Manapság már bárki bármi meg tud írni és szinte bármiről. A mesterséges „intelligenciának” köszönhetően nem kell túl intelligensnek sem lenni hozzá. Óriási előnnyel is jár ez a modern eszköz – kihívást jelent valami olyat írni, amit „ő”, az AI (MI) még nem tud. Vajon Szent Antalról mit írna az AI? Eddig a kereszténységet a legtöbb hétköznapi hívő (nem ateista) úgy fogta fel, mint egyfajta iskolát, hogyan ellenállni a kísértéseknek – mert TILOS. Az ateista meg örült, hogy neki nem tilos…, a hívők meg csak önsajnálkozzanak, ha ilyen naivak. Kísértések legyőzésének számtalan példáját találjuk a szentek életében, egyik tipikus példája épp Remete Szent Antal. Mivel a leggyakoribb ábrázolása a „bűnös női testiségre” hivatkozik, hát lássuk, van-e valami új az ég alatt.
A napokban – hosszú téli estéken – régi folyóiratokat böngészek előszeretettel, már csak azért is, mert ezeket (még) talán nem ismeri a konkurencia, az AI. Nem akartam hinni a szememnek, amikor egy hetven évvel ezelőtti Vigíliában ezeket olvastam:
…úgy vagyunk a szent könyvek egyes fejezeteivel, mint a nagy művészek akt szobraival. A művészlelkű és hozzáértő ember a szépséget látja benne, azon keresztül a természet és a lélek csodálatosságait szemléli, az együgyű és műveletlen kamasz pedig bután vihog.
Ez 1955-ben jelent meg a Vigília című katolikus havilap külső borítójának hátlapján: SZERKESZTŐI VÁLASZOK – az akkori főszerkesztő nem volt más, mint Sík Sándor piarista pap. A frappáns megkülönböztetés vonatkozik bizonyára festményekre is, bár ennyire egyértelmű katolikus meghatározást nehezen találni e téren.
Mit ad Isten, épp ebben az évben jelentette meg Kenneth Clark Az akt (1955)[1] című könyvét. Tanulmányának első oldalain olvashatjuk: „A meztelen és az akt szavak jelentése közötti alapvető különbséghez hasonlóan a ruhátlan emberi test látványa is más-más érzéseket kelthet bennünk – gyönyört vagy szégyenkezést. Szépség és Romlottság. El kell gondolkodnunk azon az ellentmondáson, amely a két, látszólag egymástól távol álló fogalom között fennáll. Ezt a megkülönböztetést taglalja Kenneth Clark Az akt című híres könyvének első oldalain.” Nem tudni, Sík Sándor még előtte olvasta-e, de tény, hogy a lélek ott működik, ahol akar…
Már eddigi írásaiban is állítottam, hogy a valódi szexuális forradalmat a katolikus egyház indítványozta, s ami jött azokban a bizonyos ’60-as években, az nem igazán hozott forradalmi előrehaladást a testiség/nemiség jobb megértésében. A téma még hosszas vitákat igényelne, ezért ugorjuk is át ezeket a „forradalmi” éveket. A következő „felfedezésem” 1986-ból való. A közismert felvidéki hetilap, a NŐ hozott egy figyelemre méltó írást.
Dr. Kovács Zoltánfelvidéki pszichológus szerint:„A társas, a baráti kapcsolatok megszilárdulásával majdhogynem párhuzamosan feltűnnek az erotikus (nem feltétlenül szexuális) kívánságok is… Az erotikus kedv, a szexuális vágy tiltása általában hatástalan vagy betegítő hatású!” (NŐ hetilap,1986/35. szám). Mi itt, Csehszlovákiában kettős tiltás alatt „növekedtünk” az akkori ’80-as években, nemcsak az MTV, a szlovák STV is tele volt ilyen – gyakran szakszerűtlenül improvizált – karikákkal.
Ebben a NŐ-ben megjelent írásról joggal mondhatjuk, felvidéki hetilapban 40 éve nem találni ilyen egyértelmű megkülönböztetést, sőt hittanórákon gyakran épp az ellenkezőjét hallani: az erotikus film szexfilm, vagyis rossz – parázna (pornó). Tehát ahol szex van, az máris bűnös dolog. Az erotikus kívánság még nem kell hogy paráznaság legyen. Egy aktfestmény (szobor, fotó) láttán sem kell tehát azonnal a „bűnös” szexuális vágytól rettegni. Ezt Bús Jakab SJ már 1914-ben megmondta: az ún. „szemérmetlen” nézése magában nem kell hogy bűn legyen, ha bűnre nem ingerel… Magyarul: bátran látogathatunk szépművészeti galériákat a hittanosainkkal is, csak fel kell őket erre készíteni.
Végezetül hadd hozzak egy modern, napjainkban publikált írást is. A szerző az orosz irodalom nőideáljai kapcsán a következő megállapítást teszi: „A kereszténység nemcsak a lélek üdvözülésének a vallása, hanem a test szentségének az apoteózisa is. Az eszmény nem az aszkézis útján megvalósuló testetlen szentség, hanem az átlényegített szent test, amelyben megvalósul a test és a lélek misztikus egysége.”[2]
Legutóbbi írásom arról a bizonyos (botrányos) bécsi kiállításról (Botrány – most nem Linzben a székesegyházban, hanem Bécsben a Künstlerhausban | Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja) valószínűleg süket fülekre talált – legalábbis ha nem csal a hallásom. Több, szakavatottabb személyt is megkérdeztem, de nem volt egységes álláspont, pedig kellene, főleg számunkra, a művészetben kevésbé járatosok számára. Mi az, amit érdemes megnézni, akkor is, ha épp Szent Antal megkísértése forog kockán. Most, a mesterséges „intelligencia” hajnalán félő, hogy már sosem lesz tudomásunk arról, ki mikor mit mondott. Az az AI által összeollózott szöveg – pillanatok alatt bármiről – tény, hogy meggyőző tud majd lenni, de… ki a voltaképpeni szerző? S amíg nem ismerem, azt sem tudhatom, milyen szándékkal írta. Számomra a fent idézett szakemberek hitelesek maradnak, állításaik annyi év után is helytállóak. Akarva-akaratlanul is Pray György jezsuita atya kijelentése jut eszembe: egy jó könyvtár felbecsülhetetlen érték. Aki nem hiszi, járjon utána – amíg lehet, mert az AI-világban ez az infó egy mozdulattal meg is semmisülhet. Azzal, hogy könnyelműen ráhagyatkozunk algoritmusokra, memóriakártyákra, csak a saját memóriánk, intelligenciánk issza meg a levét, ahogy mondanák művelt elődeink.
Puss Sándor SJ
[1] Ekkorra datálhatjuk a valós „szexuális forradalmat”, amit a rossz nyelvek csak tíz évvel későbbre tesznek. Erről bővebben lásd. Puss, Erotológia (K. Clark 91. o.).
[2] Lásd. Hajnády Zoltán, Szakrális és démonikus nőalakok orosz poétikai kontextusban. A női dimenzió | 2021/Tél | I. évfolyam 1. szám, 72. oldal.
