Kovács Péter
a Gyermekeknek rovat vezetője
Kovács Péter a Magyarországon, Felvidéken és Erdélyben megjelenő Keresztény Élet hetilap szerkesztője. A Veszprém megyei Ajkán született 1980-ban. Középiskolai tanulmányait a budapesti Apáczai Csere János Gimnáziumban végezte, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát. Az egyetemi évek alatt megyei és helyi lapoknál szerzett szakmai gyakorlatot, később pedig a Keresztény Élet hetilap szerkesztőségének belső munkatársa lett. Eleinte elsősorban korrektorként, majd – immár hat éve – szerkesztőként tevékenykedik. Fontosnak tartja, hogy a Keresztény Élet ne csak magyarországi egyházi hírekkel, eseményekkel foglalkozzon, hanem szinte minden lapszámban olvashassunk határon túli (akár a diaszpórát érintő) témákról is. Azokban az években, amikor az Életünk folyóiratot is a Keresztény Élet kiadója, a Szent Maximilian Kiadó gondozta, a lap szerkesztője és a gyermekeknek szóló állandó rovat szerzője lett, s ezt a kiadóváltás után is örömmel folytatja. A gyermekeknek szóló – de talán az idősebbek számára is érdekes – rövid történetek megírásához Péter a mindennapokból is kap egy kis „segítséget”: három kislány boldog édesapja.