Menü Bezárás

Ferenc pápa egyik fő üzenete Budapesten az ukrajnai béke szorgalmazása lesz

Az ukrajnai béke szorgalmazása lesz az egyik központi témája Ferenc pápa magyarországi beszédeinek Török Csaba esztergomi plébániai kormányzó, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) televíziós referense szerint, aki olasz és külföldi újságíróknak tartott előzetest tájékoztatást április 18-án, kedden. Török Csaba hangoztatta: várakozás előzi meg az egyházfő felszólalásait és homíliáit, amelyek nagy valószínűséggel „erős üzenetet” fogalmaznak majd meg az ukrajnai háborúval kapcsolatban is. Emlékeztetett, hogy Ferenc pápa a háború kezdete óta a szemben álló felek közötti közvetítésen dolgozik.

Török Csaba úgy vélte, Ferenc pápa magyarországi látogatásának lesz „politikai üzenete, de nem most Budapesten lesz a pápa és a moszkvai pátriárka közötti közeledés pillanata”. Nem zárta ki azonban, hogy Ferenc pápa tartózkodása alatt a kijevi és a moszkvai egyház képviselői is jelen lehetnek.

Az MKPK képviselője az interneten válaszolt a Vatikánnal foglalkozó újságírók kérdéseire. A találkozó a római Szent Kereszt Pápai Egyetem szervezésében zajlott. Felidézte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2021 szeptemberében, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséje alkalmából annak a levélnek a másolatát adta ajándékba Ferenc pápának, amelyet IV. Béla király küldött IV. Ince pápának, segítséget kérve a magyar és az egész európai kereszténységet fenyegető tatárokkal szemben. Orbán Viktor gesztusa kapcsolatteremtési szándék volt a pápával a kereszténység mai védelmében – vélte Török Csaba. Kifejtette, hogy a magyar kormány a Vatikán szövetségesének tartja magát az ukrajnai béke sürgetésében is.

Török Csaba szerint Ferenc pápa látogatására szüksége van a magyar katolikus egyháznak és a lakosságnak is annak érdekében, hogy erőt merítsen a jövőt és a hitéletet tekintve is. Az MTI kérdésére hangsúlyozta, hogy II. János Pál 1991-es látogatásához hasonlóan a mostani pápalátogatás is mintegy újraindulásnak számít Krisztusban, amiként azt Ferenc pápa útjának mottója is hirdeti. Közölte, hogy Ferenc pápa 2023. április 28. és 30. közötti, programban gazdag látogatása szervezésekor figyelembe vették, hogy a 86 éves, gyengélkedő egyházfő ne fáradjon el túlzottan. Megemlítette, hogy Esztergom a bazilika jelenleg is folyó helyreállítása miatt maradt ki a pápai látogatás helyszínei közül.

Ferenc pápa április 28–30. közötti budapesti látogatásának minden részletéről beszámol a közmédia.

(Szöveg: MTI)

(Fotó: Pixabay)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük