Életünk szerves részét képezik a barátságok. Ma már senki sem botránkozik meg azon, ha a pap barátkozik másokkal, paptársaival, férfiakkal, nőkkel… de nem volt ez mindig így. Aktuális példája ennek Borromeo Szent Károly, annak intelmei paptársaihoz. 1584. november 3-án hunyt el, ünnepe november 4. Ezen a napon, minden évben a papi zsolozsma az 1599-ben elhangzott zsinati beszédéből hoz rövid részletet.[1]
Szerencsés helyzetben van, aki még eredetiben tudja olvasni.[2] Manapság mi, papok a hivatalos fordításokra hagyatkozunk, elmélkedünk a felkínált (lefordított) gondolatok fölött. Mi, felvidéki szerzetesek, papok duplán szerencsés helyzetben vagyunk: olvashatjuk magyarul és szlovákul is, attól függően, hogy épp milyen papi körökben mozgunk – imádkozunk – zsolozsmázunk. Történetesen én mondhatni többszörösen szerencsés helyzetben vagyok: immár harmadik éve a Püspök atya rám bízta Szlovákia egyetlen, Borromeo Szent Károlynak szentelt templomának gondozását. Reggel még szlovák közösségben olvastam a milánói érsek 1599-es papi intelmeit, délután viszont magyar nyelven is utánanéztem – valamiféle „kettős mércét” gyanítottam. Most csupán egy mondatrészletre szeretnék kitérni, amit a magyar nyelvű zsolozsma ekként hoz: az érsek javasolja … az ártalmas és veszélyes barátkozások elkerülését. Mindez hivatalos szlovák fordításban így hangzik: treba sa vyhýbať… škodlivým a nebezpečným dôvernostiam. Ami magyarban azt jelentené: „… kerülni kell az ártalmas és veszélyes bizalmaskodásokat.”
Ezek szerint barátkozni veszélyes dolog lenne? A barátkozás nem más, mint bizalmaskodás? Van egyáltalán veszélytelen bizalmaskodás is? …és még sorolhatnánk a hipotetikus kérdéseket. Némileg ismerve a XVI. század lelkiségét, annak ide vonatkozó teológiáját, tudvalevő, hogy már Loyolai Szent Ignác sem javasolta az úgynevezett „partikuláris” barátságokat. A kizárólagosság eleve veszélyesnek minősült – s ez bizonnyal így is van a rendjén. Számomra mindig nagy előnynek számított, hogy párhuzamosan két nyelven kellett oktatnom a lelkiségteológiát, így sok, alig fellelhető „fordításcsúsztatást” le tudtam leplezni. Elsősorban három fogalmat kell tisztázni: Barátság – Bizalmaskodás – Bizalom. Talán a bensőségesség az a társfogalom, amiben mindhárom megtalálható. Sajnos gyakran a bensőséges és intim fogalmak találkozásakor kicsit összerezzenünk – rosszat sejtünk, régebben a kétneműek barátsága, manapság már az egyneműek esetében is. Ideje lenne visszahódítani a szavak eredeti jelentését. Ahogy az érosz, a szenvedély is manapság egyre inkább a szórakoztató, szexipar kisajátítottja lett, pedig… Eredetileg a keresztény misztika kedvelt fogalmai voltak, ahogy erről az ertológia kapcsán már párszor publikáltam hosszabb rövidebb írást ([3], [4], [5]).
Bizalom és bizalmaskodás
A bizalom alapvető emberi létigény, a bizalmaskodás viszont eleve két személy között, minden másikat (harmadik személyt) kizáró jelenség. Míg a bizalom pozitív, a bizalmaskodás inkább negatív töltetű. Amíg a bizalomnak van egyfajta megelőlegezett ajándék jellege, addig a bizalmaskodás inkább az őszinte és építő jellegű bizalommal való visszaélést jelenti. Ezen a téren két klasszikus, magyarul is megjelenő szakirodalmat kell hogy megemlítsek. Időben úttörőnek számítható Ignác Lepp SJ tanulmánya a barátságról; az Agapé Kft. kiadónál jelent meg 1999-ben A barátság pszichológiája címen. Szlovák nyelven már öt évvel korábban megjelent (1994), bár eredetiben már 30 éve olvasható volt. A szerző nem zárja ki a nő-férfi barátságot, sőt a pap és nő közti barátságot sem. Említést tesz a klasszikus – szentek, férfiak és nők közötti, történelmileg tagadhatatlan barátságokról is. S talán itt rejlik a kulcsszó: kapcsolatuk bizalmas volt, de nem bizalmaskodó. Jelentheti ez azt is, hogy nem zárt ki egy harmadik személy, legyen az a gyóntató vagy a lelkivezető bizalmát sem.
A másik, kevésbé ismert forrás P.T. Malone és társszerzőinek vaskos kötete, A bensőséges kapcsolatok művészete, amely magyarul csak 2008-ban jelent meg (kéziratban, Beöthe Tamás SJ ford. 15 évvel korábban). Az angol eredeti szöveg itt valóban tiszta vizet akar önteni a pohárba, amikor keresi az intimitás – bensőségesség – bizalmaskodás – testiség – testbeszéd – nemiség eredeti jelentését.
Minden kétséget kizárva őszinte bizalmat megtapasztalni nagy élmény, de ezt kizárólagosan, „csak kettőnknek” megtartani – mást ebbe be nem avatni – az már bizalmaskodás. Voltaképpen elmondható ez a férj-feleség kapcsolatára is, ott is el kell hogy jöjjön az idő, amikor a gyermekeket is be kell avatni kapcsolatuk egyre intimebb titkaiba (persze nem mindenbe). Ezekben a hónapokban bérmálkozásra készülő fiatalokat készítettem elő, mondhatni nagy élmény. Kezdtük azzal – hogy ők voltaképpen csak kibérmálkozni szeretnének az egyházból. Itt ez a szokás. S mára eljutottunk odáig, hogy megértették: ez a keresztény felnőtté válás szentsége kell hogy legyen. A kibérmálkozásra azokból a válaszokból lehetett következtetni, amiket a – miért akarsz bérmálkozni – anonim kérdésre kaptam. Most a felkészítés végén egy újabb bizalmas kérdést tettem fel (anonim). Mit üzensz szüleidnek? Mit szeretnél elmondani, amit nem tudsz vagy nem mersz? Garantáltam, hogy a válaszok értelmi szerzői titokban maradnak. Döbbenetes volt olvasni, majd felolvasni a templomban, hogy mi mindent nem mernek vagy nem tudnak elmondani szüleiknek.
Mivel a gyónástitok is őszinte bizalmat feltételez, elmondhatjuk, hogy a bizalmaskodás egyedüli helye a gyóntatószék. Mindenütt másutt káros és közösséget romboló. Nemritkán férjek, feleségek egyedüli platformja, ahol kiönthetik lelküket, megoszthatják bánatukat. Aki ezzel nem él, előbb-utóbb pszichológust fog keresni (fizetni). Visszatérve Borromeo Szent Károlyhoz, 1599-es intelméhez, azt kell leszögezni: a bizalmaskodás egyedüli létjogosultsága az úgynevezett FORO INTERO – gyónás, lelkivezetés. Minden más bizalmaskodó kapcsolat vagy házasságba, vagy romlásba vezet. Mindig bosszantott, amikor egyetemi lelkészként gyakran azzal zárult egy bizalmas beszélgetés, hogy az illető meg akart győződni: csakis vele vagyok ennyire „bizalmaskodó”, mert ellenkező esetben rossznéven venné, hogy mást is bizalmamba fogadtam. Ahogy Nepomuki Szent János a gyónástitok vértanúja lett, úgy mi, papok is kicsit vértanúkká kell hogy váljunk, amikor kizárunk minden kizárólagos bizalmaskodó kapcsolatot, barátságot. Nem szabad, hogy kettős mércét alkalmazzunk az arra „érdemes” vagy nem érdemes személyekre. Nem könnyű egy ember bizalmát megnyerni, annál könnyebb örökre elveszíteni. Borromeo Szent Károly óva int bennünket az effajta visszaélésektől, azt viszont nem tiltja, hogy barátkozzunk, bizalmas kapcsolatokat építsünk – lehetőleg minél több személlyel, férfiakkal nőkkel, nem utolsósorban paptársakkal.
Puss Sándor SJ
[1] Acta Ecclesiae Mediolanensis, Mediolane, 1599, 1177-1178.
[2] https://books.google.sk/books?id=MAK4pN_F6TsC&printsec=frontcover&redir_esc=y#v=onepage&q&f=false
[3] https://www.eletunk.net/ajanlo/erotologia-cimmel-kereszteny-ertelmezo-szotar-jelenik-meg-felvideken-dunaszerdahelyen-mutatjak-be-es-kiallitas-is-kiseri/
[4] https://www.eletunk.net/essze-jegyzet/puss-sandor-sj-az-asszony-marad/
[5] https://www.eletunk.net/portre/puss-sandor-sj-ma-60-eves-koszontjuk-az-egyetlen-felvideki-magyar-jezsuita-szerzetest-a-szocialis-segitsegnyujtas-elkotelezettjet-szamos-konyv-szerzojet/