(Fotó: SpeedLight Photo Agency Kft.)
Sorozatokat fest, több mint kétszáz kötetet illusztrált, több mint kilencszáz egyéni kiállítása volt (és ezzel magyar rekorder). Magyarország minden megyeszékhelyén, annak szinte minden nagyvárosában, tizennyolc ország városaiban (Bécs, Pozsony, Kolozsvár, Párizs, London, New York, Köln, Bázel, Kairó, Szimferopol, Nagyvárad, Beregszász, Szatmárnémeti, Los Angeles, Kijev, Varsó, Galánta, Aachen, Léva, Topolya, Bajmok, Nagyszalonta, Marcelháza, Ipolyság…) jelen vannak az alkotásai. Ezer festményét adta át közel kétszázötven közintézménynek (Vatikán, Magyar Parlament, Magyar Nemzeti Galéria, New York-i Kormányzói Hivatal, Krím-félszigeti Szépművészeti Múzeum…). Tizenhat főoltárképe áll egyházi intézményekben (Szentjános, Szatmárnémeti, Varsó, Gyöngyös, Pálháza, Iliny, Székesfehérvár, Budapest, Debrecen, Pápa, Kaposvár, Tokaj, Buenos Aires…), több oltárképe és kilenc keresztút-festménysorozata látható világszerte. Eddig hatvan alkotótábort vezetett Magyarországon és más országokban. A festészetet 2000 óta az SMV Special Method Version módszerrel tanítja az irányítása alatt álló SMV 2000 Festőtanoda műhelyében. Simon M. Veronika neve világszerte ismerős, portréival szinte mindenki találkozhatott már. Itt az ideje, hogy megismerjük őt kicsit közelebből. Felkérésünkre Kuruczleky Ilona, a Szent Kereszt Ökumenikus Magazin főszerkesztője beszélgetett vele.
– Mit jelöl Simon Mária Veronika művészneve, a „SIMONE” végén lévő E betű?
– A férjem, Enyedi Béla vezetéknevét jelöli. Fontosnak tartottam, hogy ebben a formában is szerepeljen a művészetemben, mert ezt a pályát teljes mértékben ketten járjuk. Ő a menedzserem, a művészbarátom, a közreműködőm, az életemben mindenhol jelen van, segít.
– Eredetileg nem erre a pályára készültél.
– Valóban nem. Közgazdász diplomát szereztem, ezen kívül ár- és bírósági szakértőként, illetve könyvvizsgálóként is dolgoztam. Negyvenéves koromig tevékenykedtem pénzügyi területen. Nagyon szerettem a munkámat. Mellette hobbiból matematikát tanítottam és versenyszerűen sakkoztam.
– Ezek a tanulmányok és foglalkozások nagyon távol állnak a festőművészettől. Mi történt negyvenéves korodban?
– 1992 őszén egyik éjszaka érdekes álmot láttam. Egy nagy műteremben voltam, amely telistele volt megfestetlen vásznakkal, és ott állt közöttük nagymamám testvére, Terus néni, aki elismert festőművész volt. Terus néném azt mondta, hogy kezdjek el festeni. Azt feleltem, hogy nem tudok festeni, mire ő, dehogynem tudsz, csak ülj le és kezdd el. Leültem, és tényleg tudtam festeni, az álmomban. Közben mintha teltek-múltak volna az évek, és én csak festettem, festettem. Amikor reggel felébredtem, rögtön elmondtam a férjemnek, mire ő azt válaszolta, hogy na akkor rajta. Ennek hatására elmentem és vásároltam egy csomó festőeszközt, és már aznap éjjel fennmaradtam, meg a következő éjszakán is, hogy megfessem életem első képét. A férjemnek annyira megtetszett ez a festmény, hogy a mai napig megőrizte. Hónapokon belül eladtuk a panellakásunkat, és vettünk egy olyan házat, amelyikben ki tudtunk alakítani egy festőműtermet. Az első öt évben, amikor elkészült egy mű, többször volt déjà vu érzésem egy-egy képpel kapcsolatban, hogy ezt én már láttam az álmomban.
– Újabb tanulmányok is következtek az életedben?
– A festőművészeti hivatásban is, akárcsak a közgazdaságtanban és pénzügyben, elvégeztem a megfelelő iskolákat. Az első éveim azzal teltek, hogy tanultam, mesterekhez jártam és azóta is rendszeresen képzem magam. 1997-től a Szőnyi István Művészeti Akadémia festő szakán tanultam Zebegényben, 1999-től az A. A. W. amerikai grafikai kurzus hallgatója voltam Budapesten, majd egy Hollandiában tanult mesternél képeztem tovább magam. Kijártam Salzburgba három éven át egy-egy hétre, mert itthon a másoddiplomás képzés akkoriban nagyon sokba került. Így fejeztem be ott festészeti tanulmányaimat a Leonardo Művész Akadémia Kunst Meister szakán. Eközben különböző híres mesterektől is tanultam, például a Római-parton Betti Edwards amerikai művésztanártól sajátítottam el a jobb agyféltekés rajzolást és festészetet.
– A kiállítások sora mikor és hogyan indult el?
– 1995 novemberében volt az első kiállításom lakóhelyemen, Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban. Olyan festményeimet állítottam ki, amelyekről úgy éreztem, a lelkemből születtek, tele voltak erővel, energiával a portréktól a csendéleteken át. Mindhárom mesterem – akik sajnos már nincsenek közöttünk, Bujdosó Dénes, Szakál Antal és a neves restaurátor, Bajkai Braun Géza – is ott volt. Sajnos a Zila stúdióból Ferk Ilona és Topor András festőművészek nem tudtak eljönni. Topor András főiskolai tanár is volt, 1997-ben hunyt el. Az első kiállításom után gyorsan pörögtek az évek. Nyolc évvel később, 2005-ben a budapesti Szent István-bazilikában az alsó teremben volt az első nagyobb tárlatom. Abban az évben hunyt el Szent II. János Pál pápa, akinek az emlékére a festményeim között tartották a szentmise utáni fogadást, egyházi és világi méltóságok jelenlétében. Ők természetesen nem az én kiállításomra jöttek, mégis fantasztikus érzés volt számomra, hogy a festményeim között beszélgethettem a magas rangú vendégekkel. Persze tudták, hogy én vagyok a mise alatt az oltár elé kihelyezett pápai portré festője. Ez emlékezetes állomás volt az életemben.
Korábban is volt egy hasonló. 1997. november 9-én Szent II. János Pál pápa Rómában boldoggá avatta Apor Vilmos püspököt, és az Apor Emlékbizottság Gyulán úgy döntött, hogy az én festményemről készített imalapokat viszi a Vatikánba. A szentképeket a pápa megáldotta, így osztogatták utána a Szent Péter téren. A világ minden tájáról nagyon sok magyar is jelen volt, így máig sokan őrizhetik az Apor Vilmos-portrémat. Gyulán a belvárosi Nádi Boldogasszony-plébániatemplomban szintén ingyenesen elvihető volt a Boldog Apor Vilmosról készült festményem kis imaképe. A festmény – amelyet 1997-ben készítettem – jelenleg is az oltár jobb oldali falán látható, szemben a hívekkel.
Általában nem csak a katolikus egyháztól kapok megrendeléseket, megkerestek már az evangélikusok, a reformátusok is, és én nekik is szívesen segítek, hiszen egy Istenünk van. Megfestettem Kálvin Jánost, amely az egri Kálvin Házban látható, és Luther Mártont a kolozsvári tiszteletes kérésére. Ilyen tekintetben ökumenikus beállítottságú vagyok.
– Amikor belekezdtél a festészetbe, végleg felhagytál az eredeti foglalkozásoddal?
– Igen és ettől kezdve a megélhetést a pénzügyi szakmában megkeresett és félretett pénztartalékunk biztosította, amit fel is éltünk. Viszont az első kiállítások után sorban jöttek a megrendelések, főleg a portrék iránt volt nagy a kereslet. A portréfestést egy holland mestertől sajátítottam el, akinek öt évig jártam a műtermébe. Nála élő modellekről festettünk, és ezt annyira sikerült megtanulnom, hogy gyakorlatilag fotorealista módon tudok portrékat festeni. Már nem emlékszem a megrendelések időrendi sorrendjére, de külföldre is festettem, például Bázelbe Bartók Béla-festményt kértek tőlem. Megemlítek egy-két érdekességet is. A Kossuth-zarándokút állami kezdeményezés volt. Végigmentünk azokon a helyeken, ahol Kossuth Lajos járt: London, Torino, Los Angeles, New York, Washington stb. és minden helyszínen ajándékba adtuk egy-egy festményemet. A legtöbb helyen a polgármesterek fogadtak, így a városházákba kerültek a képek. New York államban a kormányzó fogadott bennünket, neki adtuk át a képet. Így kezdtek elkerülni a világ számos országába a festményeim, Párizsba, Aachenbe, Londonba, Szlovákiába Sahyba (Ipolyság) és még nagyon sok helyre. Kb. 250 közintézményben ezer festményem van.
– Nagyon nagy teljesítmény.
– Ahogy teltek az évek, rendkívül sok portrét festettem, általában híres emberekről, mert arra volt igény. A Vatikánba is több festményt vittem a lengyel testvérekkel, Benedek pápa is fogadott bennünket. Később Jeruzsálembe is eljutottunk, ahová Szent Erzsébet-portrét vittem. Sőt még az Országos Rabbiképző Egyetemnek is adtam át festményt. Annyira fantasztikus életutunk volt, hogy emellé már nem is fért volna semmi más, mert éjjel-nappal festettem. Kivéve a tanítást, amelyet 2000-ben kezdtem. Először csak hobbiszinten, majd annyira sikeres lett ez a program – Isten áldása kísérte –, hogy annak ellenére, hogy nincs tanítói képesítésem, a Ki kicsoda a magyar oktatásban lexikonban a szerkesztőbizottság feltüntetett mint festészeti oktatót. Bekerültem a svájci Who is who enciklopédiába meg az Európai Művészeti Zseblexikonba is. Benne vagyok Székesfehérvár lexikonjában, és szülőfalum, Csetény miatt a Veszprém Megyei Lexikonban is. Több oltárképem, tizenhat főoltárképem és kilenc keresztútsorozatom látható világszerte. Híres emberekről készült portréim találhatók különböző múzeumokban, iskolákban és közintézményekben, ezeken általában az intézmények névadói szerepelnek. Ennek is köszönhető, hogy A híres emberek DVD-sorozatban arany-DVD készült a munkásságomról.
– Az álmod valóra vált, ismert és elismert festőművész lettél.
– Ha ez így van, akkor ezt a Jóistennek köszönöm, és legyen továbbra is minden az Ő akarata szerint, az Ő dicsőségére.
– A hitet illetően milyen neveltetést kaptál a szüleidtől?
– Édesanyám mélyen hívő ember volt, nagyon erős hitre nevelt bennünket. Mindig együtt mentünk a templomba és két testvéremmel jártunk hittanoktatásra is. Édesanyámnak köszönhetően ma is erős a hitem.
– Sok fiatalnak van lázadó korszaka, amikor elfordul Istentől. Neked nem volt ilyen törés az életedben?
– Nem, mert a Jóisten gondoskodott róla, hogy ne legyen. A műtőasztalon a klinikai halált átélni egy 24 éves fiatalnak hatalmas megerősítést jelentett. Láttam a saját testemet kívülről, minden érzékszervem működött. Isten azt mondta nekem, én még nem jöhetek, nekem még dolgom van a Földön. Attól kezdve egyfolytában azt kerestem, mi a dolgom. Mindent kipróbáltam, írtam verseket, novellákat, zenélni tanultam, mire rátaláltam a nekem kijelölt útra. Negyvenéves koromig kerestem, mire az álom hatására megtaláltam, mi az Isten szándéka, akarata velem. Sokat imádkoztam, hogy lássam, milyen utat jelölt ki számomra az Úr. Amikor pedig felismertem Isten akaratát, hogy festenem kell, akkor olyan kegyelmet kaptam hozzá, hogy bátran mondhatom, a Szentlélek által festek – és ezt nagyon őszintén mondom.
– Úgy érzed, vezeti a kezedet festés közben?
– A gondolataimat és a kezemet is vezeti. Mondok példát. Néha előfordul, hogy festészet közben valahogy nem tudom kikeverni a szükséges színárnyalatot. Ilyenkor abbahagyom, félrevonulok imádkozni, le is térdelek. Egy-egy ima után mindig olyan pozitív változás lesz abban a műben, amin dolgozom, hogy pillanatok alatt meg tudom oldani azt, amit azelőtt nem tudtam. A Szentlélek rávezet, hogy mit hogyan kell kijavítanom. A tanítással is így vagyok a festőműhelyben: előveszem a napi igét és felolvasom, magyarázatot is adok hozzá, sokszor a saját életemből veszem a példát. Ilyenkor a növendékek is megnyílnak, mert érzik alkotás közben, hogy valaki segít nekik. Végül rácsodálkoznak a művükre: ezt valóban mi festettük? Ez hogyan lehetséges? Nektek is segített a Szentlélek, mondom nekik ilyenkor.
– Ott áll melletted egy szeretetteljes család is.
– A férjemmel, Bélával ötven éve vagyunk együtt. Mindenben mellettem áll, hat éve a hitben is. Mindig segíti a munkámat is. Van három lányunk – mindhárman házasságban élnek – és négy unokánk, három éve pedig megszületett az első dédunokánk és már több mint két hónapos a második is. Szép nagy a családunk. Az első dédunoka, Maxim már többször festegetett velem. Olyan édes, mindig kiválasztja a neki tetsző színeket, és megmondja, hogy mit fest. Legutóbb csak a barna színt vette elő, amely hasonlít a dubaji csokihoz, és kijelentette, hogy ő most dubaji csokit fest. Már most tanítgatom, hogy ez a monokróm technika és a szín neve égetett sziéna. Mondja utánam, pedig csak hároméves. A férjem villamosmérnök, de az én kedvemért ő is megtanult festeni. Egy tárlatra való anyagot megfestett és négy kiállítása is volt. Már az első alkalommal adott el festményeket. Annyira boldog volt, hogy azt mondta, a „csúcson” van és azóta nem fest.
– Gratulálok neki! Nyilván te vagy a mestere. Komolyan mondom, ezek után lehet, hogy én is kipróbálom a festészetet!
– Hát próbáld meg, gyere, fessél velem! A Krúdy Gyula Irodalmi Kör elnöke, Németh Nyiba Sándor is eljött, megtapasztalta, már hatszor volt nálunk. Nem akarja elhinni, milyen jó képeket fest. Hidd el, Istennel festünk!
– Elhiszem, de arra a szintre, ahogyan Te festesz, nagyon kevés ember tud eljutni.
– A festészet élethosszig tartó tanulást kíván, mert nem mindenki születik Leonardónak vagy más híres festőnek. Én az általános iskolában és a gimnáziumban mindenből ötös (kitűnő – a szerk.) voltam, így rajzból is. De Isten nélkül nem hiszem, hogy eljutottam volna idáig.
– Egy portré megfestése mennyi időt vesz igénybe?
– Ha elég időm van rá, akkor általában egy hónap, de nem lehet általánosítani, mert ha több alakot kell megfesteni, akkor további hónapokat jelent. Egy oltárkép megfestése három-négy hónapot is igénybe vesz. A pálházai oltárképet, amelyen több alak van, és három méter széles, fél évig festettem.
– Mit festettél legutóbb?
– XIV. Leó pápa megfestése volt a legutóbbi megbízásom. A Szent István-bazilikában tartott hálaadó szentmise előtt hívtak fel azzal, hogy kettő hetem van rá. Megkaptam a hivatalos fotóját, és az alapján éjjel-nappal festettem, hogy a kép időre elkészüljön.
– Milyen technikákat alkalmazol? Először megrajzolod a témát vagy rögtön fested?
– Nagyon sok festészeti technika van. Először készíttetek egy olyan nagyságú fotót a megfestendő alanyról, mint amekkora a készülő kép lesz. Két állványom van, az egyikre a férjem felfeszíti a másolatot, úgy is mondhatnám, a „modellt”, a másikon pedig festek. Segítségképpen elolvasom az életrajzát is annak, akit lefestek, hogy a jellemét is belevigyem. Nem egyszerűen portrét festek, hanem a jellemét is ábrázolom. Visszatérve a kérdésedre, többféle portréfestési technikát alkalmazok, és ezeket váltogatom attól függően, hogy az adott modellhez melyik a legjobb megoldás. Van, hogy először megrajzolom, és csak utána festek, és van, amikor azonnal felfestem foltokban, ami után majd elkezd kibontakozni az arc vagy az alak maga.
– Mikor érzed úgy, hogy na, ez már készen van?
– A férjem a nagy kritikus ebben. Ő a „bírálóbizottság elnöke”, fogja a szemüvegét és összeveti a „modellt” a festménnyel. Rendkívül szigorú, egy milliméter eltérés miatt is szól, persze helyesen teszi, ez a feladata. Mindig mondom neki, hogy ha lenne rá több időm, én is észrevenném, de nincs. Ő megmondja, mit kell javítanom, és ha mind a ketten kimondjuk rá, hogy jó, akkor aláírom.
– Mit teszel azokkal a festményekkel, amelyek még nem találtak gazdára?
– Kiállításokat tartok rendszeresen, sokszor több helyszínen párhuzamosan, és folyamatosan adományozok. Mivel áldottnak érzem magam, ezt az áldást szeretném továbbadni. Ingyenesen adományozom el közintézményeknek a festményeimet állandó tárlatra, főleg azokat, amelyeket a különböző festőműhelyekben festettem.
– Mennyi van ezekből és hova kerülnek?
– Több mint 700 festményem van már 67 intézményben. Legutóbb a Törökbálinti Tüdőgyógyintézetbe vittem megint 27-et. Ott már közel száz festményem van. De vannak különböző szervezeteknél, kórházak, idősotthonok, gyülekezeti házak és iskolák falain. A tanítványaimat is arra biztatom: ha nem akarják, hogy elmenjen a kedvük a festéstől, mert halomban állnak a képek, akkor ajándékozzák el és alkossanak újakat. Azt mondom nekik: a Jóisten megáldott, ne engedd, hogy a sok eladatlan kép elvegye a kedved a festéstől, inkább add oda ajándékba.
– Általában mire festesz?
– Papírra, vászonra, farostra…, a portrékat nyilván mindig vászonra.
– Hihetetlenül gazdag az életpályád, ezért már csak egy kérdésem maradt: mik a terveid? Vagy majd a Jóisten eléd hozza?
– Igen és igen. Vannak még terveim, de figyelem az Isteni vezetést. Idén először beengedtem tíz főig a hét és tíz év közötti gyermekeket a saját műhelyembe. Ezt körülbelül másfél évig terveztem, mire megvalósult. Ez azért nagy dolog, mert mindig máshol és nem a saját műhelyemben segítettem a tanulni vágyóknak. A másik érdekes tervem az, és ehhez is kérem Isten tanácsát, segítségét, hogy azt a gyakorlati és technikai tudást, amelyet a hosszú évek alatt megszereztem a portréfestészet terén, átadhassam a fiatal nemzedéknek. Szeretném átadni a tapasztalatot, ezzel az ő tanulási idejük is lecsökkene. Azt hiszem, ez tetszene Istennek. Már fordultam ezzel a tervemmel imában Hozzá, és ha jónak látja, akkor majd hozza a lehetőségeket.
– Ez igazán nemes cél, kívánom, hogy tudd megvalósítani. Ehhez adjon az Isten jó egészséget és kitartást!
– Hálás szívvel köszönöm!
Kuruczleky Ilona
Simon M. Veronika Cserhát-Munkácsy- és Holló László-díjas, Kunst Meister festőművész. Az Országos Cserhát-Batsányi Művészkör művészeti vezetője; az Országos Táncsics Művészkör Festőtagozatának vezetője; a Székesfehérvárért Nemzetközi Művészkör kurátora, alapítótagja; a Tóth Ede Művészkör alelnöke, a Móri Brindisi Szent Lőrinc Borrend nagykövete, a móri Borbarát Hölgy és további öt Borrend (Marcelháza, Bajmok, Székesfehérvár, Szeged, Gyula) tiszteletbeli tagja.
Képek forrása:
https://www.facebook.com/simon.m.veronika
https://www.facebook.com/smvmuzeum
