Pontosabban ennyire közel még sosem kerültem a szenthez. Ahhoz, aki mindenkivel jót tett… Kezdődött mindez december 4-én, hívott az öcsém, hogy édesanyánk a halálán van, talán, bár nem tudni, csak nagyon úgy fest a kép. Jövőre lenne 99 éves, de ezt már nem fogja megérni az orvos szerint. Persze ebben nincs semmi tragikus – már nagyon várja a túlvilágot, ahogy mondogatja: már úgy unatkozom, hagyjatok meghalni, s közben kedvesen mosolyog. De most már komoly a dolog, napok óta nem vett magához élelmet és nem is akar – mi meg nem kényszerítjük, mondja a telefonba az öcsém. Indultam is azonnal feladni neki a betegek kenetét. Másnap reggel drámaira fordult a helyzet.
December 5. Édesanyánk még él – csupán a mobiltelefonom „haldoklik”, sebaj – gondoltam. Van egy tartalékkészülékem. Ismerőseimtől kaptam, mondván – atya neked még jó lesz, vettünk magunknak egy jobbat. Két éve a fiókomban hevert. De jó, gondoltam, most hasznát is veszem, hisz’ mi van, ha pont’ most mondja fel a szolgálatot a jelenlegi telefonom. Azonnal mentem is az illetékes szolgáltatóhoz, hogy „legyen szíves….” átvinni a telefonszámokat ebbe a másik készülékbe (SIM kártyázzon egyet). Hát az nem úgy van, mondta morcosan. Venni kell egy új készüléket, s fizesse előre két évre. De miért, mi a gond? Választ nem kaptam, csak rámutatott a készülékekre, amit MEG KELL VÁSÁROLNOM – ha nem akarom, hogy öcsém ne érjen utol, ha édesanyánk haldokolna. Ez mennyibe kerül? 400 €. Ez túl nagyméretű, nincs valami kisebb? Van, de az 800 €. Bár az idő sürget, én mégis tehetetlenül álltam a kitűzött feladat ellőtt. Eszembe ötlött, hogy tanácsot kérjek unokaöcséimtől, kaptam is. Van a közelben egy szervizes bácsi, kicsit dadog, de ügyes. Mintha a Mikulással találkoztam volna, kedvesen elmagyarázta, hogy tényleg okosabb lenne egy újabb készüléket vásárolni. Bár megpróbálta ezt az „ismerőseim általit” újraéleszteni, de hasztalan. Tanácsolta, hogy hol kapok potom áron egy teljesen újat. Kaptam is, 40 €. Az elárusítónő csak annyit kérdezett, milyet szeretne, pirosat vagy kéket. …. s meg sem várta a választ. Boldogan távoztam. A boldogság korai volt. Újra bementem a szolgáltatóhoz, de most egy másikhoz – mivel az előbbi inkább krampusz volt, mint Mikulás. Hát, ennél az utóbbinál sem jártam sikerrel – a forgatókönyv teljesen hasonló (nem is csoda egy cég, egy agymosoda?). Náluk KELL MEGVÁSÁROLNI A DRÁGA KÉSZÜLÉKET.
December 6. Tanácstalanul újra visszamentem a szervizelő idős Mikulás bácsihoz, csak kedvesen mosolygott. Atya, magának ördöge van – megtalálta a lehető legrosszabb készüléket, bár új, de szinte hasznavehetetlen. Ha tanácsolhatom, legközelebb jöjjön el hozzám, megsúgom, milyen márkát vegyen és nem drágán. Most súgja meg, anyám halálán van – kell a kapcsolat, most még nem tudok mellette lenni. Türelmesen elmagyarázta, hova, melyik üzletbe menjek, s melyiket kerüljem, mert az ottani személyzet csalódást okozna… Így is lett, s örömmel jöttem immár a harmadik készülékkel. Bár az előző kettővel kb. két órát küszködött, hogy újraélessze a telefonszámokat – most mindez öt percbe került. Mosolyogva nyújtotta át… tényleg, ő lenne a Mikulás? Ritkán találkozik az ember ilyen jóemberrel. Vagy ez csak korral jár? A szolgáltatóipar fiataljai még nem tudják, amit ez a bácsi már tud? Jónak lenni jó? Szerintem az ilyenfajta keresztutaktól rettegnek az idősödő emberek: nehogy egy új mobilkészüléket kelljen vásárolniuk. S bár a történet itt véget érne, de azért még rátenném a pontot az „i” betűre. Már sokadszor hallom, ahogy mondják: a Mikulás bácsi milyen jó volt, három lány nem tudott férjhez menni, de ő hozományt adott mindhármuknak… és boldogan éltek, míg meg nem haltak. Ma is ezt hallom a rádióban.
A történet sokkal drámaibb, nem értem, miért nem tájékozódnak az emberek, ahogy én sem a mobiltelefonkészülék vásárlása előtt. A leghitelesebb forrás: Jacobus de Voragine: Legenda aurea Szent Miklós püspök, itt olvashatjuk: Volt egy szomszédja, nemes ember, aki szükségre jutván, három szűz leányát utcalánynak adni kényszerült, hogy szégyentelen üzletük jövedelméből élelemhez jussanak. A szentnek tudomására jutott a dolog, és elborzadt a gyalázatos bűn miatt. Egy csomó aranyat rejtett egy kendőbe, és az éj leple alatt, az ablakon keresztül, titokban bedobta a házba, majd ugyanolyan titokban távozott. Reggel fölserkenvén az ember megtalálta az aranyat, és Istennek hálát adva, kiházasította elsőszülött leányát.
Forrás: Facebook
Így, ebben az összefüggésben a Mikulás bácsi már nem elsősorban a gyermekek cukros bácsija. Nem is csak egy ezermester bácsi, akiből árad a jóság, mint az én friss élményemben. Manapság sokkal inkább a leánykereskedelem elleni küzdelem élharcosa – vagyis igencsak aktuális szent.
Puss Sándor SJ
