Miután megalakult falunkban az önkéntes tűzoltóság (Életünk[1]), hamarosan beindult az ifi focicsapat is. S mint minden újraindulás, ez is nehéz. Nem is a megszokott kezdeti nehézségekről szeretnék írni, hanem az ezzel járó nem kívánt mellékbetegségekről. Annál is inkább, mert már szememre vetették: már megint mi baja van a papnak…? S ez csak részben igaz, hisz’ a baj fő oka sosem ott van, ahol látni véli a felületes szemlélő. Most is például nem azzal van a fő baj, hogy a gyerekek vasárnapi mise helyett fociznak (hiszen eddig sem nagyon jártak szüleikkel a templomba), hanem hogy nincs még vasárnap sem együtt a család. Hogyan szentelik meg a vasárnapot? Focival? Merthogy a gyermekek hétvégi fő eseménye a foci kezd lenni. A foci már nem falusi szabadidős foglalkozás, hanem „főállás”. Valami, aminek mindent alá kell rendelni, pénz, időt… siker esetén, idővel egyre több pénz, egyre több időt…
Teljesen igaz, hogy a szeretet tettek és nem szavak, viszont néha tisztázni kell elferdített fogalmakat. Régente, emlékszem, valahogy a foci volt az összetartó erő, s nem is kellett hozzá nagyon erősnek lenni. A gyerekekben kialakult a sportszellem, párhuzamosan egy egészséges küzdőszellemmel, és sosem a sportszellem kárára. Most meg azt hallom a pályán: menj el sakkozni, ha nem akarod, hogy beléd rúgjanak. Álljon meg a menet, ez akkor már tényleg nem játék.
Általában, más helyeken, falun, ahol csak egy mise van, az szokott lenni az „alibi”: főzni kell, nem tudok misére járni… A gyerekem kollégiumba utazik vasárnap délután, főzni, csomagolni kell neki egész hétre… s így megy ez heteken, éveken át, míg egy nap, ahogy errefelé mondják: a gyerek „lediplomáz”, s már nem is tudja, mi az a vasárnapi családi hangulat (mise?). Mostanság egy újabb misekerülő „alibi” hódít teret: a gyereket vinni kell focira. Vinni kell, mert itt nálunk nincs (nem volt) ifi-csapat, ezért a szomszédos falukban játszik. Érthető is lenne, de két dolog miatt mégsem igazán:
Régente a vasárnap délután fő eseménye a foci volt. Az egyik, amit nem igazán értek, hogy miért pont vasárnap délelőtt kell a gyerkőcöket fociztatni? Erre is van „alibi”: nem minden vasárnap, van, amikor szombaton fociznak… Rendben, akkor minden második vasárnap. Ezt a kényes kérdést azért merem felvetni, mert tudok olyan szülőkről (plébániáról), ahol határozottan felléptek az ellen, hogy a gyerek ne lehessen ott a vasárnapi asztalnál (no meg rosszabb esetben az oltárnál sem). És a határozott fellépés eredményes volt – vasárnap délelőtt/délben ott náluk nem fociznak. A legtöbb helyen sajnos a szülők határozatlanok, s így a vasárnapi ebédet sem kell „nagyon megfőzni, tálalni…”, hisz’ sietnünk kell a foci végett. Apropó FOCI – tudjuk, minél jobb egy játékos, annál inkább már nem is játék, gyakrabban a pénzről szól. Ismerek fiatalokat, akik sok éven át edzettek, időt/pénz invesztált beléjük a család, utaztatta őket hetente, s végül a cserepadon nézi a döntőt, mert a csapat megvett egy jobb játékost (valahonnan a nagyvilágból). Közismerten DAC-drukker vagyok[2], s nem csak én egyedül Csallóközből. S furcsa módon zavar bennünket, hogy a csallóközi csapatban alig akad csallóközi. Semmi kifogásom a színesbőrűek ellen, de patrióta csallóközi focistaként? Miről szól a foci?
Szebbek voltak a régi szép idők, amikor a falu/kisváros csapata a helyiekből, a falusiakból állt. A csapatszellem jót tett a faluközösségnek, ez vitathatatlan. Most viszont ugyancsak kényes helyzet adódik, amikor a saját falujukban ellenfélként kell küzdeni – mert az már nem nevezhető igazán játéknak. Nemrégiben történt, hogy szinte laposra verte az egyik falusi csapat a másikat, s nemcsak azért, mert 10-en játszottak 15 ellen. Ebbe az is belejátszott, hogy a 15-ből többen a saját falujuk fiataljait „verték meg”. Igen, mondhatjuk: ez a sport – de azért van sportszellem is, vagy csak volt? Másnap milyen hangulat lehetett az iskolában? Hogyan dolgozzák fel az ilyen vereséget az alig tizenévesek? Tanuljanak meg küzdeni? S ha megtanulnak? Tanuljanak meg veszteni, mert épp vettünk egy még jobb játékos valahonnét tramtáriából?
Másodsorban pedig, még ha csak minden második vasárnap is hiányzik az ifjú gyermek az ünnepi asztaltól, akkor is minden hétvégén utaztatni kell valahová – hisz’ nem hazai játékos. Bezzeg ha otthon játszana, mindig saját faluja színeiben, sőt kéthetente, ha nem is a saját falujában játszana, akkor is saját falujáért küzdene. A régi, nem épp legszebb időkben, amikor például báli verekedésre került sor, összefogott a falu primitívebb fiatalsága – próbált volna valaki is a másik/szomszéd rivális táborában „küzdeni”! Manapság ezt a foci kellene, hogy humánusabb módon pótolja. Manapaság mintha kihalt volna belőlünk a kisbetűs hazaszeretet is, minta a saját falum érdekeit felülírná az önérdek. Nekem ott jobb, a másik faluban, oda áldozom időmet, energiámat. Miért is? Kiért is? Nem szeretnék bárkit is megbántani, de szerintem valahol itt kezdődik, itt ér véget a saját közösségem/falum iránti elkötelezettség. Amit az önérdek előbb-utóbb halálra ítél.
Egy szó, mint száz – az általam választott internetes illusztrációs gyermekkép sokkal többet mond el a labdarúgásról, mint bármennyi szó vagy érvelés. Mindenki szabadon döntse el, tisztázza önmagában a fogalmakat: mit jelent játszani – focizni – sportolni. Tegye ezt úgy helyi, plébánia szinten, mint világszínvonalban – olvastam ugyanis a napokban, hogy az egyik keresztény élsportolót eltiltották csak mert keresztet mert vetni mérkőzés előtt.[3] Ez nem jó irány a sportmenedzselésben, az biztos. És az is biztos, hogy ezekről az elején kell beszélgetni, fogalmakat tisztázni, mert aki az elején téved, az nagyot téved. Bizonyára sokan majd magukra ismernek, s mondják: szedhetne inkább a papunk fogalmazásgátlót. Ez a pap dolga, tisztázni a fogalmakat, még akkor is, ha emiatt beverik a fejét…
Sándor atya
[1] https://www.eletunk.net/exkluziv/az-isteni-gondviseles-nagy-kerdese-avagy-vihar-utan-kobolkuton/
[2] https://index.hu/sport/futball/2018/05/19/csallokoz_boldog_25_ev_utan_kijutott_az_europai_kupaba_a_dunaszerdahelyi_dac/
[3] Öt hónapra felfüggesztette a Nemzetközi Dzsúdószövetség Nemanja Majdov szerb dzsúdóst, amiért keresztet mert vetni a meccsei előtt a párizsi olimpián (Forrás: https://www.facebook.com/reel/513629291538008)
