Menü Bezárás

Reményik Sándor ha most írna… – avagy: ne hagyjátok a könyveket, a könyveket és a könyvtárat

Puss Sándor SJ (A fotó megjelent a Szabad Újság 2015. október 7-i számában.)

Száz éve lesz annak, hogy megjelentek máig aktuális, refrénként visszatérő szavai:

„Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!”

A napokban – pedig még csak az év (2024) elején járunk – már a második fiatalnak számító magyar papot temettük el Felvidéken. Január 4-én Szilvási Lőrinc atyát, 63 éves korában, január 25-én pedig Vadkerti István atyát, papságának 33. évében (56 évesen). Rohamosan fogyunk, s ezt főleg mi, felvidéki magyar papok érezzük. A búcsúztatón unokahúga Reményik Sándor fentebb idézett verssoraival méltatta… s a végén hozzátette: „Pista nagybácsim végrendeletében arról panaszkodik: ürülnek ki a templomok.

Ha most, száz évvel később írna Reményik, vajon mit írna a felvidékieknek? Bár iskoláinkat még nem hagyjuk el, viszont gyakori jelenség, hogy magyar szülők szlovák iskolába íratják gyermekeiket, csak hogy vigye valamire. S közben annak sem néznek utána, hogy a magyar iskolát végző diákok gyakran sokkal többre vitték. Nem, most ez a „divat”, sóhajtoznak szomorúan a magyar pedagógusok. Sőt ha az óvoda magyar, akkor gyakori a nyelvváltós szlovák alapoktatás – és fordítva. Csak tudnám, kinek és mikor volt ehhez ez a „remek” pedagógiai érzéke? Na de hagyjuk, ez kényes téma, a család magánügye – mondják. Mivel évek óta egyre kilátástalanabb a helyzet, nem is akarom tovább ecsetelni. Tavaly Szent Család vasárnapjára a nyitrai püspök, Mons. Viliam Judák remek pásztorlevéllel lepett meg. Benne többek között az egyre jobban terjedő individualizmust okolja, látja az adott problémák hátterében – és szerintem joggal, hiszen korunkban egy átlagos szülő csak a saját gyermeke érdekeit tartja szem előtt, a közösség érdeke számára másodrangú.

Ez év egyik nagy könyvsikerének ígérkezik ThDr. Sztyahula László atya új könyve, amelyben elemzi-felsorakoztatja a volt Csehszlovákia ideje alatt működő, íróként alkotó papok arcképcsarnokát. Részletes tanulmányban mutat rá arra, igenis akkor is lehetett magyarul írni, alkotni, publikálni. Manapság, amikor szabadabban lehetne, ennek töredéke sem látszik a jelenlegi helyi egyházi „könyvpiacon”. Manapság páran sokat írnak, publikálnak – a többség meg szinte semmit. Akkor, annak idején más volt a helyzet, erről számol be részletes aprósággal a szerző. Akarva-akaratlanul egy sokkal korábbi, az akkori helyzetet rendkívüli pontossággal látó teológus, Pray György jezsuita atya jut eszembe. Tőle hallottam-olvastam először (és utoljára): egy jó könyvtár hasznosabb tud lenni még az egyetemnél is.[1] Persze könyvtár nélkül egyetem nem létezhet, könyvtár viszont létezhet egyetemen kívül is. És hogy miért, azt három gondolattal szeretném alátámasztani. Annál is inkább, mert lassan mindenki feladja annak reményét, hogy lesz még Felvidéken katolikus magyar főiskolai hitoktatóképzés is, amiért immár harminc éve eredménytelenül harcolunk.

  1. Száz év után a Felvidék zöme elhagyta a templomot s most hagyja el egyre több helyen a magyar iskolát is. Ha megsúghatnám Reményiknek: tegye hozzá a templom és az iskola értékrendjéhez a magyar könyvtárat is. Az itt említett Sztyahula László atya könyvének utolsó fejezete, ha nem is részletesen, de jelszavakban foglalkozik a könyvtárak történetével. Elképesztő, micsoda erőt, energiát fektettek őseink a jó, szakszerű könyvtárak építésébe. Manapság pedig mást se hallani, mint hogy az emberek szabadidejükben már nem járnak könyvtárakba, nem kutatnak – csakis online.
  2. Visszatérve az elhunytainkhoz – a temetés után mi, papok még leültünk, emlékeztünk, beszélgettünk. Ezek mindig értékes pillanatok a papok hétköznapjaiban. Különösen az lepett meg engem, amikor lelkesen mondják a fiatalok: ma már a mesterséges intelligencia megírja a karácsonyi szentbeszédet is – kipróbáltam, működik. Mi, idősebbek csak ámulunk: mik vannak? Minek az a sok könyv, gondolná az ember. Emlékszem, hivatásom egyik döntő érve volt, amikor besurranhattam mint kis ministráns a plébánosom hatalmas könyvtárába. Elfogott valami leírhatatlan tudásszomj (jezsuita hivatás?). Lehet, ott kezdődhetett? Miért egyre kevesebb a hivatás? Lehet épp ezért (is)? Ma, akinek van egy legmodernebb számítógépje, könyvtár se kell – sőt még a papi zsolozsma is online.
  3. Annak ellenére, hogy ez a maga nemében egyedi könyv – Bibliografia –, feltételezhetjük, hogy nem fognak érte sorokban állni a híveink. Sajnos még azt sem feltételezhetjük, hogy minden magyar plébánia rendel pár kötetet. Sztyahula atya mégis vette a fáradságot és kiadja, publikálja, tudja, szükség van rá, hiánypótló tanulmány. Mi, papok a remény emberei kellene hogy legyünk. Én személy szerint abban reménykedem, hogy minden magyar faluban akad egy-egy család, aki még tudja értékelni a magyar könyvet. Sőt:
Puss Sándor SJ (Fotó: Felvidék Ma)

személy szerint évek óta azon dolgozom, hogy könyvtáram jó kezekben maradjon. Az elmúlt harmincvalahány évben gyűjtöttem a könyveket, vettem-hoztam hátizsákban (néha illegálisan) át Magyarországról, Olaszországból. Majd egyre gyakrabban kaptam családoktól, ahol „már senki nem olvas ilyet” – magyart, mondják. Az utóbbi pár évben azon dolgozom: hol és hogyan elhelyezni? Abból indulok ki, hogy amint egykor (száz éve) közkedveltek voltak a „Népkönyvtárak”, úgy most jön el az ideje a családi könyvtáraknak. Egykor, hajdanán híres felvidéki grófi családok könyvtárait csodálták meg – halovány emléküket leggyakrabban már csak a történelem őrzi. A jövőt abban látom, hogy akadnak falvanként katolikus családok, élő bázisközösségek, akik befogadják – rendelkezésre bocsátják az értéket. Sokan bizonyára értetlenül állnak elibe, hisz’ vannak falukönyvtárak, városi, állami költségvetésből fizetett könyvtárosok – akkor minek? – kérdezik értetlenül. Szerintem „az a vonat már elment”, a Népkönyvtárak kora lehanyatlott. Miért? Erre csak Reményik Sándor szavai után szabadon tudok válaszolni: Ne hagyjátok – ne adjátok a könyveiteket – hisz’ sejthetjük, mit hoz a jövő. Ahogy egykor „helyszűke miatt” épp a magyar gimnáziumból jelentkezőket nem vették fel a helyi teológiai főiskolára, úgy nincs kizárva, hogy a jövőben „helyszűke miatt” épp a magyar nyelven írt könyv nem kap polcot – no meg minek is, senki nem keresi… mondhatják, és némi joggal. Felvidéki városaink-falvaink zömében már folyamatosan elszlovákosodnak. Ezzel jövőképem nem sötét, csupán más… Ahogy Ferenc pápa is mondta nekünk, jezsuitáknak: „A jó focista nem oda fut, ahol labda van – hanem ahol lesz.

(illusztráció)

Puss Sándor SJ


[1] A pontos hivatkozást lásd. Dr. Sztyahula László most megjelenő könyvében: Csehszlovákiai Magyar Egyházirodalmi Lexikon 1918–1990.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük