Július 22. Magdolna ünnepe – névnapja.Sajnos egyelőre csak az ábrázolásmódja tért vissza, mintsem személyiségének varázsa. Közismerten „Bűnbánó Magdolna”, vagy a megtért bűnös nő, mert akinek sokat bocsátanak meg, az nagyon szeret – mondja Jézus. Ezért a nyár kellős közepén nem is annyira Magdolna személyével, mint inkább annak művészeti ábrázolásával szeretnék foglalkozni (pár gondolatban); egyúttal elmélázni azon is, vajon bűnös dolog-e a pucérság a nyári hőségben? Bár nem vagyok művészettörténész, azt tudom, mint bizonyára mások is, hogy Magdolnát ábrázolták a legpucérabb pózokban a szentek közül. Persze nem számítva Jézust, akit Michelangelo teljes meztelenségében feszített a keresztre. S teológus legyen a talpán, aki meg meri különböztetni, mi az, ami még elfogadható és mi nem, ami már szemérmet sértő (szemérmetlen). Ha vitába elegyednénk, véget nem érő érvelések dömpingjével nézhetnénk szembe. Egy biztos, a tisztának minden tiszta – mondja a Biblia.
Amikor a bűnös nő Jézus szeretetében rátalált az Isten szeretetére, akkor nem is annyira az önzetlen szeretetre talált rá, hanem valamiféle éroszra… Sokkal inkább egy erotikus vonzás kivételes formájáról van szó (vö. Martin Buber, in. W. Müller, Eksztázis, Új Ember, 2011, 115. o.). Ezért aztán nem is csoda, ha a művészek ezt próbálják ábrázolni évszázadok óta.
Mentségemre szolgáljon az is, hogy idén nyáron sikerült „becsempésznem” Felvidékre az imént idézett könyvcsemegét. Ezt csak azért írom ilyen pátosszal, mert aki ismer, tudja, fiatalon sok könyvet hoztunk be Magyarországról, titokban, hátizsákokban… Az eredeti német kiadással (1999) még tanárkoromban találkoztam. Mivel a pedagógiai főiskolán voltak német–hittan szakos diákjaim, hát jól jött ezen valóban csemegekönyv beszerzése, lefordítása (a Nagyszombati Egyetemen: szlovákra). Utólag többen szerették volna indexre tenni, így a magyar fordítással inkább meg sem próbálkoztam.
Kereken tizenkét évet kellett várni arra, hogy magyarul is megjelenjen. Viszont megérte a „várakozást”, mert a magyarországi legkatolikusabb katolikus kiadó, az Új Ember ezt a nem mindennapi borítót találta legalkalmasabbnak. Azt viszont már nem írták oda, hogy mit is ábrázol. Tán közismert? Tény, hogy könnyen okozhat közbotrányt – mint ahogy a nap szentjének, Mária Magdolnának az ábrázolása is. Őt csakis hiányos öltözetben, félig mezítelenül ábrázolják – mentségére szolgáljon, ima közben.
A. Rodin A csók szobra viszont teljesen leplezetlen – sőt nem éppen ima közben, bár a könyvből megtudhatjuk, ez az Istennek tetsző legszebb ima a házasok életében. Itt viszont a történet sokkal profánabb – mégis egy katolikus kiadvány borítóján ékeskedik. A csók annyira népszerű lett, hogy az első világháborúig közel háromszáz másolat készült belőle. Az eredeti óriás méretű, utánozhatatlan és ahogy a Dívány-ban olvashatjuk: Túl szenvedélyesre sikerült ez a szobor, ennek köszönheti világhírét (https://divany.hu/offline/vilaghiru-szobor/).
„1880-ban a francia állam először bízta meg Rodint egy hatalmas bronzajtó elkészítésével, amely egy múzeum kapuja lett volna. A szobrász monumentális témát választott a monumentális alkotáshoz: Dante Isteni színjátékának Pokol című részét. A kapu baloldali szárnyának középső részére egy szerelmespárt mintázott: Paolo és Francesca történetét akarta megjeleníteni, akikkel Dante a Pokol második körén találkozott… A kaput, amit Rodin Pokoli kapujának neveztek, csak a szobrász halála után öntötték bronzba. Ugyanakkor Rodin úgy vélte, a szerelmesek szobra túlságosan szenvedélyes, intim, és nem illik a kapu koncepciójába, ezért önálló szoborként is elkészítette, és 1887-ben ki is állította.” (Eddig az idézet.)
Na most lesznek csak bajban a hitoktatók: szabad-e az ilyet megnézni? Nem túlságosan szemérmetlen? Most végre el fog kelleni magyarázni, mi is a szemérem lényege és mi nem az. Ahogy mondják, az egyház malmai lassan őrölnek. Tán sokak türelmét is felőrlik, de ne adjuk fel – ne adjátok fel szülők, nevelők, hitoktatók. Isten csodás teremtménye, az ember, annak teste sok türelmes odafigyelést igényel. Szépsége arra szolgál, hogy a benne élő lelket táplálja. A test és a lélek vetekedése, ellenségeskedése csupán a testiség helytelen értelmezése. Emlékszem, minket, jezsuita újoncokat féltve óvtak nevelőink. Jól emlékszem, így nyár elején szokták is nekünk mondogatni: Ha az utcán megláttok egy szép nőt, nem kell lesütni a szemeteket, emeljétek az ég felé – és mondjátok, gratulálok Jóistenem, hát ezt a nőt is sikerült jól megteremtened. Mert tudjátok, ha lesütött szemmel fogtok járni az utcán, csak azt éritek el, hogy nekimentek a villanypóznának – vagy annak a nőnek, aki épp alatta áll…
A katolikus egyházon belül egyébként mindig is ütköztek nézetek arról, hogyan kellene keresztény ábrázolásokat létrehozni, különösen ha meztelenségről van szó. X. Pius pápa a tridenti zsinatot követően (1545–1563) elrendelte, hogy a szent helyeken található meztelen testábrázolásokról fessék le vagy takarják el a nemi szerveket – így jelentek meg a fügefalevelek és egyéb „ruházat” például Ádám és Éva ábrázolásain. Ismert, hogy II. János Pál pápa 1994-ben – amikor vita támadt Michelangelo Sixtus-kápolnai freskóinak restaurálásával kapcsolatban – védelmébe vette Ádám és Éva meztelenségének ábrázolását. Azzal érvelt, hogy a Teremtés könyve szövegéhez illeszkedik és segíthet megérteni a test teológiájának ide vonatkozó „égető” kérdéseit (lásd. https://bibliakultura.blog.hu/2025/01/22/betsabe).
Hadd idézzem fel végezetül egy felvidéki teológusunkat, Prohászka Ottokárt. Rómában a jezsuitáknál szerezte meg teljes végzettségét s bizonnyal józan látását is a „nőket illetően”. Épp tőle sokat okulhatnának a nyaranta strandoló fiatalok (idősek). Szó szerint ezt olvashatjuk:
Puss Sándor SJ
