Amikor megkérdeztem elöljáróimat, mit tanuljak a Gergely Egyetemen, ha már egyszer lehetőséget adtak, azt a választ kaptam: mindegy, csak szerezz diplomát. Számomra az első nagy teológiai felfedezés az volt a „szakmában”, amikor K. Rahnerről azt olvastam, legszívesebben 10 évre betiltaná a teológiában annak a szónak a használatát, hogy „szeretet”. Mert manapság nagyon félreértelmezik. Valószínűleg ez is motiválhatott abban, hogy máig a szavak helyes értelmezésével foglalkozom. Akkor ott, a ’90-es évek végétől 10 éven át azt kutattam, miért az a számtalan félreértés a papi nőtlenség – szerzetesi tisztaság – Istennek szentelt szüzesség kifejezések körül. Erről Szlovákiában magyarul csak 2008-ban sikerült könyvet kiadnom. Majd egy újabb 8 éves kutatást követte az Erotológia, ami az érosz (erósz[3]) körüli fokozatos és egyre intenzívebb félreértésekkel foglalkozik. Szerintem épp ideje volt, hisz’ manapság már lassan azt sem lesz szabad leírni, hogy férfi meg nő, ha meg leírom, nem jelenhet meg. Mint napokban hallom, az egyik mesekönyvben apu meg apa szerepelnek szülőkként. Demeter Szilárd miniszteri biztos a Hit Rádióban adott interjújában pontosan meg is fogalmazza: Erre Európa rá fog menni. Többek között a tolerancia kifejezés mai értelmezését is elemzi, miszerint manapság egészen mást jelent, mint eredetileg.
Valószínűleg a titkos ellenség azzal számol, hogy a jelen generáció „kutatói” ha egy szó értelmét keresik, elég beírniuk a Google keresőbe – nem kell már könyvtárakat bújni, na itt a „nagy átverés”. Kedvenc vesszőparipáim továbbra is a közösség, a kommunikáció, a szenvedélyes élet.[4] Ahol csak tehetem, megemlítem, hogy a manapság divatos „közösségi oldalak” nem igazán közösségek, aki ott csüng, nem biztos, hogy közösségben van. Hogy kommunikálni nem lehet online, csakis offline; hogy a kommunikációs eszközök valójában nem is a kommunikációt szolgálják, hanem gyakran épp ellenkezőleg; hogy az okostelefonok mennyire buták és még sorolhatnám. Mindenki a szenvedélyes életre vágyik, manapság mégis egyre többen válnak szenvedélybetegekké. Oka lehet ennek az is, hogy hiányzik a szenvedély a hétköznapi életünkből, sőt sokat online keresik: gyerekek, felnőttek egyaránt az internet kínálta szórakozásokban lelik legnagyobb örömüket. Úgy tűnik, egyre inkább távolodunk szavaink eredeti jelentésétől, ideje lenne visszaadni azok valódi üzenetét. Különben a bibliai Bábeli zűrzavarra s annak következményeire számíthatunk. Akkor azt a Teremtő okozta, és joggal, a XX. század végétől pedig valakik nagyon a Teremtőt akarják helyettesíteni, egy új világrendet teremteni. Adja Isten, hogy ne nekem legyen igazam.
Puss Sándor SJ
[1] https://ma7.sk/kozelet/osszmagyar-jelkepes-kinccse-valik-a-magyarok-nagyasszonya-szobor
[2] https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1zm%C3%A1ny_Zolt%C3%A1n Ma ennek az értékes könyvtárnak se híre, se hamva. A helyi polgármesternek köszönhetően felépítettünk itt egy Pázmány-emlékházat, azóta itt őrizik többek között Pázmány Péter könyveinek bibliográfiáját is.
[3] A Képmás magazin számára Kölnei Lívia most készít velem egy beszélgetést a témáról – számukra is máig tisztázatlan, hogyan kellene helyesen írni.
[4] https://www.eletunk.net/essze-jegyzet/puss-sandor-sj-buek-batran-ujraepiteni-elo-kozossegeket-2022/
