Menü Bezárás

Katolikus Karitász: Babacsomagot kapnak a kismamák Kárpátalján

Kárpátalján 15 csecsemős és várandós édesanya kapja meg a Katolikus Karitász babacsomagját Rahón és heten Nagybocskón, valamint Terebesfejérpatakon. Az ajándékokat a Nagyszőlősi Karitász vezetője, Németh Sándor adta át Rahón a Magyar Házban.

A Karitász ez év júniusában indította el babacsomag-akcióját, akkor a történelmi Magyarország szélein található Kőrösmező és Gyertyánliget kismamái kaptak baba-ajándékot Kárpátalján, gyimesbükkiek Erdélyben és muzslyai édesanyák a Vajdaságban. A Karitász ezzel is szeretné kifejezni összetartozásunkat, azt, hogy a gyermeket váró családjaink nincsenek egyedül.

A gyermek születése a jövőt jelenti, így van jövője a magyarságnak azokon a településeken, ahol magyar gyermekek születnek.  Ezt kívánja segíteni a Karitász a következő hónapokban Aknaszlatinán, Visken, Técsőn és Huszton is. Az ajándékcsomag jelképes köszönet azoknak az édesanyáknak, akik száz évvel Trianon után is őrzik a magyar szót és magyarnak nevelik gyermekeiket, ugyanakkor gyakorlati segítség is az első hónapokban a benne lévő pelenkával, csecsemőruhával és ápolási szerekkel.

„Számunkra minden megfogant élet fontos, ezért minden magyar gyermeket vállaló családot szeretnénk támogatni Kárpátalján. A Katolikus Karitász jelen van az egész Kárpát-medencében, ahol magyarok élnek, így a Karitász helyi csoportjai révén eléri a magyar családokat, a gyermeket váró házaspárokat. Általuk a babacsomagokat 2021. végéig minden szülőhöz szeretnénk eljuttatni, aki gyermekét magyarnak neveli. Így tervezzük, hogy a jövő év végéig babacsomagjainkkal minden kárpátaljai magyar édesanyához eljutunk” – írják közleményükben.

A babacsomag két olyan tájékoztatófüzetet is tartalmaz, amely a várandós és a csecsemős kismamáknak a várandós időszak egyes fázisairól és a baba fejlődésének szakaszairól ad felvilágosítást, egy linken keresztül pedig ismereteket kapnak az anyatejes táplálás előnyéről. Magyarországon ugyanezeket a füzeteket kapják meg az édesanyák a szülést megelőzően és a szülést követően. A csomagban egy hónapra elegendő pelenka, popsikenőcs, nedves popsitörlő és fürdetőkenőcs található, továbbá lázmérő, fürdővíz-hőmérő, textilpelenkák, csecsemőruházat, valamint egyéb eszközök gyermekápoláshoz, gondozáshoz.