Minden ember boldogságra vágyik, de kevesen tudják, hol és miben keressék azt és hogy milyen árat kell érte fizetniük. Valahol a budai Öreg utcában azonban van egy különös kereskedés, a Boldogságbolt, amelynek a tulajdonosa, egy öreg örmény minden kérdésre és kérésre tudja a választ.Az öreg örmény az idők kezdete óta foglalkozik a boldogságkereskedéssel és igyekszik mindenkinek megadni azt, amire vágyik – így ajánlja a Szent Gellért Kiadó és Nyomda Rozványi Dávid 2022-ben megjelent Boldogságbolt és az azt 2023-ban követő Régi idők Boldogságboltja című novellásköteteit. Az íróval elsősorban ezekről, de a Kisjézus születésének közelgő szent ünnepéről is beszélgettünk. S milyen jól tettük! Különben talán sosem hallhattuk volna tőle ezt: „Csak annak igazi Karácsony ünnepe, aki meg tudja élni előtte az Adventet. Egyenként kell meggyújtanunk az adventi koszorú gyertyáit, hogy megéljük a karácsonyi fényeket. Kell az adventi önmegtartóztatás, a fagyos roráték átélése, hogy át tudjuk élni a Szentestét. Meg kell tagadnunk önmagunkat a böjtben, hogy megtaláljuk magunkat az ünnepben.”
– Néhány éve figyelemmel kísérve írói pályáját, úgy látom, hogy abban a tavalyi és az idei esztendő kiemelkedő jelentőségű fejleményeket hozott: 2022-ben a Szent Gellért Kiadónál kötetben is megjelent a már országszerte nagy utat bejárt Boldogságbolt-történetek sora, 2023-ban napvilágot látott a folytatás is s ezzel egyidejűleg csúcsra járatta – az Ön szavait véve alapul – a „Boldogságbolt megnyitását” a Kárpát-medence számos pontján. Ön is úgy értékeli, hogy írói pályafutásának eddigi legfontosabb két évét élte meg?
– Hogy legfontosabb-e, arra nem tudok egyértelmű igennel válaszolni – inkább úgy mondanám, hogy több mint egy évtizedes írói munkám termése most kezd beérni, s csak Isten tudja, hogy ez már az aratás-e, vagy még újabb utakra hív az Úr. Mégis, az igazság az, hogy ez a két, s főleg az idei esztendő valóban csodálatos volt: megjelent a második szépirodalmi művem, a Régi idők Boldogságboltja, ami hatalmas ajándék. Nagyon köszönöm ezt Istennek és a kiadómnak, amely úgy értékelte, hogy érdemes folytatni a Boldogságboltot. És természetesen hálával tartozom a családom tagjainak, akik elnézik nekem, hogy ennyi időt fordítok írói működésemre. Különös ajándék volt, hogy idén közel huszonöt helyszínre jutottam el Török Tündével, több határon inneni és túli meghívásnak téve eleget. Öt külhoni körútra jutottunk el. Tünde pedagógus, ízig-vérig tanító és nevelő, aki vers- és prózaszeretetével, kiváló hangjával, sajátos előadásmódjával és szenvedélyességével gyakori szereplője az irodalmi pódiumoknak. Nélküle nem is mertem volna vállalni ezeket az utakat: ő vezeti a beszélgetéseket, mutatja be munkásságomat és kelti életre a műveimet. Egy ilyen előadótárs ugyancsak nagy ajándék egy alkotónak.
– Mely határokon túli területeken volt módja találkozni a közönséggel, és e helyekről milyen tapasztalatokkal, benyomásokkal tért haza lakóhelyére, Solymárra?
– Isten kegyelméből idén eljutottunk Délvidékre, Partiumba, Erdélybe és Felvidékre is, és mindenhonnan számtalan élménnyel, új írással tértem haza. Azt hiszem, ezeknek az utaknak a lényegét az alkotótársam fogalmazta meg a legjobban: „Megerősíteni és megerősödni.” Óriási ajándék volt számomra, hogy eljutottam hazánk olyan részeibe, ahol eddig még csak az írásaimmal voltam jelen, és végre láthattam, amit mindig is hittem: hogy annak ellenére, hogy már jó évszázada határokat húztak közénk, milyen életerős magyar közösségek léteznek az elszakított területeken. Úgy gondolom, minden magyarnak rendkívüli érték, ha turistaként eljut ezekre a vidékekre, de nekem ez még nem elég: fontos a közös munka, a közös alkotás és a beszélgetés. Ezeknek az utaknak meghatározó részei voltak azok a pillanatok, amikor előadás előtt vagy után leültünk és beszélgettünk a vendéglátóinkkal, hallgattuk őszinte szavaikat az ő ottani magyar világukról.
Ahová elmegyünk, igyekszünk elvinni valamit az otthonunkból, s ennek talán legszebb példája Nagyenyed volt, ahol egy tiszaörsi facsemetét ültettünk el erdélyi földbe és a kulacsomból solymári vízzel locsoltuk meg, így kötve össze a Dunántúlt, az Alföldet és Erdélyt. Remélem, még sokszor visszatérhetünk oda, hogy lássuk felnőni azt a fát, az összetartozás fáját.
– Könyveit illetően általában milyen olvasói fogadtatásokkal, a közönségtől érkező visszajelzésekkel találkozott?
– Nagyon hálás vagyok a házigazdáimnak, hogy mindenhol szeretettel és érdeklődéssel fogadtak. Úgy tapasztaltam, hogy aki eljött a könyvbemutatókra, azt beszippantotta ez a világ, azzal eggyé vált a lelkünk. Jó volt látni, hogyan nyíltak meg az emberek, miként osztották meg velünk az írásaim nyomán keletkező gondolataikat vagy meséltek az életükről. Meggyőződésem szerint egy írónak a sikert, a sikerességet nem az eladott könyvek száma, nem a kritikusok elismerő szavai, nem a taps hangereje és nem is az anyagi siker jelenti, hanem az, hogy el tudja-e gondolkoztatni az embereket.
– A kiadó ajánlása szerint aki betér a budai Öreg utcában található Boldogságboltba, egészen biztosan megtalálja a boldogságot, ami teljessé teszi az életét: csupán meg kell neveznie a vágyott boldogságot és ki kell fizetnie az árát. Ilyen egyszerű volna ez?
– Aki konkrét válaszokat remél, annak nem érdemes benyitnia a boldogságboltomba, mert én csak kérdéseket teszek fel, eltűnődésre hívom az olvasót, s rá bízom, hogy megtalálja a saját válaszait, a saját útját.
Találkozhatunk ebben a boltban világhíres és egészen egyszerű vevőkkel is. Megtudhatjuk, hogyan és mit vásároltak itt a történelmünk nagyjai. Részesei lehetünk olyan történetnek is, ami velünk is megeshetett volna. És hogy valóban boldogabbak leszünk-e, miután a bolt ajtaján kilépünk, erre csak akkor lehet válaszolni, ha tudjuk, hogy számunkra mit jelent a boldogság. Ezt viszont remélhetőleg valóban megtudjuk az öreg örménnyel való találkozás után, mint ahogy talán magunkat is, lelkünk mélységeit is jobban megismerjük.
– Ön hívő, vallását gyakorló ember. A Boldogságboltban és az ahhoz kapcsolódó előadásokban megjelenik-e az istenhit?
– Mindkét könyvben, remélem, benne van. Úgy gondolom, hogy a mai világban már nem elég, ha Istenről teszünk tanúbizonyságot: meg kell mutatni azokat az értékeket, amiket Isten jelenthet az életünkben, s hagyni kell, hogy az emberek maguk ismerjék fel, hogy érdemes Őt választani. Aki figyelmesen olvassa a könyvet, észreveszi, hogy az öreg örmény személyesen is ismerte Jézust, s ő nem egy varázsló, hanem Isten művének munkása.
Sokan a szememre vetik, hogy az írásaimban túl sokat foglalkozom Istennel és a hittel, azt tanácsolják, hogy fogjam vissza magam és akkor sikeresebb leszek – de mit érne az ilyen siker?
Az előadásokban is mindig megjelenik Isten, néha tudatosan, néha akaratlan, mert mindaz az igazság és érték, ami benne van, Istentől jön.
– Nem csoda, hogy könyvére a Magyar Katolikus Rádió is felfigyelt…
– Nagy megtiszteltetésnek tekintem, hogy 2022-ben a Boldogságbolt szerepelhetett a Benső végtelen című műsorban, a Tükörkép 2023. június 19-i adásában pedig a második kötetről beszélgethettünk Kékesi Enikő szerkesztővel, körüljárhattuk azt az elvitathatatlan igazságot, miszerint a boldogság sohasem azon múlik, hogy mivé tesznek minket, sokkal inkább azon, hogy kivé válunk. A Magyar Katolikus Rádió kitüntető figyelme ezután azzal folytatódott, hogy egy hónap múlva, július 19-én és 20-án a Benső végtelen műsorban Kékesi Enikő kétszer is részleteket olvasott fel az új kötetből. Hálás vagyok neki mindezekért.
– Ön felettébb termékeny író és költő, tele eredetibbnél eredetibb ötletekkel. Például naponta rövid akrosztichonokkal köszönti az adott nap névnaposait. Kapott már visszajelzést valamelyik ünnepelttől?
– Az ötlet nem tőlem származik, hanem Török Tündétől, aki elkezdett névnapos köszöntővideókat készíteni. Nagyon tetszett az ötlet, de nekem valami hiányzott ezekből a formailag amúgy tökéletes versekből: hiányzott belőlük a név jelentése és az áldás, ezért kezdtem hozzá a névnapos köszöntők írásához, hogy kibontsam azt, mit jelent a név, milyen sorsot jelöl („nomen est omen”, ahogy a latin bölcsesség is mondja) és hogyan lehet áldássá formálni. A legszebb visszajelzés az, amikor egy ünnepelt azt írja nekem, hogy úgy érzi, ez róla szól, és olyan, mintha ismerném őt.
Nem hiszem, hogy eredeti író lennék, hogy eredeti ötleteim lennének, hiszen az örök igazságot és tudást akarom továbbadni, a kor embere által igényelt formában.
– Karácsony közeleg. Hogyan készül a Kisjézus születésnapjára és miként osztja be az ünnepnapok alatt a családi fészekben, a templom csendjében és az előadótermek pódiumán való jelenlétét?
– Íróként nem vagyok a magam ura, igyekszem mindenhová elmenni, ahová hívnak, úgy érzem, ezt a szolgálatot kötelességem vállalni, amíg az Isten erőt ad hozzá, de az elsődleges az Isten, a családom és a közösségem iránti kötelesség. Vallom, hogy csak annak igazi Karácsony ünnepe, aki meg tudja élni előtte az Adventet: egyenként kell meggyújtani az adventi koszorú gyertyáit, hogy megéljük a karácsonyi fényeket! Kell az adventi önmegtartóztatás, a fagyos roráték átélése, hogy át tudjuk élni a Szentestét! Meg kell tagadnunk önmagunkat a böjtben, hogy megtaláljuk magunkat az ünnepben. Bár gyarló ember vagyok, de remélem, Isten a jóra való törekvésemet majd javamra írja.
– Ilyen két év után, mint amilyet zár, mit rejthet vajon az Ön számára az új esztendő?
– Istenre bízom: szeretném, ha megjelenne egy újabb könyvem, ha újra visszatérhetnénk Délvidékre, Partiumba, Erdélybe, Felvidékre, és olyan vidékekre – például Csángóföldre vagy a nyugati diaszpórába –, amelyekről most még nem is álmodhatunk. Hogy minél több helyre elvihessük a Szót, aminek írásaim a visszfényei. Azonban ha ebből semmi nem valósul meg, akkor is hálát adok Istennek azért a rengeteg ajándékért, amit eddig kaptam.
Varga Gabriella
(Fényképek: Rozványi Dávid és Török Tünde archívuma)
Az interjú megjelent az Életünk újság 2023. decemberi számában.
