Menü Bezárás

Puss Sándor SJ: „Túlélő csomag” Pünkösdre

„Egy falusi plébános naplója” nem csak falusi plébánosoknak. Robert Bresson filmje Georges Bernanos 1936-ban megjelent, azonos című regényéből készült. Egy ifjú plébános, hogy imádságra képtelen lelkét megvizsgálja és Isten felé emelje, elhatározza, hogy minden este őszintén leírja „egy amúgy rejtély nélküli élet nagyon szegényes, jelentéktelen titkait”. Ezekkel a szavakkal mutatta be a Magyar Kurír katolikus hírportál még 2017. októberében az ismert klasszikus filmet, amely napjainkban mintha még aktuálisabbá válna.

Bár nem vagyok már fiatal, de mint nyugdíjazás előtt álló egyetemi tanár, falusi plébános lettem. A nyitrai egyetemek diákjait immár második éve csak online ápolgatom (ami nem az igazi, már most is látom). Épp a covid-kitörés előtti hónapokban kaptam a kinevezést, amit akkor nagyon nem értettem. Rendi elöljáróm kölcsönadott az egyházmegye számára, megjegyzem, nem először, így különösebben meg sem rémültem az újabb kihívástól. De arra álmomban sem gondoltam, hogy a covid-pasztorációt kell feltalálnom. Végül majdnem bele is haltam, ezt szeretném megosztani, egyfajta „túlélő csomagként” Pünkösdre ajándékozni a hasonló cipőben járó sorstársaimnak. Összevetve, eddigi 60 évemben csak ritkán tapasztaltam szívritmuszavart, ebből kettőt az elmúlt két évben, azt is csak 1-1 napban. Ebből a pici, de halálfélelmetes tapasztalatból veszem a bátorságot már most megírni, okulásul magam és mások számára. Számomra a Lélek a lelkesedés forrása, s ha kiapad, beáll a kedvetlenség; egy ingerszegény környezetben az érdektelenség, értelmetlenség s majd az értéktelenség érzése.

Mi lesz most? Vége mindennek? Mindennek, ami eddig „életben” tartott. Tudom, egy jó pap sosem esik kétségbe, mindent imában old meg – nekem valahogy mindig pont az ima közben lépett fel a ritmuszavar. Igen, tudom, meg kell tanulni relaxálni, megfelelő ritmusban lélegezni stb. Idős rendtársaimtól megtanultam, hogy még a magánzárkában is kell rendszeres napi programot kitalálni. De mégiscsak kitör a pánik, mi van ha… Mi, bizonnyal kevésbé jó papok, tudjuk, segítséget kell kérni, és nem csupán Istentől, elöljáróimtól, de néha szakemberektől is. Így tettem én is, telefonáltam egy ismerős főorvosnak, tudna-e ajánlani harcedzett pszichológust – most nekem. Tényleg a legjobbat kaptam, és nem is gyógyszeres kezeléssel akart kezdeni. Pár találkozás után megérttette velem, hogy nincs nagy baj, csupán baj van, mert kezdek unatkozni. Ez nem jó. Ez tény. Engem speciel az is zavart, hogy épp akkor kaptam egy magas állami kitüntetést, aminek nem igazán tudtam örülni – ez volt az utolsó csepp a pohárba. Mókás, de amikor felutaztam faluról Pozsonyba, hogy átvegyem a díjat, a vonatból kiszállva elkezdtem sántítani. S ez már így megy lassan fél éve. Kellett nekem kitüntetés? Na, most megkaptad… az orvosok tanácstalanok, én meg csak bicegek, feladva eddig egyetlen biztos szórakozásomat, a kerékpározást, tátrai túrázásokat. Ma is csupán a plébániakertbe mentem, oda is bottal – hát ez már mindennek a teteje, és attól a pillanattól újra visszajött a szívritmuszavar. Ha nem ülök neki, hogy mindezt megírjam, talán még mindig tartana.

Előtte, amikor a pszichológushoz fordultam, akkor is az volt a kiút, hogy elkezdtem újra alkotni – akkor egy igazi ifjúsági keresztény múzeumot (azóta elkészült), most pedig ezt a „túlélő csomagot”, valamint egy újabb könyvet. Amikor két évvel ezelőtt megírtam az Erotológiát, azt hittem, kész, ennyi elég is. Idén Nagypénteken, amikor le sem tudtam térdelni a feszület előtt – jött a mentőötlet: írni kellene még egy tanulmányt, most az Öregedés öröméről.  Mert mindenben meg kell találni a jót, az örömet. Na, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy pár kedves ismerősöm is írt az elmúlt napokban, mint azzal a panasszal, hogy egyre több a gond a post-covidos lelkiállapotokkal, a gyerekek szexuális neveléséről pedig már nem is beszélve (itt az online nevelő-világban). Valaha, 1995-ben ebből végeztem a szakdolgozatomat, s a nemiség témája továbbkísért jezsuita munkaköreimben majdnem egészen idáig. Itt, falun ez nem téma. Az egyetemisták között leggyakrabban gyóntatóként szembesültem az elhanyagolt szexuális nevelés utóhatásaival. Más és más megközelítésből, de mindig ugyanoda lyukad ki a józan lelkület. A noviciátusban mondogatták is eleget…, de csak most, falusi plébánosként tapasztalom teljes mértékben ennek igazát. Mondták, hogy úgy 30-40 éves korunkig néha hiányozni fog a testiség, ez normális, ezzel lehet élni, ebben segít a tisztasági fogadalom. Az 50 felé haladva egyre inkább egy társ, egy beszélőpartner (abból a másik nemből) fog hiányozni, valaki, aki végre megérti legintimebb hiányaidat is. S majd csak idős korban döbbensz rá, hogy voltaképpen Istenben találod meg a legmélyebb intimitást, Őrá vágytál már talán az oviban is, amikor a lányokkal ismerkedtél. Ahogy az embert alapvető ösztönei taszigálják élete nehéz pillanataiban, úgy ezek kellenek, hogy ott legyenek a batyunkban a túlélés érdekében. Tisztában vagyok azzal, hogy számtalan tanulmány foglalkozik a túléléssel, az egészséges lelkület alapjaival, mentálhigiénével, az élet kibontakoztatásának művészetével. Számtalan tanács, idézet nagy emberektől próbálja összefoglalni, mi a lényege, mit kell tenni, hogy kell viselkedni bajban, krízishelyzetben. Én azt tartom: annál jobb egy „túlélési csomag”, minél kisebb. Mondhatni ösztönösen, ezt az öt pontot tartom nélkülözhetetlennek akkor, amikor úgy érzed: talán elhagyott az Isten? Mert te nem úgy gondolod, hogy elhagytad volna.

Túlélési ösztön:

  1. Az egészséges életmódhoz nélkülözhetetlen a kellő mennyiségű alvás, mozgás, művelődés, valamint
  2. Kell hogy legyen valami látható napi sikerélményed, nekem ez a plébániai „díszkertem”, naponta megnézem, ahogy növekednek az ültetvények. Ez örömmel tölt el, arról nem is beszélve, hogy a fűszernövényeim pedig ideális segítőtársaim finom és egészséges saláták készítéséhez.[1]
  3. Kell hogy legyen egy hosszútávú célom is, valami, ami élteti alkotói ösztönömet. S már megtapasztaltam számtalanszor, amint elkészül egy alkotás – máris növekszik a pánik. Szerves részét kell hogy alkossam egy csapatnak, akikkel együtt tudunk alkotni, majd rendszeresen megbeszélni, de szórakozni is.
  4. Mindemellett szükségem van pár egészen bizalmas emberi kapcsolatra is, nem sokra, csupán néhányra, hogy ott egészen magamat tudjam adni, nem megtakarítani semmit abból, amit a másiknak adni szeretnék. Ők az igazi barátaim, Isten képmásai.
  5. S ha hirtelen egyik sem jutna eszedbe, mert akkora a pánik, ne feledd: az igazi boldogság odaát vár rád, megvár, ezért ne kapkodj. A világ túl gyors, nem te vagy késésben! Ha összedőlnek legszebb álmaid, reményeid el ne hagyjanak, mert olykor a legszebb virág az összedőlt romok között fakad.

Puss Sándor SJ

[1] Megjegyzem: még mielőtt tiltották volna a nyilvános istentiszteletet, akkor is csak hárman jártak templomba. Sok évbe fog telni, ha meg akarom tölteni a templom padjait – túl távoli e nemes cél.

 

Vélemény, hozzászólás?