2021. szeptember 7-én, kedden este, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ideje alatt, a XV. Ars Sacra Fesztivál keretében a Puskin Mozi Dísztermében mutatják be és szeptember 11-én, szombaton délelőtt 11 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban is vetítik Poór István Eucharisztia című, Jézus életéről szóló százperces játékfilmjét. Újabb alkotását a neves filmrendező, forgatókönyvíró és filmproducer, miként négy évvel ezelőtt A funtineli boszorkányt, ezúttal is önerőből készítette. Az évtizedeken keresztül az Egyesült Államokban élt alkotót – aki szakmai ismereteire és tapasztalataira is ott tett szert és aki a rendszerváltozás után tért haza Magyarországra – a Katolikus Ma portál a közelgő premier előtt kérdezte.
– Mikor, hogyan és miért került ki az Egyesült Államokba?
– Én nem akartam disszidálni. Filmrendező szerettem volna lenni már tízéves korom óta, de a gimnázium befejezése után megmondták nekem, hogy a rossz magatartásom és a rendszerhez való negatív hozzáállásom miatt semmilyen egyetemre nem ajánlanak. Valóban, amikor jelentkeztem filmrendező szakra, kiderült, hogy esélyem sincs, oda megbízható embereket keresnek. Mindegy, hogy tehetséges vagy tehetségtelen. Ez így ment a Kádár-korszakban. A Közgazdaságtudományi Egyetemre még valahogy be lehetett jutni, jobb híján oda kértem a felvételemet. Az egyetemi évek alatt – amint írják rólam – „happeningeket szerveztem, rendszerellenes beállítottságom miatt ügynökök figyeltek”. Diploma előtt, kommunistaellenes művészeti tevékenységre, rendőrhatósági figyelmeztetésre hivatkozva kirúgtak és ezzel az egész jövőmet elvágták. Cseh Tamással volt egy zenekarunk, azt is elkezdték bomlasztani. A mai fiatalok ezt nem tudják, de a hatalom a Kádár-korszakban mindentől félt, ahol emberek jöttek össze, mert – és ezt a fasizmustól tanulta a kommunizmus – gyanakodtak, hogy ott valami rendszerellenes dolog fog történni. Teljes bizalmatlanság volt abban a besúgókkal tele világban. (Akkor még nem ismertem József Attila Világosítsd föl című versét, amelyikben fasiszta kommunizmusról ír, de a rendszert fasizmusnak tartottam. A kommunisták teljesen lemásolták a fasizmust, csak sokkal álcázottabban művelték, nem olyan nyíltan.) Én mégsem, továbbra sem akartam disszidálni, inkább elkezdtem népzenét tanulni, tárogatón és tekerőlanton játszani, még a táncházmozgalom előtt. Levizsgáztam mindkettőből, karmesteri képesítést kaptam. De a tárogatóval sem engedtek játszani. Amikor pedig a Thália Színház Rámájana előadásához zenét írtam és azt nem az én nevemen adták le, betelt a pohár.
– Mi történt azután, hogy megérkezett Amerikába?
– Tárogatózgattam, zenélgettem, és jelentkeztem a két legjobb egyetemre, a Columbiára és a New York Universityre. Mindkettőre fölvettek és én az utóbbit választottam. 1979-ben diplomáztam filmrendező szakon. Rögtön az első filmemet Oscar-díjra javasolták. Elsőéves egyetemistaként Örkény István Havas tájban két hagymakupola című egyperces novellájából csináltam meg Tájkép csizmával és gyerekkel című vizsgafilmemet, egy 9 perces filmetűdöt, ennek köszönhetően tanulhattam ösztöndíjjal. Ugyancsak a New York-i filmfőiskolán készült az Álom és éjbeomlás 26 perces rövidfilmem, amely a költészet, a vizualitás és a cselekmény egyenrangú párosítása. Kísérleti film, előre felvett zenére koreografáltam. Közben az egyetem alatt takarítottam, éjjeliőr voltam, de örömmel tettem, mert tudtam, hogy ennél csak följebb lehet jutni. 1981-ben a hollywoodi American Film Institute-on is diplomát szereztem, emellett zenei tanulmányokat folytattam. Rendezőként az Actor’s Studióban dolgoztam, majd Los Angelesben saját színiiskolámban tanítottam színészetet.
– Mindezek után mi hozta haza Magyarországra?
– Hollywoodban írtam egy forgatókönyvet, és meglepetésemre több Oscar-díjas színész is jelezte, hogy szeretne szerepelni benne. Akkor már az itthoni rendszerváltozás után voltunk és én hazahoztam ezt az anyagot Rod Steiger Oscar-díjas és John Hurt Oscar-díjra jelölt, Golden Globe-díjas színészekkel együtt és megcsináltam 1993-ban a Kölcsönkapott időt. Közben az akkori Nemzeti Színház, mai Pesti Magyar Színház meghívott tanítani és így itthon ragadtam. Első évben az osztályomból négyen is az év színészei lettek! Az amerikai módszer szerint tanítok, mert ott sajátítottam el a színészmozgatást. Tíz évig tanítottam színészmesterséget az akkori Nemzetiben, most már magánúton teszem. Nagyon szeretek színészekkel dolgozni, de engem a film érdekel. A színház is gyönyörű, olyan, mint egy templom, mint egy otthon, de én a szabadban, a filmben érzem azt a költészetet, azt a vizualitást, ami az én stílusomat jellemzi.
– Egyik közelmúltbeli filmje témájául Wass Albert A funtineli boszorkány nagyregényét választotta, a filmet is Erdélyben forgatta. Mi köti Erdélyhez?
– Már fiatal koromban rengeteg könyvet olvastam és hanglemezt gyűjtöttem Erdély népzenei és népköltészeti világáról. Bartók és Lajtha László óriási hatással volt rám. Lajthának a ’40-es évekbeli széki gyűjtése nekünk etalon, én ezen nőttem fel. A legmagasabb szintű magyar kulturális múlt jellemzi Erdélyt, ez adta az alapot, hogy foglalkozzam Budapesten és később New Yorkban, Los Angelesben is az erdélyi, főleg népi kultúrával. Vallásos filmtrilógiámmal, amelynek első része A funtineli boszorkány, második a most elkészült Eucharisztia, a harmadik pedig a jövőre elkészülő Márton Áron-film, visszaadok valamit az erdélyieknek. Ott még megmaradt valami, ami Magyarországon már nincs meg. Ott még háromdimenziós arcok vannak, rajta van annak az embernek a múltja, népének ezeréves múltja, a jelene és kicsit a jövője is. A fiziognómia (arcismeret) szerint is az emberi arc mindent kifejez. Mint néhány neves rendezőt, engem is elsősorban az emberi arcok érdekelnek – és a kapcsolatok. Ezt veszem körül vizualitással. A funtineli boszorkányt – az első olyan magyar filmet, amelyben vallási élmény is van – egyedül csináltam, három amatőrrel, négymillió forintnyi saját pénzből, mert soha nem kaptam egy fillért se a filmjeimre. Pedig A funtineli boszorkány forgatókönyve 300 közül első díjat kapott Hollywoodban – vagyis még Amerika is értette.
– Minden magyar filmjét eljuttatja a külföldi nézőkhöz is?
– Mindegyik megvan angol felirattal. Egy-két korábbi filmemet meg is hívták különböző fesztiválokra, de nem volt pénzem rá. Talán egyszer eljön az ideje ennek is.
– Az Erdély-tisztelethez visszatérve: ebben gyökerezik az, hogy az Eucharisztia filmet is ott forgatta, a szépséges völgyben megbúvó Maros megyei faluban, Magyarzsákodon?
– Az előbb elmondottak mellett több más okom is volt arra, hogy Erdélyben forgassak. Nagyon nagy színészekkel találkoztam ott. Ezer színészt megnéztem, mielőtt elkezdtem velük dolgozni tíz évvel ezelőtt. Végigjártam Erdély városait, kiválasztottam a legjobbakat, és persze azokat, akik hajlandóak voltak velem dolgozni. Összeállt egy nagyszerű társaság, akikkel jól érezzük magunkat. Vidáman forgatunk akkor is, ha tragédián dolgozunk. A mellett, hogy nagyon nagy színészek, óriási alázat van bennük. Boldogan jönnek és megköszönik azt a kis pénzt, amit tudok nekik adni. Látják, hogy én az ügyért az autómat is eladtam. (Nekem van a legrosszabb kocsim az egész társaságban.) Alig várják, hogy menjek és megcsináljunk együtt egy teljes filmet, amire ott nem sok példa van. Ezért is hálásak a lehetőségért.
Ott érzem jól magam. Nem mellesleg Erdély az a hely, ahol kis segítséget is kapok. Marosvásárhely segít nekem. Például van egy magyarbarát román ember, aki a felszerelésével támogat. Ez egy nagyon szép kapcsolat!
Amikor meghirdettük A funtineli marosvásárhelyi bemutatóját, félóra alatt ezer jegy elkelt. Képzelje el azt, hogy állok a Kultúrpalota színpadán és jön a vastaps a közönségtől, majd fölnézek a páholyra, és látom, hogy mosolyognak az emberek, pedig szomorú a történet vége – ez a néhány pillanat nekem megéri! Akkor is, ha anyagilag ráfizetek. Nem érdekel.
– Túl azon, amire a címe utal, miről szól az Eucharisztia?
– A film százperces, a műfaja dráma és a középpontjában az eucharisztia megértése áll. A forgatókönyv fele a Testamentumból merít, a másik felét én írtam János evangéliuma – számomra ez az egyik alap – és az ismeretlen szerzőtől származó, zsidókhoz írt levél alapján. (Ma már tudjuk, és én is rögtön tudtam, hogy ezt nem Pál apostol írta, egészen más a stílusa.) Amikor fölajánlja magát ez az Istenember, az Isten fia, aki lejött a zsidók közé, egyetemessé téve és szeretetre változtatva vallásukat, ez a felajánlás nem jelkép, hanem a valóság. Ő a valóságát adja át nekünk. Ez nem szimbolikus, hanem valódi fölajánlás, aminek még olyan titkai is vannak, amiket még most sem értünk, de nem baj, mert a hittel tudjuk ezt pótolni. Erős hit nélkül hogyan fogható fel az, hogy van öt kenyér és két hal és egyszer csak jóllakik ötezer férfi, asszonyaikkal és gyermekeikkel együtt? Ezt csak hittel lehet megérteni, csodák pedig vannak. Mindennap történik valami csoda. Nem baj, hogy nem értjük meg. Jézus megmondta, hogy még annyi mindent tudnék nektek mondani, de képtelenek vagytok felfogni… A kenyérszaporítás, a borszaporítás és Jézus utolsó vacsorán mondott beszéde jelzi, hogy a kenyér és a bor magunkhoz vétele miért valóban az Ő testének, az Ő valóságának a velünk való egyesülése.
A szereplők Jézus életének tanúi, János, Mária és Magdolna, akik együtt élve, beszélgetve feltárják az evangéliumi eseményeket. Több jelenet Magdolna és Jézus kapcsolatáról, találkozásairól szól. A látottak révén mindkettejükhöz közelebb kerülünk, megismerve személyiségüket, a tanítást. Egy másik jelenet az emmauszi úton történteket mutatja be, amikor két tanítvány a feltámadt Jézussal találkozik, s azok felismervén kérlelik: Maradj velünk… Jézus eltűnik, hangja messziről hallatszik: Veletek maradok mindörökké…
– Miben újszerű az alkotás az eddig megszokott Jézus-filmekhez képest?
– Először próbáltam valami mást csinálni, mint az eddigi Jézus-filmek. A nagy hollywoodi feldolgozásokban azt, hogy a tömeg kiabál, a tömeg rohangál, nem nagyon kedvelem, szinte már hamisnak tartom. Ebben a filmben én Jézus személyiségét mutatom be, a viselkedését, a tanítását. Meghívom a közönséget, hogy üljünk le Vele egy asztalhoz. Ezt a fajta közelséget hozzuk a filmben, nagy tömegek nélkül. Nincs szükségem a tömegekre. Közel akarok kerülni Hozzá. Ez volt a célom. A szándékom egy megelevenedett szentmisehangulat volt, élő szereplőkkel, gyönyörű női kórussal és levegős, könnyed gregorián orgonajátékkal. A végén a diósdi kórus közreműködésében saját szerzeményem hangzik el.
A film a mai embert szeretné megszólítani a szereplők karizmájával, elsősorban Jézus személyes mágikus hatásával, bölcsességével és a belőle áradó szeretettel. Mindezt közérthető formában, mai nyelven kissé leegyszerűsítve, de a szellemi tudást átadva.
– „Urak, akik a világ dolgait igazítjátok: adjátok vissza a kultúránkat” – kezdi vitairatát Deák-Sárosi László, PhD, és így zárja: „Az olyan alkotásokra, mint A funtineli boszorkány adaptációja, nem jut egy fillér sem. Pedig ez a film, ahogyan az alapjául szolgáló regény is, sajátságosan erdélyi és magyar, ugyanakkor keresztény és egyetemes, ráadásul szintén díjazták Hollywoodban, csak nem a film- és ideológiaterjesztő pénzemberek Oscar-lobbiján.” Vajon az Eucharisztia után is születik majd egy ehhez hasonló vitairat?
– Jólesett, hogy az én filmemet méltatva szólt a szerző a kultúránk tönkretétele ellen. Szépen lassan megyünk lefelé, megyünk tönkre vallásilag és kulturálisan is. Minden az anyagiak körül forog. Ma az jelent óriási élményt, ha valaki az ötéves kocsiját le tudja cserélni egy újra. De arról sohasem beszélünk, hogy az a valaki spirituálisan, erkölcsileg tönkremegy. Ahogy az Ars Sacra honlapján is olvashatjuk, „viselkedésével, kinyilatkoztatásaival, bölcsességével és a belőle áradó szeretettel, transzcendentális misztikus hatalmával, a Golgota és az eucharisztia mai mondanivalójával Jézus nagyon nagy hiányt pótolna jelenlegi anyagias világunkban”.
Ezért kellett nekem ezeket a filmeket megcsinálnom. Nekem is van egy 19 éves lányom, nem mindegy, hogy mit hagyunk nekik. Ezért fejeződik be az Eucharisztia egy kisgyermek arcával és ezzel a mondattal: „Ma egy hatalmas fájdalom hasítja ketté az ég templomának kárpitját, egy már le nem születő nemzedék!” Egyre jobban borulnak össze a felhők fölöttünk, és nem biztos, hogy ezt túléljük. Nem biztos, hogy kapunk még pótvizsgát. Nagy tudósok állítják, hogy közel a világ vége. Én ehhez nem értek, de a filmem egy figyelmeztetés. Mit teszünk most le a jövő generációinak? Borzalmakat teszünk le, főleg kulturálisan. És közben dicsekszünk, hogy ez milyen jó. Ezt próbálom ellensúlyozni, emberi, erkölcsi, vallási szempontokra támaszkodva. Fillért nem kapok, mert Jézussal foglalkozó filmre Magyarországon nincs pénz. De megoldom. Valahogy megoldom.
– Ha most Magyarország nem rendezne Eucharisztikus Kongresszust, az Eucharisztia filmet akkor is elkészítette volna?
– Természetesen. Negyven éve készülök rá. Én teljesen vallástalan voltam, a Kádár-korszakban mi nemigen tudtuk, mi az, hogy vallás. Amikor elkezdtem olvasni érdekes, vallásos könyveket, rájöttem, hogy az életben valami több van, valami több kell hogy legyen, mint a puszta anyagi világ. És akkor elindultam a transzcendentális, a spirituális felé, főleg könyvek, emberek, emberi arcok, néhány film segítségével, és ez engem nagyon erősen megfogott. Különösen az Eucharisztia története.
Jézus szerint is mindenki megkapja a talentumokat, és nem mindegy, hogy hogyan használja. Az én tehetségem egy kölcsönvett szolgai dolog, én ezt szolgálom. Semmi hencegés itt nem lehet, ez a munkám. Nincs is választásom.
– Akkor ez időbeli egybeesés, hogy pont’ az Eucharisztikus Kongresszus napjaiban lesz a premier. És hogyan került az Ars Sacra programjába a bemutató?
– Az Ars Sacra minden évben szervez egy dokumentum-, kisfilm- és játékfilmbemutatót és én szerettem volna bemutatni még a kongresszus előtt A funtineli boszorkányt. Küldtem a szervezőknek előzetest A funtineliről és az egészen új Eucharisztiáról is – így alakult az utóbbi bemutatója. Legalább ilyen módon kapcsolódhat a film a katolikus világeseményhez.
– S azután? Mi lesz a film életének a folytatása?
– Egyik művészmozihálózat a jelek szerint vállalja a két filmem forgalmazását, a mozit feltehetően a rendelkezésemre bocsátják.
– És az Ön munkaélete? Az hogyan folytatódik?
– Van néhány film a fiókomban, ezeket most előveszem. A kritikusoknak teljesen igazuk van: egyre pocsékabbak a magyar és a behozott nem magyar filmek. Egyre jobban hülyítik ezekkel az embereket és fertőzik meg velük a fiatalokat. A sok musicalben már nincs is emberi arc, csak ugrabugra és dallamtalan ének. Ez a divat, ez a nívó – és én ezt nem tudom követni. Én amit vallási és szellemi értelemben magyar kulturális értéknek tartok, azt szeretném a munkámmal képviselni.
Idén nyáron elkezdtem dolgozni életem első szerelmi történetén, egy Gárdonyi-filmen. Gárdonyit gyermekkorom óta nagyon nagy írónak, zseninek tartom. Közben készülök a Márton Áron-filmre, amit a jövő évben forgatunk. Márton Áron szent ember volt, nagyon nagy hőse az erdélyieknek. Ő a jézusi viselkedést folytatta: lement az emberek közé. Nem ült elefántcsonttoronyban. Ezért akarok és fogok filmet készíteni róla a kis pénzemből.
– A funtineli és az Eucharisztia színészeivel készül majd a Márton Áron-film is?
– Mindig ugyanazokkal a színészekkel dolgozom. Úgy, mint a kedvenc rendezőim, Fellini, Tarkovszkij, Bunuel, Bergman és mások mindig ugyanazokkal dolgoztak, én is ezt követem. Meg is vannak már a Márton Áron-film főszereplői.
– Ma bármilyen értéket teremt az ember, azt nagyon-nagyon nehéz eljuttatnia a közönséghez. Ezek a filmek hogyan találnak utat a nézőhöz?
– A funtinelinek már volt körülbelül harminc vetítése, mindig teltházzal. Háromórás a film – ezeroldalas a regény, nem lehetett összecsapni –, de egy pisszenés, egy köhintés sincs (most már szünettel vetítjük, mert rájöttem, hogy sok). Az emberek valahogy megváltoznak utána. De tudja, mit mondok? Ha Jézusnak elég volt tizenkét tanítvány, akkor nekem is elég tizenkét néző, de az olyan legyen. Magyarzsákodon vetítettem először a filmet a falusiaknak, akik segítettek a forgatás alatt. A vetítés után elsőként egy tíz év körüli gyermek jött oda hozzám és csak annyit mondott: „A bácsi nagyon szép filmet csinált!” Egy apostol már megvan.
Varga Gabriella
A cikk eredeti változata itt olvasható el:
Katolikus Ma
A 2021. szeptember 7-i bemutató ajánlóját megtekintheti itt:
XV. Ars Sacra Fesztivál
A 2021. szeptember 11-i vetítés ajánlóját megtekintheti itt:
Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Eucharisztia című film előzetese: