Menü Bezárás

Puss Sándor SJ: „Földönkívüli lényekkel” nyaraltam

Na jó, ez kicsit túlzás, de a mostani, elferdült civilizáción kívüliek voltak, az biztos. Erről szeretnék mesélni – ha nem is esti, de nyári mesét. Mindez kezdődött a vasárnapi evangélium újraértelmezésével. Ilyenkor, a nyár kellős közepén több olvasmány is hivatkozik az eucharisztia titkának feltárására. Én történetesen vasárnap arról beszéltem – s állítólag érthetően – hogy a manapság egyre jobban terjedő lisztérzékenység kihat az emberek lelkiéletére is. S itt most nem arra akarok célozni, hogy „nekik más”: lisztmentes ostyát kell sütni/beszerezni.

Híveimet arra akartam rávezetni, hogy nem is ezzel a „lisztérzékeny” emberekkel van a gond, hanem magával a liszttel. Ez a liszt nem az a liszt, amit elődjeink fogyasztottak. S ha manapság valaki erre a lisztre érzékeny (allergiás), akkor nem is annyira bennük, mint inkább a lisztben kell keresni az okot. S itt most ebbe a problémakörbe nem is akarnék jobban belemélyedni. Ez a fájó példa csupán hivatkozási alapul szolgál egy még fájóbb problémához. Történetesen a mai fiatalok, gyerekek túlzott érzékenységéről, ami egyre gyakrabban betegséggé fajul. Közismert, hogy egyre több az egyre fiatalabb pszichiátriai páciens/gyerek. ADHD diagnózis, autizmus, hiperaktivitás… és még sorolhatnák a pedagógusok. Vajon miért? Én saját tapasztalataimból kiindulva merem állítani: ez a beteges érzelmi érzékenységnek (másságnak) nevezhető jelenség sokban hasonlít az úgynevezett lisztérzékenység-jelenséghez. Tehát nem a tényleges jelenséghez, nem magához a betegséghez, hogy tévedés ne essék, hanem mint modernkori jelenséghez.

Ahogyan a lisztérzékenyek a más, génmanipulált lisztre lesznek érzékenyek, úgy a fiatalok is egy bizonyos manipulációnak nevezhető jelenség áldozataivá válhatnak. Manapság közhelynek számítanak az internetes függőségek beteges megnyilvánulásai. Manapság már meg sem torpanunk azon látványnál, amikor pici gyerekeket csak úgy tudnak etetni, hogy közben mesét kell „engedni” a gyerek tabletjén. Hétköznapjaink furcsaságai közé tartoznak a furcsának nem vélt 5-10 percenkénti mobilra tekintgetések, ahogy mondják: ott lógás az interneten. A naiv szülők még azt gondolják-mondják, veszünk a gyereknek egy jobb mobiltelefont, s közben nem is tudatosítják, hogy egy még gyorsabb zsebszámítógéppel járulnak hozzá gyermekeik elbambulásához. Mert, hogy egyre bambább a mai lurkók többsége, azt minden tanár igazolhatja. Na ezért merem állítani, hogy nem ilyenekkel, hanem szinte földönkívüliekkel nyaraltam idén nyáron a Balatonnál.

Egy kedves családot megszólítottam, nem tölthetnénk-e el pár napot együtt a Balatonnál. Ők visznek kocsival, én meg biztosítom a kényelmes szállást. Régi ismerőseim, Bandi bácsi hónapok óta vár, mikor látogatom már meg végre. Atya, hisz tudod, ott a szőlőben a nyaralónk, az a tiéd is – jöhetsz bármikor. Hát ennek is eljött a napja. Az említett család, a 18 éves fiukkal, valamint három évvel fiatalabb lányukkal egy hétfő reggelen megálltak a plébánia előtt – atya, megyünk. És mentünk. Amíg a családot a Balaton szólítgatta, csalogatta, engem elsősorban a beteg Bandi bácsi látogatása vonzott, de örültem a Balaton-menti kis nyaraló hangulatának is. Voltak közös programjaink, megmásztuk a sümegi várat, megcsodáltuk a solymárbemutatót, megkóstoltuk a frissensült török pizzát… De ami leginkább meglepett: ezek a felvidéki tinik mindenhez hozzá tudtak szólni, nem akartak külön lenni, tenni-venni. Jól érezték magukat a felnőttek között. Külön élmény volt számomra, hogy amikor leültem a beteg Bandi bácsi ágyához, ők is ott akartak lenni, hallgatni, látni: ilyen a betegség, ez a szomorú tény. Egy szem unatkozás sem látszott rajtuk, sőt élénk figyelemmel kísérték a felnőttek csevegéseit. Két dolog azonban teljesen „földönkívüliekké” varázsolta őket. Állítom ezt azzal a meggyőződéssel, hogy nem először vettem részt közös programokon tinik szüleivel. Egy, hogy nem akartak folyton folyvást vásárolni „valamit”, a másik pedig, hogy a három közös nap alatt egyszer sem vették elő a mobiltelefonjaikat, hogy csak úgy megnézzék, nem keresi-e őket valaki, vagy hogy megosszák online az élményeiket, hogy minél több (meg)csodálót gyűjtsenek maguknak online. Ettől voltak „mások”, mint az átlag mobilfüggő fiatalok. A nyári program szerves részét képezték a rendszeres jóreggelt-puszik, a gyakori ölelések. Ha emlékezetem nem csal, sosem kellett semmit kétszer mondani. Vajon melyik, hány szülő büszkélkedhet ILYEN tini-gyerekekkel? És ez még nem minden, ők már most, ennyi évesen pontosan tudják, mik szeretnének lenni, milyen szakmában szeretnének bizonyítani. Nem árulom el, de nagyon reálisan látják saját jövőjüket – nem árulom el, mert szerintem fogunk még hallani róluk, ezen „földönkívüliekről”.

A kérdés számomra most már csak az: az a sok online foglalkoztatás, függővé „varázsolás” a fiatal generációt akarja felkészíteni egyfajta földönkívüli, más, „modern” jövendőbeli életre, olyanra, ahol a mesterséges intelligencia átveszi még a tinik csodás világlátását is, vagy pedig ennek, és a hozzájuk hasonló pár fiatalnak fog kelleni eltávolodni ettől a világtól, ha meg akarnak maradni normálisnak? Mert remélem, vannak még ILYEN fiatalok, még ha fogyóban is, mint a csodás vándorsólymok, a magyarok jogos büszkeségei. S ha valaki esetleg azzal érvelne, hogy ők valami „Istenhátamögötti” kis faluból valók lehetnek, ahol akadozik az internet, és ki sem tudnak mozdulni – hát nem. Az előző héten még a Vatikánban remekeltek, a fiú, tehetségének köszönhetően egész közel került a Pápához, az aranyos pici húga pedig alig 15 évesen már olaszul kommunikált a helyi pincérekkel – egyedül ő abból a száz felvidéki fiatalból álló csoportból, akik épp Rómában jártak. Ők még nem a Pápával való szelfinek örültek, hanem a Pápával való találkozásnak.

Tény, hogy sokan próbálnak ellene tenni – a fiatalok függőségét ellensúlyozni, ilyen és hasonló fotókat futtatni, mint például ez és hasonlóak. Mások szerint már késő, a mobilhozzáférhetőség a gyerekek számára is sokkal gyorsabban elterjedt, mint az INFOETIKA – azt csak most kezdik oktatni egyetemeken, s még az is csak választható tantárgy.

Puss Sándor SJ
nyugalmazott lelkész,
volt egyetemi oktató, Felvidék

Képek forrása: internet