Vincze András
újságíró
Budapesten születtem 1950-ben, és tanulmányaimat is ott kezdtem, majd a hatvanas évek közepén szüleimmel együtt Belgiumba távoztunk. A Burg-Kastl-i magyar gimnáziumban érettségiztem, diplomát a brüsszeli egyetemen szereztem politikai tudományokból és újságírásból. Első munkahelyem Kölnben Németország Európa-Adója, a Deutsche Welle magyar szerkesztősége volt. 1979-ben Münchenbe költöztem – ahol ma is élek – és 1994-ben történt bezárásáig a Szabad Európa Rádióban dolgoztam. Itt kerültem kapcsolatba Frank Miklóssal, a rádió egyházi adásainak szerkesztőjével, aki az Életünk egyik alapítótagja volt, és az ő közvetítésével kezdtem el cikkeket írni az akkor még Münchenben megjelenő Életünk számára. Később a londoni BBC Magyar Osztálya alkalmazott, majd miután a BBC is felszámolta idegen nyelvű adásainak zömét, Münchenbe visszatérve az Állami Német Rádió bajorországi tartományi adójánál helyezkedtem el az interkulturális műsorok munkatársaként és 2016-ban onnan mentem nyugdíjba.