Menü Bezárás

Utcagyerekek 400 évvel ezelőtt (Egy falusi plébános naplójából)

1622-ben avatták szentté Loyolai Szent Ignácot, aki 1556. július 31-én hunyt el. Ahogy arról előző írásomban már említést tettem, ekkor iktatták Néri Szent Fülöpöt is a szentek sorába. Sok közös volt bennünk, most csak egyetlen árnyalatot szeretnék kiemelni, mégpedig az (utca)gyermekek iránti elkötelezettségüket. Mi, jezsuiták – ha nem is valamennyien – külön fogadalommal tartjuk szemünk előtt ezen, ma is egyre aktuálisabb lelkipásztori munkát.

Hamarosan, ez év július 31-én véget ér a Jezsuita Szentév. Be kell hogy valljam, a gazdag programok valahogy hidegen hagytak – a sok intellektuális eszmefuttatással párhuzamban vártam egyfajta konkrét csattanót is. És a Jóisten most sem hagyta, hogy csalatkozzam. A minap felfigyeltem a plébániakert közelében lassan, kecsesen lépkedő fiatal lányra (mea culpa), mentségemre szolgáljon, hogy tekintetében volt valami mély fájdalom, szomorúság, ami még méltóságteljesebb ihletet adott ezen „jelenségnek”. Már kezdtem megszokni, hogy a fiatalok egytől egyik lehajtott fővel, a mobil displaybe bámulva haladnak az utcán (reggel – délben – este). Egyszeriben egy fiatal lány, egyenes testtartással, bájos arccal előre tekintve halad. Magam is meglepődtem, hogy eddig sosem vettem észre – hiszen már két éve itt szolgálok, nagyjából ismerem az erre járókat. A következő nap a kilencéves kisöccsével jelentek meg, köszöntek is: Jó napot, pap úr. Harmadnap nem állhattam meg, hogy szóba ne elegyedjek velük. Itt laktok a közelben? És valóban, alig 200 méterre, hogyhogy eddig nem vettem észre őket? A dolog egyszerű, kaptak egy kiskutyát, s azóta erre sétáltatják esténként. A kissrác volt a beszédesebb, pár mondat után megtudtam, hogy az apu börtönben, az anyu meg „kupiban” van (értsd. kupleráj, ahogy errefelé mondják). Immár öt éve nem látták anyjukat, a tolókocsis nagymama neveli őket. Több se kellett nekem, felkerestem az iskolában az osztályfőnöküket, megkértem, látogassuk meg a családot. Atya, biztos benne? Készüljön fel a legrosszabbra (mindez Esztergomtól tizenhét kilométerre).

A förtelmes lakhatóságot félretéve kellemesen meglepődtem. A nagymama egy intelligens, kultivált hölgy, csak hát őt is megviselte a nyomor. A másik, távolban élő fia hoz hetente két szatyor élelmet, amiből a 13 éves unoka főz egy héten át. S mivel nincs se számítógépjük, sőt okostelefonjuk sem, így emellett sok szabadidejük van – most kutyus-sétáltatásra, a pap úrral való megismerkedésre. Sőt Józsi már ministrál is, a nagylány viszont szemérmesen vonakodik attól, hogy felolvasson – megértem. Hétköznapi híveim, a két idős néni azonnal bevetették magukat, lévén saját unokáik nem fogadnak már szót: mikor kell letérdelni, hogyan kell keresztet vetni, rózsafüzérezni… Kedves híveim, álljon meg a menet, ők nem is keresztények, és nem is lesznek, ha máris egrecíroztatják őket. Szerencsémre épp betévedt egy egyetemista diáklány, ma sikeresen levizsgázott, hát eljött megköszönni. Röviden elmondtam neki, hogy a kislány nem is tud folyékonyan olvasni – ez lehetne a nyári program 1. pontja: megtanul, majd megszeret olvasni. Örömmel elvállalta, mert ő egy keresztény nagylány.

Nem tudom megállni, hogy egy harmadik diáklányt meg ne említsek. Ő sokkal modernebb, van szuper mobilja, jár különböző szakkörökbe, felvilágosult, szinte mindent tud a virtuális életről. Csak épp az a kis részlet maradt ki, hogy buliban az italos poharat figyelmen kívül kellene hagyni. A sürgősségi osztályon tért magához, órákon múlt az élete. Pedig hányszor elmondtam nekik a hittanórán… csak hát a hatalmas információáradat egyik káros következménye, hogy szelektálnak a fiatalok: csak azt hallják meg, ami számukra imponál. Ellenvetésként talán azt mondhatnánk, ez bárkivel megeshet? A fent említett utcanő lányával nehezen. Saját bevallása szerint azért nincsenek barátnői, mert azok mind csak isznak, buliznak – meg „mobiloznak”. S ha most valaki azt gondolja, vegyek már ennek a szegény kislánynak is egy mobilt a perselypénzből – hát nem. Sőt ha tehetném, világgá kiáltanám: GPS-ÚJRATERVEZÉS a pedagógiában. Az említett (sajnálatosan) utcanő lányának sokkal szebb a testtartása (nem deformálódnak a nyakcsigolyái), tisztább és őszintébb a tekintete a virtuális világon kívül állva. Most még bizonnyal egyedül érzi magát, de ha megtapasztalja, hogy a Jóistennel sosincs egyedül, van esélye túlélni. Szent Ignácot, Néri Szent Fülöpöt többek között épp azért avatták szentté, mert esélyt biztosítottak az ilyen „utcalányoknak”.

Egy falusi plébános naplójából

(A képek illusztrációk)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.