Karácsony nyolcadában – ha csak tehetem – haza szoktam látogatni a családomhoz. A Jubileumi Szentév karácsonya annyiból volt különös, hogy sorra bezárult a négy nagy pápai bazilika Szent Kapuja. Mire hazaértem, az egyházmegyékben már világszerte lezárták a szentévet, egyedül a Szent Péter-bazilika kapuja várakozott kitárva Vízkereszt ünnepére, s talán rám is, hogy a fennmaradó egy héten még egy kisebb csoda történhessen.
Egy költözés sosem egyszerű, de ötven évet becsomagolni, válogatni, s annak minden emlékét és kincsét helyre tenni igazi kihívás. Szüleim lakásában sok izgalmas dolog lapult. Az egyik kedvencem volt egy kézzel festett tulipános ládikó a nagyszobai szekrény tetején. Arra már nem emlékszem, mikor került oda, s gyerekként biztosan nagyon kíváncsi voltam, mit rejteget, de évtizedek alatt mindez feledésbe merült. Most azonban – amikor méltó helyét közösen kerestük meg az új házban – feltört bennem a gyermeki kíváncsiság, s immár felnőttfejjel, de annál nagyobb izgalommal nyitottam ki dédapám hagyatékát. Édesapám jól tudta minden tárgy történetét, s még a csoportos fényképeken is azonnal rámutatott fiatalkori dédapám délceg alakjára.
Az idő nagyon későre járt, már ideje lett volna mindent gondosan visszazárni a ládába, amikor egy apró, fekete bőrkötéses irattartó-féleségre lettem figyelmes. Kívülről gyönyörű bőrdíszműves munka: a hátoldalon virág- és levélszerű motívumokkal, elől pedig a Szent Péter-bazilika bőrbe álmodott látképével.
Ahogy kinyitottam, még nagyobb meglepetés ért, mert a kezemben nem irat-, névjegykártya-, vagy cigarettatartót, hanem egy Jubileumi Szentévi emléket tartottam.
A kék szöveten aranyszínű betűkkel a következő felirat állt:
Anno Humanae
Redemptionis
Jubilari Romae
MCMXXXIII
MCMXXXIV
Jobb oldalon pedig egy kis dombormű kitárt karokkal ábrázolta a Megváltót. Ezen két szöveg és két évszám volt olvasható: Anno Santo és Jesu Redemptor Omnium Miserere Nobis. Az rögtön nyilvánvaló volt, hogy szentév alkalmából készült az alkotás, de hirtelen nem állt össze a kép, hogy 1933–1934-ben milyen szentév lehetett és miért került rá két évszám is. Azonban hamar megfejtettük a szövegeket, amelyek választ adtak: „Az emberi megváltás jubileumi évében Rómában.” – „Jézus, mindenek Megváltója, könyörülj rajtunk!
1933-ban XI. Piusz pápa a Megváltás XIX. centenáriuma alkalmából rendkívüli szentévet hirdetett. Ha jobban megnézzük a domborművet, minden részletre választ kaphatunk: a római Szent Péter-bazilika előtt a keresztre feszített és feltámadt Krisztus a világmindenség felett kitárt karral békét hirdet. Háttérben a Golgota pedig megváltásunk eszközét jeleníti meg. A szentév Virágvasárnap, az Úr szenvedésének vasárnapján kezdődött és egy év múlva húsvét másnapján zárult. Egy korabeli – vasárnaponként megjelenő – folyóirat, a Kőszeg és vidéke (53. évf., 16. szám) 1933. április 16-án így számol be a megkezdődött eseményekről:
„XI. Pius pápa 1933-ra Szentévet hirdetett. A jubileumi év Krisztus halálának ezerkilencszázadik évfordulóján, Pálmavasárnapján április 2-án kezdődött és 1934 húsvét hétfőjén, április 2-án végződik. A Szentatya szózatában azt kérte, hogy a Szentévben ne vitatkozzanak konfliktusokról és ellentétekről, jóvátételekről és háborús tartozásokról, bizalomról és bizalmatlanságról, hanem kizárólag békéről és testvériségről, igazi felebaráti szeretetről, amely a világ valamennyi népét magába foglalja. Legyen ez az év – mondotta a Szentatya – a lelkek felemelkedésének éve, az emberiség új megváltásának kezdete. Beszélt az államok és országok között felmerült konfliktusokról és az általános gazdasági és pénzügyi válságról, amit legjobban a szegények és a munkások sínylenek meg. A Szentatya Isten világosságát kérte a kormányoknak, hogy szociális igazság és keresztény felebaráti szeretet töltse el őket. Isten áldását kérte minden emberre, keresztényekre és nem keresztényekre, és a béke és nyugalom korszakának eljöveteléért fohászkodott.”
A remény szentéve számomra 2026. január 5-én zárult, amikor gondosan visszahelyeztük a Megváltás Szentévének emlékét a tulipános ládikóba, amely ünnepélyes lezárás után elfoglalta új helyét. Az továbbra is titok maradt, hogy dédapám személyesen is elzarándokolt-e Rómába 1933–1934-ben, de a remény zarándokaiként bízunk benne, és kérjük, hogy megváltásunk 2000. évfordulójára készülve a következő hét évben XI. Piusz pápa ma is aktuális kérései meghallgatást nyerjenek.
Kép és szöveg: Mustos Edit
