Menü Bezárás

Puss Sándor SJ: BUÉK (Bátran Újraépíteni Élő Közösségeket) 2022

Bár az eddigi keresztény szlogen úgy szólt: Bízd Újra Életedet Krisztusra, most talán hajlamosabbak vagyunk azon sopánkodni: A Békés, szinte Unalmas Életünknek annyi (Káput). Most egész konkrét tettekre lesz szükségünk, ha valóban hinni akarunk a boldog új esztendőben. Talán még ismerős az egykori, „szociból” ránk maradt tréfa: a türelmét vesztett falusi bácsi betelefonál Moszkvába, a Párt Központi Irodájába, hogy rákérdezzen: mikor lesz már végre jobb? S azt a rövid választ kapja: jobb? Jobb az már volt.

A napokban egy nagyon találó, mondandójában félelmetesen hasonló bölcseletre bukkantam. A drámai kérdés most így hangzik: meddig kell még várakoznunk, hogy végre jobb legyen? S a zseniális válasz: hát, ha csak várakozni fogunk, akkor sokáig. Igen, el kellene kezdeni tenni is valamit – ha nem is épp azt, amit ismerőseid bizalmasan megosztanak úgy vagy 5-10 percenként a facebookon. Valamit tenni kéne, mert mintha egyre bizonytalanabb lenne a kilátás a szebb jövőt illetően. Mindig, amikor ismerőseim kétségbe próbáltak esni, azzal bátorítottam őket: ne félj, a nyertes focicsapatban játszunk, még akkor is, ha a mérkőzés első félidőjében vesztésre állunk. Kitartás, a meccsünket már Jézus megnyerte. Csak tartsunk ki végig. Mostanság egyre távolibbnak tűnik ezen első félidőt lezáró sípszó. A hátborzongató információs áradat közepette nehéz árral szemben úszni, pedig azt kell tennünk – meg kell hallanunk a más üzeneteket is, azokat, amelyek nem csak félelmet keltenek. Konkrétan a covid-járvánnyal kapcsolatban azokat, amelyek szerint most nem ez a legnagyobb veszély.

Még a nyár végén (08.31) egy orosz művésznő, az Orosz Filmművészek Szövetségének tagja magas állami kitüntetésben részesült. Beszédében döbbenetes pontossággal felvázolta, mi is itt a fő probléma. Szerinte a műveletlenség vírusa sokkal veszélyesebb, mint a mostani koronavírus. Egy egész nemzedék válik szemünk előtt műveletlenné. Ha nincs erkölcs, lelkiismeret, akkor egész nemzetek, birodalmak buknak el. Az erkölcs hiánya vissza nem fordítható folyamatokat indít el. Beszéd és társalgási kultúra nélkül egymás nyakának ugrunk, mint az állatok… (https://www.facebook.com/kialtoszo.hu/videos/570791727468581)

Mi hát a teendő? Az, amit a bibliai választott nép oly sokszor megtapasztalt: mindent újra az alapoktól kezdeni. Kapcsolatainkat újraépíteni, visszatalálni a családi, közösségi összhanghoz. Amikor az Újszövetségben azt olvassuk: apa a fia ellen, lány az anyja ellen fordult… én személy szerint az első keresztény századok vértanúira gondoltam. Na meg még a XX. században is dúló alattomos keresztényüldözésekre, hol itt, hol ott a nagyvilágban. Most, a XXI. század elején szinte minden családban megoszlanak a nézetek, válnak ellenszenvessé a legközelebbi hozzátartozók, és csak azért, mert oltott – oltatlan, kell – nem kell. Eddigi életünk, mondjuk az 1956 után szülöttek élete egészen eddig nagy általánosságban aránylag békésnek mondható. Bár írják, háborúk mindig is voltak és lesznek – de mintha épp nem lennének. Mintha az én 60 pluszos generációmmal megúsztuk volna zajos, látványos, szemünk előtti harcok nélkül (ha nem számolunk Jugoszláviával). Kisebb-nagyobb véres összetűzések voltak, no meg a migránsok is kezdtek beszivárogni – de bíztunk benne, hogy mi már megússzuk puskalövések nélkül. Bárhogy is van, lesz, valamit tenni kell. El kell kezdenünk az újraépítkezést, mert már most is nagy körülöttünk a romhalmaz. Napi szinten dőlnek romba barátságok, házasságok, bizalmas kapcsolatok… Ahogy Jézus is mondja: azoktól a vírusoktól féljetek igazából, amelyek nem csak a testet, a lelket is tönkre tudják tenni. Ne hagyjuk, hogy felebarátunk félelemben éljen, s nem attól múlik el a félelme, hogy megkapta az x-edik oltást. A félelem csak ott szűnik meg, ahol nem a mi kis „rongyos életünk” a legnagyobb érték, ahol a közjó érdekében le tudok mondani egyéni érdekeimről. Valaha, amikor közeledett az ellenség, becsületbeli dolognak számított fegyvert ragadni – menni, megvédeni a közérdeket, a hazát. Most el sem tudom képzelni, hány édesanya bocsátaná el büszkén fiát a háborúba? Mostanság egyre inkább az egyéni érdekek a döntők, amikor életbevágó kérdésekről van szó. Ez itt szerintem a legnagyobb baj.

Kezdjünk újra hatékonyabban odafigyelni közösségeinkre, imacsoportjainkra, bázisközösségeinkre. Az immár kisebb-nagyobb kihagyásoknak (Locdown, kijárási tilalmak) köszönhetően szemünk láttán szűnnek meg a kisközösségek. A templomlátogatás persze létkérdés a hitéletben, de ha ki is zárnak egy időre, hittestvéreinket ne hagyjuk cserben, magányban. Emlékszem, a kommunizmus alatt a legmélyebb hitélmények gyakran az éjszakai szentségimádások voltak – mert ott együtt lehettünk, mi, hívők, meg az Úr velünk. A szilveszteri szentségimádások, ott bent, a csendben – kint meg a csetepaté (tűzijátékok). Van úgy, hogy éjfél után hajnalig nincs kijárási tilalom. Néha meg is kérdezem magamtól, hogy hogy ez eddig senkinek, semmi részmegoldás nem jutott az eszébe? Aztán azonnal meg is jön a válasz: hogy is jutna eszükbe, hisz’ közösségi oldalakon lógnak reggeltől estig. Azt hiszik, közösségben vannak…

Ezért az év utolsó zárógondolata legyen visszhang arról, amit eddig is többször leírtam: még mielőtt betiltanák például a nő–férfi–apa–anya stb. szavak használatát, nekünk, keresztényeknek kellene betiltanunk a „közösség” fogalom használatát az online térben. Mert azok nagyon nem közösségek, sem nem kommunikációk – csupán a metakommunikáció alapelemeiben hiány szenvedő információk. A nonverbális metakommunikáció pedig egy egészséges közösség legalapvetőbb igénye. Az a szó, hogy „informálni” pedig saját magát leplezi le: in (lat. belül) – formál (alakít). Ezzel szemben a valós „kommunikáció” – kommunio – közösségteremtő erővel bír. Az FB-közösségek csupán mézesmadzagok a közösségi élményre kiéhezett lelkek számára. Nagy a gyanúm, hogy ezt a Gonosz, az ellenség is nagyon jól tudja és igyekszik „mindenről informálni” (hisz’ jogunk van tudni, hisz’ demokráciában élünk). S ha már itt tartunk, azt is meg merem kockáztatni, hogy leírjam: azok az egyre gyakoribb „keresztény képzési programok” sem mindig a kisközösségeket szolgálták, épp ellenkezőleg, csupán informálnak. A püspök atyák egyre gyakoribb aggodalma, hogy egyes ún. laikus mozgalmak a plébániai közösségekből kihalásszák az aktívabb tagokat, majd agyonképzik, de oda vissza már soha nem kerül (elkóboroltatják). Nálunk, Felvidéken jelenleg a „Lefebvrista” irányzat hódít teret, de bizonyára másutt is akadnak (el)tévelygők. Egy közösség hosszútávon csak akkor életképes, ha nem csak névleg, hanem valóban katolikus. Bátran Újraépíteni ÉKözösségeket – erre megy ki most a játék 2022-ben.

Puss Sándor SJ

12

6 Comments

  1. Névtelen

    Kedves Sándor atya! Köszönöm a lelkileg buzdító szavakat! A lelki fröccsöt! A lényegre hívtad fel figyelmünket. Bizakodom, hogy valóban újraélednek közösségeink és hogy a körülöttünk élőkre is jobban odafigyelünk! Szupi az új szlogen! Hálás köszönet érte, érted!

  2. Noèmi

    Kimondott ès rejtett üzenete a cikknek felbojgatja a tenni vàgyò várakozò lelkemet. Remèlem sokan vagyunk így és valahogyan összeköt majd bennünket egy kèz ami nem online!

  3. Névtelen

    Kedves Sándor atya, nagyszeru magyarázat – koszonjuk, remélem sokan megfontolgatjuk e buzdító szavakat és folytatjuk a kapcsolatok ápolását…..2022 ben is….

  4. Névtelen

    Kedves Sándor atya, igaz minden szavad! Köszönjük és majd próbáljuk mi is tovább erösebben ápolni a közösségeinket.

  5. Madarászék

    Igaz minden szavad Sándor atya. Megpróbáljuk mi is megerösíteni közösségeinket, úgy hogy a kapcsolatot nem hagyjuk elvesszni.

  6. Kiss-Miki Melinda

    Imában megújuló közösségek – a 2024-es év imaszándéka! Köszönöm az elgondolkodtató tényfeltárást!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük