Menü Bezárás

Szakács Ferenc Sándor: Az inkarnálódó Istenfiú adjon számunkra erőt… (Advent 2023)

Advent a várakozás ideje. Ezt halljuk, olvassuk mindenhol ezekben a hetekben, napokban. És, ha kissé eltávolodunk a kényszerbevásárlás örvénylésétől, talán komolyan is vesszük. Visszaemlékezem gyermekkorromra: amikor még a román kommunizmus tombolt Erdélyben, mi is sokat várakoztunk. Hosszú sorokat alkotva várakoztunk: hol vajra, hol lisztre, hol cukorra, nagyon ritkán valami húsra. Ebben az utolsó esetben volt, amikor egész éjszakát nagytatám hátán várakoztam”, hogy reggel én is megkapjam a „fejadagot” és ezáltal ennivalót vihessek haza én is a családomnak. Ilyen „várakozások” alkalmával minden részletet megfigyeltem. Mert, amikor az ember várakozik, van ideje, hogy megfigyelje a legkisebb részleteket: az előttünk gyúródó bácsi foszlott pulóverét, a mögöttünk topogó néni kopott táskáját, a mellettünk álló fiatalasszony ingére tapadt, lehulló hajszálait. Később, hosszú európai utazásaim alkalmával, ugyanígy figyeltem a körülöttem lévő világ részleteit. Mondhatom úgy, hogy a román kommunizmus szerkezete késztetett engem a „várakozásokon” keresztül a részletek megfigyelésére. Megtanított arra, hogy a részletek ugyanannyi figyelmet igényelnek, mint az összkép, és a nagyszabású tervek sikere is a legkisebb alkotóelemeken múlik. Ahogy sokan mondják: „Az ördög a részletekben rejlik.” De mi, megmaradt európai keresztények, mondhatjuk inkább úgy: „A jó Isten a részletekben lakozik.” Ez így jobban hangzik egy olyan Európában, ahol a szemünk láttára tiltják be az Istenfiú inkarnációjának szimbólumait, megváltástörténetünk hagyományait – ahol a karácsonyt balliberális európai városvezetők multikulturális ünnepnek” nevezik, és amúgy már azt sem tudjuk biztosan, hogy az angyalka vagy a „piros sapkás télapó” repül a fejünk felett szánnal és rénszarvasokkal. Umwertung aller Werte, írja Nietzsche – majd nyomában Hamvas Béla is az értékek teljes felhígulását és a társadalmi tartópillérek fellazulását prognosztizálja a Poeta Sacerben.

Nem tudok így hát eltekinteni az apró részletektől. Emlékszem, annak idején szentéletű II. János Pál pápa próbálta belobbizni az európai alapvetésbe azt, hogy „Európa keresztény kontinens”. És nem járt sikerrel. A szemünk láttára szűnik meg Európa keresztény kontinensnek lenni, hiszen nem figyelünk a részletekre, és hagyjuk, hogy megtévesszenek bennünket hatalmas pénzekkel működtetett intézmények, magukat filantrópnak nevező szervezetek és emberek, hazugsággyárak milliói: body of lies, hazugságok hálójában kapkodjuk a fejünket adventi időszakban is. És amíg számunkra fontosabb a fékezetlen bevásárlás, egymás közvetlen vagy közvetett elgáncsolása és ellehetetlenítése, addig ez a keresztényellenes folyamat nemhogy lankadna, hanem inkább erősödik. Olyan XV. Lajos-érzésem van: utánam / utánunk az özönvíz”. De ebbe az özönvízbe nemcsak XVI. Lajost fogják lefejezni, hanem gyerekeink és unokáink fognak elveszni, ha nem vigyázunk.

Mivel a Kereszt üres, lenulláztuk az istenképünket, szükségünk van helyette valami „másra”, egy állandó hisztéria-forrásra: legyen az migráció, vírus, majd vírus elleni oltás, háború, hogy a legaktuálisabbaknál maradjak. Így pótolhatjuk mindazt vélhetőleg, amitől megfosztottuk magunkat végérvényesen: a kereszténység lényegétől, az Istenfiú inkarnációjától, a Megváltás örökre szóló tényétől. Pedig csakis ezek mutatnak túl rajtunk, csakis ezek avatnak be létünk isteni misztériumába.

Francis Fukuyama szerint szép, új világunkkal véget ért az emberiség történelme, elértük a lehető világok legszebbikét, energiáinkat már csak a protokollfogadások falatkáinak felemelésére kell fordítanunk, hiszen a regnáló, globalizált neoliberális maszlag a létező társadalmi struktúrák lehető legjobbika. Vele szemben hajdani tanára, néhai Samuel P. Huntington a civilizációk összecsapását és a világrend átalakulását prognosztizálta. És miközben megoldatlan konfliktusok sora üti fel egymás után fejét közvetlen szomszédságunkban, eldönthetjük – a ránk ömlő propaganda ellenére –, hogy melyiküknek volt inkább igaza.

Modern társadalmainkban nem emberek birtokolnak eszméket, hanem eszmék birtokolják az embereket. Nemrég meghalt, nagyszerű barátommal sokszor beszéltünk arról, hogy „eszmét” csakis másik „eszmével” lehet legyőzni: ezért feladatunk, hogy tervezetten építsük azt a szakrális hálót, amely Istent és Embert tisztelő közösséget formál. Hiszen ez a „láthatatlan lényeg”, amely nélkül személyes és közösségi jövőnk kérdőjeleződik meg. Ha az adventi várakozásban nem vesszük észre, hogy mindannyiunknak tennünk kell valamit azért, hogy hitünk, reményünk és (hervadó) szeretetünk továbbéljen és meghatározza gyerekeink, unokáink jövőjét, akkor nem bízhatunk abban, hogy „ha mindenki is pórul jár ebben a világátalakulásban, MI – ennek ellenére – meg fogjuk úszni”. Nem fogjuk megúszni.

Isten ideig-óráig eltűri, hogy az ember kevélykedve Neki hátat fordítson s a saját feje után saját útjain járjon; de nem engedi, hogy a gőg és az erőszak fái az égig nőjenek, s az eget a földtől végérvényesen elzárják. Az elemi csapások és ellenségeskedések, a háborúk és kegyetlenségek, a gazdasági bajok és társadalmi zűrzavarok komoly, figyelmeztető jelek. Isten törvényei érvényesülnek a természetben éppen úgy, mint az emberi életben. Az Ő ereje mozgatja a tengert és a hegyeket. A figyelmeztető jelzések az utóbbi időben egyre gyakrabban ismétlődnek. A föld is megmozdult, mintha megunta és megborzongott volna attól, ami a hátán, az értelmes lények világában történik. Az ártatlanok sírása pedig mind hangosabb lesz, mind több a panasz, a könny és a szenvedés, jeléül annak, hogy az ember törvénye kegyetlen törvény. Az Isten nélkül beállított életet, bármilyen szép szavakkal kendőzzék is, nem lehet kibírni. Isten kisemmizése a világból az ember világának megsemmisülését jelenti – írta Márton Áron jó nyolcvan évvel ezelőtt. Fukuyama előtt. Huntington előtt. A világmegváltó hatalmi arrogancia térhódítása előtt. Erdély nagy gondolkodója, a szakrális életvitel nagymestere újra megelőzte évszázadát, újra ránk pirít a múltból, miközben tisztábban látja a jövőt, mint sokan közülünk. Hiszen látta és azóta is láttatja a legnyilvánvalóbb alapvetést: a legtöbb szenvedést a mérhetetlen emberi ostobaság okozza.

Végezetül Hamvas Béla ideillő gondolatával fejezem be, csöppet sem vidám, de annál inkább reményt adó adventi várakozó gondolatomat: A Megváltás a világot eredeti helyére emeli vissza… Aki nem a megváltás szerint rendezkedik be, életét a semmibe szórja.” Az inkarnálódó Istenfiú adjon számunkra erőt, hogy várakozó életünket az inkarnáció logikájára építsük.

Dr. Szakács Ferenc Sándor
az Európai Katolikus Felnőttképzési Hálózat
alelnöke

2023 adventjének harmadik vasárnapján

(A szöveg német nyelven is elolvasható itt:
https://www.eletunk.net/essze-jegyzet/adventszeit-2023-der-advent-ist-eine-zeit-des-wartens/)

1
1

2 Comments

  1. Olga Mária Győrből

    Minden szava IGAZ! Megosztottság nagyon érdemesnek tartom, hogy minél többen olvassák, tudjanak róla!!! AMEN AMEN AMEN

  2. Névtelen

    Kedves Sándor! Legutóbb csak rápillantottam az írásodra és amikor láttam, hogy nem csak egy falatocska írás, félretettem, ha majd lesz időm……… Most jutott rá, figyelmesen végigolvastam és nagyon tetszik! Nagyon jó írás, minden sora igaz és jó! Köszönöm szépen Neked, hogy elküldted! Remélem a hét-
    végén találkozunk. Most egy kis lázzal bajlódom, de remélem addigra meggyógyulok.
    szeretettel, István

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük