Hatzack Idmar állandó nős diakónus 2024. március 25-én 90 éves lenne. Nagyszebenben született 1934. március 25-én szász evangélikus családban. Bukarestben matematika–fizika szakos tanári diplomát szerzett. Boldog Vladimir Ghika herceg, protonotárius, vértanú vette át a katolikus egyházba Bukarestben. Diakónussá Isten Szolgája Márton Áron püspök szentelte Gyulafehérváron 1960. május 29-én. Még abban az évben a szekuritáté eltávolította a szemináriumból, mert akkoriban két főiskolai diplomát nem lehetett szerezni. Kérte és elnyerte a Szentszéktől a laicizálást. 1966-ban feleségül vette Lukátsovits Magda festőművésznőt. Két gyermekük született. 1981-ben kivándoroltak Németországba. Friedrich Wetter bíboros kérésére a Szentszék visszavette a klérusba, a München-Freisingi Főegyházmegyébe inkardinálták. Nyugdíjazásáig Bad Tölzben permanens nős diakónusként szolgált. Bálint Lajos érsek idején a Gyulafehérvári Főegyházmegye külföldi ügyintézője is volt. Életének 83., diakonátusa 57. évében 2017. november 18-án hunyt el Memmingenben, Németországban. Végső nyugalomra 2017. november 25-én helyezték Türkheimban.
Kilencvenedik születésnapjáról az alábbi fényképgalériával emlékezünk meg. A felvételek kisebbik része 2014. október 27-én Kolozsváron, nagyobbik része 2015. május 30-án Gyergyószentmiklóson készült. Utóbbiakat Erős Zoltán Levente készítette.
Kedves Idmar, szeretettel gondolunk Rád, imádkozunk érted, s közben arra kérünk, járj közben Te is értünk ott a Mennyei Hazában!
Addig is, amíg ismét találkozunk, emléked féltve őrizetten bennünk él.
Tisztelőid nevében: Gabi