Menü Bezárás

Egy mezőkövesdi koncert nyomán: legnagyobb értékünk az anyanyelv

Október 7-én, Magyarok Nagyasszonya ünnepének előnapján Thököly Vajk költő és Fábián Zoltán zenész kulturális előadással örvendeztette meg a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola diákjait. A műsorban elhangzott többek között a Nagyapám udvara hangja, az Én, a paraszt és az Ideje van című vers, felcsendült a Szülőföldemen, az Apák verse és az Édes magyar föld dal is. A legnagyobb érték (Örökségem a magyar nyelv) szövegét a diákok és a tanárok együtt énekelték az előadóművésszel: „Két kezem összekulcsolom, / Uram, hozzád imádkozom, / Őseim vérüket adták, / Hogy örökségük ránk hagyják…” A mezőkövesdi esemény után az alkotókkal, előadókkal és a szervezőkkel az ehhez hasonló kezdeményezések fontosságáról és általában a magyar nyelvről beszélgettünk.

Hat évvel ezelőtt Örökségünk mottóval a világ magyarságát megszólító mozgalmat indított a Nemzetpolitikai Államtitkárság. A kezdeményezés célja az volt, hogy egy dal segítségével megszólítsák a világ különböző pontjain élő magyarokat, és bevonják őket egy, a magyar nyelv megőrzését, a magyarság megtartását szorgalmazó mozgalomba. Nagyon sok hasonlóság fedezhető fel Gyulai István szövege és Thököly Vajk szövege között. Thököly Vajkot mi inspirálta-e ennek a szövegnek a megírására?

Thököly Vajk: Ez a versem 2015-ben született. Az inspirált, hogy apaként és Szilágyságban élő, dolgozó pedagógusként egy olyan költeményben fejezzem ki őszinte gondolataimat, tiszteletemet anyanyelvem, a magyar nyelv iránt, amely megfogalmazza azt az érzést, azt a feladatot, amit nekünk szülőkként, pedagógusokként, emberekként el kell végeznünk: megőrizni, továbbadni és megbecsülni anyanyelvünket, hogy gyermekeink is azt mondják: „Így hallhatod az örömöm, / Így mondom neked: Köszönöm” (idézet a dalból).

Folyamatosan járják az országot és a Kárpát-medencét verses koncertjeikkel. Mióta dolgoznak így együtt és milyen tapasztalatokat szereztek a közös munka, valamint a közönséggel való találkozások során?

Thököly Vajk: Milyen kicsi a világ – mondjuk sokszor… És tényleg, de a dolgok nem véletlenül történnek úgy, ahogy. Én hiszem, hogy Isten kezében eszközök vagyunk és ezen célok érdekében szólítja meg az embereket. Fábián Zoltán előadóművész barátommal 2015-ben találkoztunk először, amikor is az akkori zenekarával a szülőfalumban, Szilágyzoványon járt és vendégül láttam őket. E találkozást követően elindult közöttünk egy fokozatosan erősödő munkakapcsolat, ami aztán barátsággá alakult. 2017-ben jelent meg az első közös munkánk, a Szülőföldemen című dalunk, amit újabb és újabb dalok követtek. Közös fellépésünk is 2017-ben volt először, amikor meghívásomra Zoltán közreműködött az egyik könyvbemutatómon. Akkor volt az említett közös dalunk premierje is. Ezt követően még voltak közös fellépéseink, de ebben a formában, ahogy most látható-hallható az előadás, jó egy éve járjuk a Kárpát-medencét. Fontosnak tartjuk, hogy a versek, a dalok ne csak könyvekben, vagy hanghordozón legyenek elérhetőek, hanem élő előadásban is elvigyük, átadjuk az embereknek. Mind versben, mind dalban. Hisszük, hogy ezzel terápiát nyújtunk az emberi léleknek. Azért is tartjuk e küldetést, szolgálatot fontosnak, mert olyan emberi értékeket hordozunk szívünkben, dalainkban, költeményeinkben, amelyekre a mai felgyorsult, sokszor önmagából kiforduló világunkban szükségünk van. Mert egy kicsit reményt adnak, kicsit megerősítik a hitünket, gyökereinket, múltunkat, jelenünket és jövőnket. Előadásunk, szolgálatunk megállja a helyét templomban, kulturális központban, iskolában, vagy bármilyen színpadon, ahol igény van a magyar kortárs kultúrára.

Fábián Zoltán: Úgy tapasztalom, hogy elcsépelt szó az összefogás, én mégis hiszek benne, ugyanis a nagy dolgok mindig összefogással születnek. Sok jó emberrel és közösséggel találkoztunk az útjaink során, ami megerősített minket abban, amit csinálunk. Ha az emberben tudatosul az a gondolat, hogy adjon is, ne csak elvegyen, akkor minden könnyebben működik. A legnagyobb tapasztalat mindig az eredmény – én hiszek abban, hogy tudtunk adni valamit az eseményeinket megtisztelő embereknek.

Miként talált egymásra a költő, a zenész és a mezőkövesdi iskola?

Thököly Vajk: Jómagam pedagógus vagyok, – sokan azt hiszik, hogy magyartanár, mivel verseket írok, könyveim jelentek meg, de én – testnevelőtanár vagyok a szilágysági Kémer községben. A testnevelésen keresztül, pontosabban a kézilabdán keresztül ismertem meg Juhász István tanár urat, a Magyar Kézilabda Szövetség sportszakmai igazgatóját, a Szövetség határon túli programjának szakmai irányítóját, tanáromat, aki Mezőkövesden él. A tanár úr és kedves felesége, Juhászné Derekas Judit megtisztelt minket az egyik előadásunkon, ezt követően hívtak meg a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskolába.

Juhász István: Az „egymásra találásnak” érdekes története van, mivel ebben a sport, vagyis a kézilabdázás volt az első kapcsolódási pont. Thököly Vajk – aki testnevelőtanár és kézilabdaedző – a Magyar Kézilabda Szövetség határon túli programjában a Partiumban oktatja a fiatalokat. A közös munka során került a figyelem előterébe Vajk költői vénája. Amikor Vajk és Zoltán a nyár folyamán egy kis borsodi faluban, Borsodgeszten adtak elő, ott sikerült először meghallgatni őket élőben is, és rögtön megfogalmazódott bennünk a feleségemmel, Judittal, aki a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola tanára, hogy ezt az egyedülálló műsort és a nagyon erős nemzettudatot építő szellemiséget meg kell ismertetni lehetőség szerint minél szélesebb körben a fiatalokkal. Ezt követően már „csak” időpontot kellett találnunk és apropót a műsorra, amely a Magyarok Nagyasszonya, az iskola védőszentje tiszteletére szervezett ünnepi műsor keretében valósult meg. Az előadáshoz nagy segítséget nyújtott a Mezőkövesdi Közkincstár Nonprofit Kft., Kazárné Kalber Nikoletta igazgató asszony és az iskola vezetőségéből Gáspárné Ali Júlia igazgatóhelyettes.

A Mezőkövesdi Televízió felvételének tanúsága szerint is a Szent István Katolikus Általános Iskola jelenlévő diákjai és tanárai egy emberként énekelték A legnagyobb érték (Örökségem a magyar nyelv) című dalt. Mikor, hogyan volt alkalmuk megtanulni azt?

Juhász István: A műsor előtt természetesen a gyermekek felkészítése is megtörtént – hasonlóan, mint egy sportversenyre –, elsősorban énekórán, ezért külön köszönet Nagyné Demeter Ilonának, és osztályfőnöki órán, valamint az alsó tagozatban az osztályfőnökök és a napközis nevelők segítségével. A daltanulás alatt és a beszélgetések során a különböző korosztályokhoz igazodva értelmezni kellett a magyar nemzet számára tragédiaként megélt Trianon következményeit is, ehhez jó alapot adtak Vajk kötetei és Zoltán elérhető dalai és feldolgozásai. Az eredmény katarzis értékű volt a jelenlévők számára és számunkra is az ünnepi műsor során.

A felvételen jól látható, hogy a dalt a gyermekek szívvel-lélekkel éneklik. Mi táplálja bennük ezt a látható lelkesedést?

Juhászné Derekas Judit: Az intézménynek a katolikus egyház a fenntartója, amelyből adódóan a keresztény lelkület áthatja a gyermekek lelkét is. Szeretnek énekelni – kiváló kórus működik az iskolában –, így az iskolai és az egyházi ünnepségeken rendszeresen fellépnek, tehát jelen van a napi életükben a zene és a költészet egyaránt. A műsor során pedig olyan különleges élményt éltek át, mint az interaktív előadásmód a művészekkel, valamint a közös éneklés, amely mindig óriási energiákat mozdít meg a lelkekben és a gondolatvilágban. Hallgatva és látva a felvételt, érezhető, hogy a hallgatóság értette és érezte a versek, dalok tartalmát, mondanivalóját, és ragaszkodnak a nyelvünkhöz, amely az anyaországbéli magyaroknak természetes, míg a határainkon túl élő magyarok számára sok esetben csak küzdelem árán őrizhető meg.

Miért gondolják, hogy a legnagyobb értékünk az anyanyelvünk?

Thököly Vajk: Van-e egy nemzetnek nagyobb kincse, mint az a nyelv, amelyen beszél? Szerintem nincs! Mondjuk is, hogy nyelvében él a nemzet, és ez így igaz. Szórványban élő magyarként jobban át tudom érezni ezt az érzést, hogy mit is jelent megőrizni és megbecsülni a magyar szót. Ezért azt gondolom, nekünk feladatunk az anyanyelvünk őrzése és megőrzése. Száz év kis idő a világtörténelemben, de száz év is elég ahhoz, hogy akár itt a Szilágyságban is elvesszen a magyar szó és akkor vele együtt megy a múltunk, jelenünk, jövőnk, hagyományaink, történelmünk, kultúránk, magyarságunk. Ezért tartom az anyanyelvet a legnagyobb kincsünknek. Vannak, akik ilyenkor azt mondják, hogy miért magyarkodok. Erre az a válaszom, hogy ha egy angol is büszke az anyanyelvére és nemzetére, akkor azt nem angolkodásnak nevezzük. Ezért tartom fontosnak és: „Így írom le a verseim, Így számolom az éveim, Örökségem továbbadom, Elveszni soha nem hagyom”(idézet a dalból).

Fábián Zoltán: Tapasztaltuk már az elmúlt századokban, hogy mindentől megfoszthatnak bennünket, egy nagy kincsünk van csak, amit nem vehetnek el: a gondolataink. Ha a gondolataink magyarul születnek, akkor ezt a kincset meg tudjuk őrizni és a gyermekeink gondolatai biztosíthatják számunkra a magyar néplélek megmaradását. Szebben nem tudnám megfogalmazni: Anyanyelv.

Terveznek-e hasonló programokat, felvételeket más iskolákban, közösségekben is?

Fábián Zoltán: Igen, jó lenne minél több magyar gyermek szájából hallani, hogy nem hagyja elveszni az örökséget.

Thököly Vajk: Szívesen elmegyünk a Kárpát-medence bármely pontjára, és ha van lehetőség, akkor igen, hasonló felvételek készítését is tervezzük, mivel ezzel is megmutatkozik a közösség összetartó ereje.

Két nappal a magyar nyelv napja után, november 15-én a magyar szórvány napjára irányul a figyelmünk. Fábián Zoltán Monoron a Művelődési Házban énekelt. Hogyan készül Thököly Vajk költő és a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola e két jeles napra?

Juhászné Derekas Judit: Az iskolánk a magyar nyelv napján rendezi a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny házi fordulóját. Az iskola volt tanulója, Hegedűs Anna 2022-ben I., míg 2021-ben II. helyet szerzett a Kárpát-medencei verseny országos döntőjén.

Thököly Vajk: Ezen jeles napon az iskolámban, a Kémeri 1-es Számú Általános Iskolában készülünk, hogy a magyar nyelv napját megünnepeljük tanárokkal és a diákokkal együtt. Azt követően pár napra rá pedig Bihardiószegen a református templomban lesz egy verses könyvbemutatóm, műsorom, ahol szintén versben és imában fejezem ki tiszteletem az anyanyelvem felé. Amúgy januárban, a magyar kultúra napja alkalmából Fábián Zoltán barátommal ugyanitt, Bihardiószegen közösen lépünk fel, csak akkor a művelődési házban.

Mi a magyar nyelvvel kapcsolatos üzenetük a diaszpórában élő honfitársaink felé?

Juhász István: Számomra – akinek a születése 125. éves évfordulóját ünnepeljük ebben az évben, Tamási Áron fogalmazta meg legjobban a nemzettudat és az élő anyanyelvünkhöz való ragaszkodásunkat: „A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége.” Amig kötelességünknek érezzük a magyar nemzettudattal összefüggő minden formában megjelenő kulturális örökségünk megőrzését – és ebben kiemelt szerepet kap a nyelvi kultúránk ápolása, fenntartás és fejlesztése –, addig élni fog a magyarság a világban.

Thököly Vajk: „Én nem határon túli magyar vagyok, hanem határtalanul magyar” – mondta Kányádi Sándor, és milyen igazak ezek a szavak! Nem szabad, hogy mostohanyelvként éljük meg anyanyelvünket. A Dimbes-dombos vén Szilágyság című versem egyik versszakát küldöm üzenetként: „Dimbes-dombos vén Szilágyság, / Bölcsőnket ma is ringatád, / Küzdelem a mi életünk, / Hogy megőrizzük a hitünk. / Anyanyelvünk, kultúránkat, / Templomunkat, iskolánkat, / Te is tudod a mi sorsunk, / Önmagunkért kell harcolnunk.”

Fábián Zoltán: A Kárpát-medencét járva sok helyen látom: ahol nincs magyar nyelvhasználat, ott megszűnik a magyarság is mint közösség. Ezért rendkívül nagy szerepe van minden szórványban élő szülőnek és pedagógusnak egyaránt a magyar jövőt illetően: az anyanyelvünk a magyarság megmaradásának a magja és alapfeltétele.

Varga Gabriella
Fényképek: mezokovesd.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.