Menü Bezárás

Schenk Angyalka
a Cserkészhírek rovat vezetője

Ezerkilencszázötvenhatos szülők első gyermekeként – 1956-os nagyszülők első unokájaként – a New York-i híres Lenox Hill kórházban pillantottam meg a világot. Akkor még nem tudhattam, hogy születésnapom, augusztus 20-a mennyire hat majd életem tartalmára. Önfeláldozó szüleimnek köszönhetem boldog gyermekkoromat, akik három gyermekük jövőjéért minden elképzelhetőt és annál többet is megtettek. Tizennégy évesen ismerték meg az Új Világot, de magyar értékek szerint neveltek! Ehhez párosult a tipikus diaszpórás magyar gyermek élete: szombati magyar iskola, cserkészet és néptánc. Szüleim értékrendszerét a Külföldi Magyar Cserkészmozgalom értékrendszere megerősítette, ahol megtanultam gyakorlatban is hasznát venni, majd gyermekeimnek és cserkészeimnek továbbadni, megmenteni ezeket az értékeket. Életemnek még két állomása volt, amely óriási hatással volt rám. Szüleim tizenkét éves koromban az Egyesült Államokból elküldtek egy németországi magyar iskolába, a Kastl-i Magyar Gimnáziumba. Azért tették, mert New York-ban a heti egy alkalom nem volt elegendő magyar anyanyelvünk olyan mértékű elsajátítására, hogy azt olyan szinten beszéljük, amint ők szerették volna. Kezdtek megismerkedni a jellegzetesen diaszpórás problémákkal: a környezetnyelv erősödött és annak fejlődésével nem tudott lépést tartani az anyanyelv. Joggal gondolhatná az ember: miért nem költöztek akkor haza? Annak idején ez nem volt opció. Nem lehetett hazamenni. A mai diaszpórában szerencsére sokkal könnyebb, mert az interneten keresztül rengeteg anyaghoz hozzáfér az ember, amely támogatja az anyanyelv használatát és tanulását. Magyarországra se tudtak a nagyszülőkhöz hazaküldeni, mert ők is Amerikában éltek. Ezért lehetőségeket kerestek és a bajorországi iskolával találtak egy megoldást. Szülőként most látom igazán, mekkora áldozat volt ez a részükről, aminek nyilván, tiszteletből is, nekem is eleget kellett tennem.

A Kastl-i Magyar Gimnáziumban nagyon jól éreztem magam. Énekkarunkkal, néptánccsoportunkkal és cserkészetünkkel követe lehettem magyar értékeinknek, ami elmélyítette ezek jelentőségét a lelkemben. Következtek a budapesti évek, amikor megismerhettem szüleim szülővárosát és szüleim emlékei az én emlékeimmé is váltak. Úgy érzem, szüleimet, nagyszüleimet, döntéseiket úgy tudom megérteni, ha múltjukat ismerem, mert csak így áll össze a kép.

Végül Innsbruckba jöttem, ahonnan férjem származott. Férjem háttere az enyémhez hasonló: 1956-os szülők gyermekeként került ő is a Kastl-i Magyar Gimnáziumba, ahol megismertük egymást. Emiatt a különleges találkozás miatt egyértelmű volt számunkra, hogy 1956 nélkül se férjem, se én nem lennénk, gyermekeinkről nem is beszélve. Magyarként külföldön születtünk, ezért családi nyelvünk csakis a magyar lehetett! Nyilvánvalóan családunk másképpen áll a két környezetnyelvhez is, az osztrák és amerikai kultúrát sem elfeledve. Ilyen háttérrel teljesen természetes volt számomra, hogy férjem családjához hasonlóan az innsbrucki magyar közösség aktív tagja leszek. Szerencsére megmaradt az 1957-ben adományokból megvásárolt Innsbrucki Magyar Diákotthon és Kultúrcentrum, amely annak idején az innsbrucki magyar gimnazistáknak, most pedig magyar egyetemistáknak ad szállást. Egyben a helyi magyar egyesületeknek is otthont ad, ahol programjaikat szervezhetik. A kilencvenes évek elején, mielőtt Innsbruckba költöztem volna, már tagja voltam a helyi magyar cserkészcsapatnak. Miután Innsbruckba költöztem, egyetemistaként beléptem az Innsbrucki Magyar Egyetemisták és Akadémikusok Szövetségébe, amelynek több éven át diákelnöke voltam. A cserkészcsapat vezetését is átvettem és elkezdtem ifjúsági programokkal építeni a tiroli magyar közösséget. A kilencvenes évek folyamán férjemmel az Innsbrucki Magyar Diákotthon és Kultúrcentrum Egyesület tagjai is lettünk a következő generáció képviseletére. Az ifjúsági programok fejlesztésére hosszú távú terveim voltak és még mindig vannak. Sikerült az Innsbrucki Magyar Cserkészcsapat mellett megszervezni a tiroli magyar diákoknak az anyanyelvi oktatás lehetőségét, amellyel akár érettségizhetnek is az itteni magyar származású diákok. Négy tiroli városban indult meg a magyar oktatás: Innsbruckban, Imst-ben, Kaltenbach-ban és Wörgl-ben. Azóta még két városban oktatnak magyart: idéntől Telfsben és St. Johannban is. Így összesen öt tanár hat városban foglalkozik jelenleg a magyar anyanyelvi oktatással.

Más gyermekcsoportok létrejöttét is megihlettem, támogattam. Aztán eljött az a lélektani pillanat, amikor éreztem, jó úton haladunk, de egy közösség attól közösség, ha minden korosztály megtalálja benne a helyét. Így több mint tíz éve azoknak a hölgyeknek, akik egyesületeinkben végezték a szervezőmunkát, de saját maguknak sosem volt idejük arra, hogy egy beszélgetésre leüljenek, megszerveztem az Innsbrucki Magyar Hölgyek Találkozóját. Végre volt lehetőségünk találkozni és beszélgetni. Időközben már egy generációváltás is történt. Azonfelül találkáinkkal elindultunk a városi kávéházakba is, hogy azok, akik találkozásainkra a Magyar Házba nem tudnak jönni, legyen módjuk egy kávéházban magyarokkal találkozni. Legutóbbi indítványozásunk az Innsbrucki Magyar Irodalmi és Népdalkör. Ezek a programok mind nem voltak, mielőtt Innsbruckba jöttem volna.

Ha Innsbruckban járnak, keressenek fel és egy kávé mellett legyenek Önök is tagjai a mi tiroli magyar közösségünknek!