A napokban meghívót kaptam egy tudományos, Felhőbe kódolt jövő című konferenciára. 2025. szeptember 5–6., Óbudai Egyetem, Neumann János Informatikai Kar. Két nap, ahol a technológia, az innováció és a játék összeér. Felhőalapú ötletverseny, inspiráló előadók, gamerzóna és értékes nyeremények – ez a Felhőbe kódolt jövő, az Aruba Cloud országos hackathonja, ahol minden a jövő IT-tehetségeiről szól. Összerezzentem – felét sem értem. Kiöregedtem? Az eddigi konferenciameghívókra mindig szívesen jelentkeztem, szívesen láttak – na de most?
Összeszedtem minden maradék leleményességemet és nekiültem az online fantáziavilágnak. Bennem volt a kisördög, valahogy le kellene buktatni „őket” – de kiket is? Én még abból a tudományos őskorból származom, ahol ha valakit idézek, azt szakszerűen fel is tüntetem.Na ezt a MI-től senki ne várja, sőt. Kapunk egy olyan összeollózott tudományos valamit, amik forrásanyagához senki sem jut könnyen hozzá. De nem is várja el senki, hisz a MI (AI – mesterséges intelligencia mondta). Eddig, mint tudjuk, az illúzió (érzékcsalódás) bárkit könnyen meg tud téveszteni. Az elkövető azonban veszi a fáradságot, és legalább utólag figyelmeztet. Azonban ha elmulasztja, könnyen eltévedünk ezen ködösítés homályában. Most egy újabb ködfelhőbe kerültünk, a (honnan)tudás homályába. Mivel az érintettek könnyedén félreérthetik, összegzem mondanivalómat: nem a kor technológiai vívmányait vonom kétségbe, csupán a nem megfelelő megnevezéseiket, amiket könnyen félre lehet érteni. A következő generáció pedig már ebbe a tévedésbe fog beleszületni, és soha nem fogják megérteni: mi itt a gond?
Be kell, hogy valljam, minél többet tanul az ember, annál több az, amiről rájön, hogy nem tudja. Én most ott tartok, hogy arra is rájöttem, alapvető fogalmakat kell tisztáznunk. Ez akkor kezdett komolyabban foglalkoztatni, amikor a „mesterséges intelligencia” kezdett elkerülni – jobban mondva én őt… Nem én vagyok az első, aki állítja, hogy nincs sok köze az MI-nek a szószerinti intelligenciához. Amikor csupán a közismert Wikipediát olvassuk, ott is számtalan, egyre összetettebb definíciót találunk. Az egyik legtömörebb így hangzik: „Az intelligencia az elme elemző és megkülönböztető képessége.” Talán ez világít rá arra, mi a gond a „mesterséges intelligencia” fogalmával. Elemezni tud, ahhoz van kellő kapacitása – viszont a megkülönböztetés az egy külön lelki-szellemi tudomány. Bár nem tartom magam túl intelligensnek, úgy tettem fel a kérdést az AI-nek, hogy ezzel lebuktassam – és szerintem sikerült is, íme. Ezt azért is mertem megtenni, mert épp Loyolai Szent Ignác, a jezsuita rendalapító a megkülönböztetés nagymestere (vagyis erre miénk a ©) immár ötszáz éve. S ahogy mondják, mit ad Isten, az AI (MI) szerint: „Loyolai Szent Ignác megkülönböztetése egy spirituális módszer, amely a jó és a rossz közötti lelki harcban segít a döntéshozatalban, Istennel való belső párbeszéden és Isten akaratának megvalósításán keresztül. A megkülönböztetés lényege a lelkiismeret fejlesztése a belső megélések (öröm, béke, bizonytalanság) felismerésén keresztül, hogy megerősíthessük vagy megváltoztathassuk döntéseinket és így Isten nagyobb dicsőségére tudjunk cselekedni.”
Ezek után senki nem mondhatja azt, hogy egy mesterséges lelkiismeretet is ki lehetett fejleszteni – laikusként úgy vélem, valahol itt van a kutya elásva. Tudom, mondják – nem kell tartani tőle, írnak róla eleget. Ismétlem, a fő gond itt is a megnevezésben van, nem a technológia újabb vívmányával. Így volt ez az „okostelefon” megnevezéssel is. Egy telefon sosem lehet okos, az okosság kizárólag emberi erény. Ha nem így lenne, a fiatalok elhinnék, hogy a minél több tudás „az okosság”. Az a kütyü csupán kézi computer, amivel telefonálni is lehet. Ha tehetném, annyit kérnék, mint eddigi cikkeimben is gyakran: nevezzék meg máshogy, pontosabban, sokkal adekvátabb kifejezéssel ezt az AI valami. Maradjon meg csak az ember okosnak, intelligensnek, ne tévesszük meg a fiatalokat, a logikát már nem, jezsuita lelkiségteológiát pedig még nem tanuló generációt.
Miután szembesültünk ezen „fogalomzűrzavar” tényével, számtalan példával lehetne mindezt alátámasztani. Nem először fordul elő, hogy újonnan alakuló szervezeteket, intézményeket az illetékesek elmulasztanak megkérni, legyenek szívesen nevet módosítani, mert ez így nagyon megtévesztő lehet. Talán mindez még a „reformációkor” kezdte komolyabban bosszantani a katolikus teológusokat, mondják is a komolyabb egyháztörténészek, hogy voltaképpen az ellenreformáció volt a valódi reformáció. Vagyis Lutherék visszaéltek a szó eredeti jelentésével.
Ismert márkavédjegyeket komoly jogszabályok védenek, a teológusok dolga lenne a lelkiismerettel kapcsolatos fogalmakat kellően „levédeni”. Tanárom néha mondogatta: ha tehetné, legalább tíz évre betiltaná a teológiában azt a szót használni, hogy „szeretet”. Manapság ez az egyik legfélreérthetőbb és félremagyarázhatóbb fogalom a szláv (és a magyar) nyelvekben. A latin alapú nyelvek máshogy mondják, ha egy bizonyos ételt, italt, édességet szeretnek, és máshogy, amikor meghitt emberi kapcsolatról van szó. Máshogy szeretik barátjukat és máshogy élettársukat…
PS.: A latin O.A.M.D.G. – közismerten: mindent Isten nagyobb dicsőségére, ez a jezsuiták jelmondata. Szem- és fültanúja voltam egy bizonyos egyházi szerveződésnek, ahol egy doktori disszertáció megvédésénél az volt a jelszavuk: Mindent Isten LEGnagyobb dicsőségére – ők a maximalisták és bizony teológiai főiskolával is rendelkeznek.
Puss Sándor SJ
