Menü Bezárás

Új Teremtés Konferencia helyett: imaközösséget szerveznek

A március 13–15-re tervezett Új Teremtés Konferencia halasztása mellett döntött az eseményt szervező csapat vezetése. A koronavírus és hatásai ellen imaközösséget szerveznek.

Az elmúlt héten a szervezők a március 13–15-re tervezett Új Teremtés Konferencia elhalasztásáról hoztak döntést. Dr. Misek János, a konferencia főszervezője és ötletgazdája szerint nehéz döntés volt, de így látják helyesnek, és így biztosítják a teremtés védelmét, amelyről részben a konferencia is szólt volna. „Nem kísértjük Urunkat, Istenünket azzal, hogy ebben a bizonytalan és kockázatos időszakban a hónapok óta szervezett összejövetelt megvalósítjuk” – fogalmazott a főszervező.

Még a kormány megszorító intézkedéseit megelőzően, az első megbetegedések megjelenését követő 48 órában döntöttek, és értesítették a résztvevőket, valamint jelezték a honlapjukon a halasztást.

Az esemény átszervezése a helyszínnel és a számos előadóval egy új időpontra összetett és rengeteg egyeztetést igénylő feladat, de igyekeznek ezt minél hamarabb véghezvinni, és tájékoztatni a résztvevőket, akik már megvásárolták jegyüket a rendezvényre. Elképzelhető, hogy tartalmilag lesz szükség módosításokra, de ez esetben is igyekeznek a mostanira kitűzött színvonalat hozni a programban.

A szervezői csapat addig sem tétlenkedik: felhívást intéztek a hívekhez és imaközösséget hoztak létre a koronavírus és hatásai ellen. Arra hívnak mindenkit, hogy csatlakozzon a napi 24 órás, heti 7 napon át tartó imaközösséghez, amely március 13. péntek 0:00-tól március 19. csütörtök 24:00-ig tart, és amelynek célja, hogy az Úr mielőbb vessen véget a járványnak, óvjon meg minél több életet, és kerüljük el egy nagy gazdasági válság kialakulását. Az imaközösségbe felekezettől függetlenül mindenkit várnak! „Hisszük, hogy az ima ereje mindenre képes, és hogy ebben az új, most kialakuló egységben hatalmas erő van! Hisszük, hogy a 24/7 imádságnak hatalmas ereje lesz, és ha folyamatosan zörgetünk, könyörgünk az Úrhoz, segíteni fog! Jelen helyzetben ennyit tudunk tenni. Csatlakozzatok!” – fogalmazott Misek János.

Az Új Teremtés Konferencia szervezői vállalják az imaközösség szervezését, az időpontok vezetését, koordinációját, a már betöltött időpontok közzétételét.

Az imaközösségi felhívás, a már betöltött időpontok, valamint a jelentkezési lehetőség megtalálható itt: www.ujteremteskonferencia.hu/imakozosseg