Menü Bezárás

Puss Sándor SJ: Húsvéti locsolás 2021-ben

Vajon pogány hagyomány vagy népszokás a locsolás? Csupán monda, miszerint a katonák az erkélyekről locsolták az asszonyokat, csakhogy elhallgattassák őket? Van úgy néha, hogy az egyik ok nem zárja ki a másikat. Persze mindig akadnak, akik pontosan tudni akarják: mi a teljes igazság? Erről előző írásomban már szót ejtettem, elmondtam, hogy még soha nem volt annyira égető ez a kérdés, mint a covid-járvány kapcsán. Arra szeretnék most fényt vetni: mitől lesz, illetve lehetne ez az idei húsvét olyan, mint még eddig tán soha. Tavaly megértük már a zárt templomokat, de idén kezd hagyománnyá válni, ez kicsit még „másabb” húsvét… Kezdtük kényelmesen megszokni, hogy csak reagálunk az eseményekre, esetleg véleményt nyilvánítunk. Ideje lesz, hogy elkezdjünk máshogy élni – s a világ kezdjen reagálni ránk, keresztényekre, kezdjen rácsodálkozni a feltámadásba vetett hitünkre. Hisz’ az utóbbi időben kezdtünk mi csodálkozni a világ eseményeire, s mi magunk nem lettük örömteli esemény.

Lukácsovits Magda freskója Futásfalván

Figyeljünk csak jobban oda, mi is történt húsvétvasárnap hajnalban, mivel indult el a világtörténelem legjelentősebb történése. Eddig a tekintélyükkel hivalkodó zsidók számára szigorú törvény volt a szombati kijárási tilalom. Micsoda megtartó erő volt ebben a heti egy „más” napban. A mi korosztályunk eddig csak filmekből ismerte a „hadiállapotot”, a kijárási tilalmat. A hithű zsidók számára máig a szombati tilalmak betartása írott törvény. Részben velük vették fel a versenyt a muzulmánok vallásos tilalmai – és egyre feszültebb ez a verseny. Számunkra, keresztények számára pedig szinte már törvény lett a vasárnapi templomba járás. Most, a covid idején megelégszünk az online-os misékkel is, pedig Isten törvénye úgy szól: az Úr napját szenteld meg – s ezt az online miseközvetítések sem pótolhatják kielégítő módon. Krisztus feltámadásával a szombati zsidó előírások helyett a vasárnap, a hét első napja átvette a dominás szerepet. Minden vasárnap megüljük Krisztus feltámadásának örömünnepét – de kérdezem én: lehet online ünnepelni? S ezt a drámai kérdést csak azért nem tudjuk kiérezni, mert az eddigi vasárnapi kötelező misehallgatások sem voltak már nagyon örömünnepek. Jobb helyeken a prédikáció minősége, élvezhetősége volt a legfőbb tényező – menni vagy ne misére? Gyermekek számára egyenesen unalmas… és gyakran joggal. Ki fog misézni…?

Lukácsovits Magda keresztút-részlete Nyárádtőn

A kijárási tilalom elmúltával a Jézust szerető asszonyok kora hajnalban siettek a sírhoz. Más szerzők szerint megemlítik a bűnös nőt, Magdolnát, aki még ezeket az asszonyokat is megelőzte, kora hajnalban egyedül ment, majd ott sírdogált. Bárhogy legyen, a feltámadás első ténye az üres sír – az üresség, a valami lényegesnek hiányérzete. Ebből származik az ezt követő találkozás öröme. Tegyük fel a NAGY kérdést: nekem idén húsvétkor mi fog hiányozni? Valami valóban lényeges az életem egészének szempontjából? Ha az, hogy együtt ünnepelhet a nagycsalád – az jó. Ha viszont csak a locsolással együtt járó részegeskedés – az rossz. A gyertyafényes feltámadási körmenet, vagy csupán az utána, a böjt elmultával járó eszem-iszom? Nem az én dolgom eldönteni, tényleg feltámad-e Jézus. Elfogadom, amit mások mondanak, mert számomra ők a hiteles emberek. Ebből logikusan következik, ha manapság egyre többen kételkednek húsvét üzenetében, és az azért lehet, mert egyre kevesebb a hiteles ember. A covid-járvány ezt csak sokszorozza – szinte senkinek sem lehet hinni, mindennek magam kell, hogy utánajárjak. Itt megszűnik a hit, előbb a természetes, mások iránti – majd az evangéliumi öröm iránti is. Hogy fogom az idei húsvétot megünnepelni? Online vagy szinte élőben? Ennek az élőnek három feltétele van: tudatosítom valami lényeges hiányát (üresség) – hallgatok az üres sírnál lévő angyal utasítására (lelkiismeretem szava) – meggondolom, kinek adok igazat. Ezt a harmadik dolgot szeretném bővebben kifejteni: mert valakire szükségem van, aki segít az igazság elfogadásában. Ez a valaki tekintély kell, hogy legyen számomra. Ha tehát ott tartunk, ahol tartunk, az azért is van, mert nincs tekintély – nagymértékben a Facebook-világ is hozzájárul ahhoz, hogy leépül minden tekintély. Minden relatív lett, nézőpont kérdése, hiteles félreinformáltság.

A Magyar Katolikus Lexikon szerint a „tekintély (lat. auctoritas): általában egy természetes vagy jogi személy erkölcsi hatalma mások fölött. A természetes személy tekintélyének forrása lehet testi (erő, ügyesség), szellemi kiválóság (tudás), erkölcsi érték (erényesség), származás, rang, hivatal. Az igazi tekintélynek mindig van erkölcsi fedezete is. A középkor egyházi irodalmában tekintélynek nevezték a kétségbe nem vonható hitelű szerzőket, főként az egyházatyákat, de Arisztotelészt is…”

Ezek alapján manapság jogos az aggodalmunk, amikor azt látjuk, hogy szinte mindenki mindent és mindenkit kritizál – legalábbis tudna, hiszen ezt látja úton-útfélen. Nehéz lesz visszaszerezni azt a tekintélyt, amit az aranyközépkor birtokolt. Bármenyire is sötétnek tüntetik fel, sok jó dolog született abban a korban. Aki a tekintélyelvűség előnyeit kétségbe vonja, az voltaképpen maga alatt vágja a fát. Lehetetlen mindenről önerőből, önszorgalomból hiteles tudást szerezni. Ennek ellenpólusa, ezt nevezik – és kellene hogy legyen – a kereszténység egyik nagy előnyének. Elfogadok egy olyan isteni tudást, amire építeni lehet szebb jövőmet. Nézzük csak meg, hogy volt ez húsvét hajnalán!

Húsvét fényében ismerjük csak fel igazán a tekintély jelentőségét, amelynek néhány momentumára szeretnék rávilágítani: mennyetek és hirdessétek…; ezt előzte meg Péter apostol hitelessége; az asszonyok sietős bátor magatartása. Sietni elvinni a hiteles örömhírt. Miután az asszonyoktól megtudták, állítólag mi történt, Péter és János a sírhoz siettek. A bizonyára jobb kondícióban lévő (fiatalabb) János előbb ért a sírhoz, de nem ment be. Megvárta Pétert – legyen ő, aki elmondhatja: én láttam, én léptem be elsőnek – én, az első Pápa. Régen is volt olyan, hogy egyes teológusok hamarabb értek oda egy hittitok mélyebb megértéséhez. Ha türelmesen megvárták, amíg az Egyház kihirdeti – akkor ezzel szilárdították annak tekintélyét. Ha viszont „elkiabálták”, gyakran a kiközösítés veszélyével játszottak (korábban máglyán is végezhették). Ezt nem kell elmarasztalni, ez is hittitok – a tekintély titka. Számtalan példát lehetne felhozni ismert teológusok köréből is, akiket gyakran csak haláluk után ismertek el.

Manapság szinte természetes lett, hogy mindenki mindent legelőször akar feltenni a Facebookra, különleges – irigylésre méltó pillanatokat, „világszenzációkat”. Ma sok az olyan ügyes (leggyorsabb) János, aki nem várja meg a tekintély sajtónyilatkozatát. Mennyire kínzó tud lenni, amikor egy pápalátogatás alkalmával mindenki szelfit akar készíteni, jobbnál jobb fényképet – ahelyett, hogy mélyen a Pápa szemébe nézhetne. Így fosztjuk meg magunkat talán soha vissza nem térő alkalmaktól. Amikor jelen vagyunk egy eseménynél, legyünk ott és ne csak mint riporterek, kívülállók. Nem tudom, vissza lehet-e még fordítani ezt a folyamatot – talán a jelenlegi járvány lesz csak erre képes. Talán mostantól újra értékelni fogjuk a vissza nem térő jelen pillanatot, azt, amikor egymás szemébe nézhetünk, amikor semmi sem fontosabb, csak a találkozás pillanata.

Ennek reményében meg vagyok győződve, hogy a tekintély is nagyobb gonddal fog sajtónyilatkozni, hisz’ tudja, hogy a hívek erre várnak, ebben bíznak, és jobban, mint saját magukban. Egyrészt érthető, hogy nagy örömükben az asszonyok rohantak, nem tudták magukban tartani az örömet. Ennek másik véglete a megfontolt, lassú – szuszogva odaérkező Péter. A megoldás, a katolikus magatartás a bár fürge, de türelmes János. Nemhiába ő a teológusok példaképe. S itt jön a végső NAGY kérdés, ahogy a kijárási tilalom elmúltával Jézus azonnal feltámadt: én mihez kezdek majd a pandémia elmúltával? Eddig mást sem hallok, mint végre mozi, foci, éttermek, diszkó, tengerpart… Hát, mit mondjak, szerintem hosszú lesz ez a covid-járványnak nevezett „pusztai egyhelyben toporzékolás”, ez a nem várt megtorpanás. S megint a rómaiaknak lesz igazuk, ők tudnak valamit. Mielőtt a Birodalom szétesett volna, a Katolikus Egyház székhelyének adtak otthon – máig a vatikáni dombokat. Amikor jártam húsvétra kisegíteni Dél-Olaszországba, meglepődtem, hogy a családok húsvéthétfőn reggel kis csoportokban piknikeznek – semmi nagy tömegrendezvények. Mi van, ha tényleg ez lesz az egyház jövőképe?

Puss Sándor SJ

 

Vélemény, hozzászólás?