Menü Bezárás

A horvátországi földrengés károsultjait támogatja a Katolikus Karitász

Sajtóközlemény

Több mint 1,5 millió forint értékű gyorssegítséggel támogatja a Katolikus Karitász a horvátországi földrengés károsultjait, valamint gyűjtést szervez további segítésükre.

Számos áldozata van a horvátországi földrengésnek, sok család került nehéz helyzetbe a természeti katasztrófa miatt. Sisak (magyar nevén: Sziszek) és Glina települések is erősen rongálódtak, az itt élő családok közül rengetegen kerültek nehéz helyzetbe. Az első felmérések alapján mintegy 5 ezer gyerek maradt iskola nélkül, mivel 5 iskolaépület teljesen megrongálódott, 9 jelentős felújítással rendbehozható és 13 maradt működőképes.

A Katolikus Karitász kötelességének érzi az azonnali segítségnyújtást, és a Szombathelyi Egyházmegyei Karitászon keresztül felhívást tett közzé adománygyűjtésre, valamint 1,6 millió forint értékben szerzett be létfontosságú eszközöket és élelmiszereket.

A szilveszter napjának délelőttjén útnak indított szállítmányba több ezer műanyag evőeszköz (tányér, kanál, pohár), takarók és plédek, benzinmotoros áramfejlesztők, Siesta gázkályhák, infra hősugárzók, készételek és instant levesek kerültek. A sziszeki Karitásszal napi kapcsolatban van a segélyszervezet. A helyiek már tudják, mi érkezik a gyors segítséggel, valamint a Karitász is naprakész információkat kap arról, mire van a helyszínen a legnagyobb szükség.

Fotó: Büki László/vaskarika.hu