Menü Bezárás

Küzdelem az Életünkért – Beszélgetés Cserháti Ferenccel, az európai magyar katolikusok lapja korábbi főszerkesztőjével (1996–2019)

Sokak nevét olvashattuk ötvenegy év alatt az újság impresszumában, valóban többek munkája és igyekvése áll benne, ám a lap fennállása fél évszázadának bő második felét tekintve az Életünk neve egyet jelentett Cserháti Ferenc korábbi müncheni magyar plébános, németországi magyar főlelkész, későbbi esztergom–budapesti segédpüspök nevével. Nem egynéhány esztendőről, hanem közel három évtizedről van itt szó: gyakorlati értelemben a nyolcvanas évek közepétől a közelmúltig Cserháti püspök szívén viselte a lap sorsát: gondoskodott a megmaradásához szükséges feltételek biztosításáról (iroda, irodai gépek és kellékek, telefon, fűtés, világítás, takarítás stb.), a pénzügyi alapok előteremtéséről; írta, szerkesztette éjszakába nyúlóan és hosszú ideig saját kezűleg tördelte a lapot, nemritkán még a nyomdagépnél is ott állt, amikor az első nyomtatott íveket a gép kiadta. Kezdetben mintegy tíz-tizenötezer, majd ötezer és később is három-négyezer példányban havonta átnyújtotta a lapot nemcsak a nyugat-európai, hanem a világ minden táján élő magyar katolikus és nem katolikus olvasóknak. Az újság Cserháti püspök lelkipásztori és főpásztori szolgálatának nagyon fontos, szerves része volt, túlzás nélkül állíthatjuk: az Életünk az élete volt. Bizonyos értelemben most is az, hiszen amikor két dolog ilyen hosszú időn keresztül, mintegy harminc éven át ennyire szorosan egymáshoz nő, az nehezen választható el egymástól – talán egészen el sem engedik egymást soha. Püspök atyával a napokban életének és munkásságának e kedves, ám könnyűnek cseppet sem mondható fejezetéről beszélgettünk.

– Püspök atya, életének hozzávetőlegesen harmincéves szakaszáról fogunk most beszélgetni. Engedje meg, hogy ezzel az egyszerűnek tűnő kérdéssel indítsak: mi jelentette a könnyebbséget és mi a nehézséget az újságszerkesztés és -fenntartás nagyon is bonyolult folyamatában?

– Az Életünk fenntartásában és szerkesztésében „könnyebbséget” én nem tapasztaltam; a lap előállítása, kiadása és terjesztése állandó küzdelmet jelentett, rengeteg, még pontosabban örökös kínlódást. A bennfentesek mindig is tudták, érezték, hogy az újság állandóan élet-halál között lebegett, és ez akkor sem szűnt meg, amikor 2012-ben Münchenből hazatértem Budapestre. Éltünk az Életünkkel, ahogy tudtunk. Az volt a cél, hogy az újság megmaradjon és teljesítse küldetését, nem csak a nyugati tájakon. Ezt elsősorban a Német Püspöki Konferencia direkt vagy indirekt támogatásával, sok-sok elkötelezett magyar keresztény hozzáállásával és temérdek önkéntes munkával értük el.

– Ha ennyi nehézséggel járt ez a vállalás, miért ragaszkodott hozzá mégis, miért küzdött tovább, hogy megtartsa a lapot?

–  Mert a sajtóapostolkodást nagyon fontosnak tartom a nyugati és nyugat-európai magyarság körében is. Mert a lapnak nagy szerepe volt a kapcsolattartásban. Mert az európai magyarok összetartását szolgálta és a „mi” érzését táplálta bennük. Mert hitéleti küldetése mellett hazafias és kulturális küldetése is volt. Mert az anyaország és a szülőföld egyházával is ápolta a kapcsolatot. Az ezredforduló táján így fogalmaztam meg az Életünk jelentőségét: „Az Életünk az európai magyar katolikusok lapja, Nyugaton a legnagyobb példányszámban megjelenő magyar kiadvány, a nyugat-európai magyar katolikus sajtóapostolkodás és magyarságszolgálat egyik legjelentősebb, szinte egyedüli eszköze, amely odakívánkozik minden keresztény család asztalára. Eljut Európa valamennyi országába, az Egyesült Államokba, Magyarországra és az egész Kárpát-medencébe. Tudósít és tájékoztat az otthoni és a nyugati magyarság életéről. Összekötő az idegenben, ahol szorosabbra fűzi testvéri és honfitársi kapcsolatainkat, egyengeti utunkat a magyar közösség és a magyar templom felé. Útjelző Isten felé. Védi és ápolja őseink szellemi és kulturális örökségét, egyetemes keresztény és nemzeti értékeinket, elsősorban katolikus hitünket, magyar öntudatunkat és édes anyanyelvünket. Magyarságszolgálata révén ez az ökumenikus szellemű újság már rég túlnőtte hitbuzgalmi jellegét. Nagy megőrző erő és óriási lehetőség mindannyiunk számára, ha megszeretjük és bánni tudunk vele. Az előfizetők és a hirdetések tartják életben, a magyar lelkészek terjesztik, ezért a magyar papokon és a magyar híveken múlik a jövője. Ha magukénak tartják, befogadják és olvassák az Életünket, akkor valóban egyetemes keresztény és nemzeti értékeink legfőbb szolgálója lehet, valamennyiünk közös magyarságszolgálata az idegenben.”

– Nézzük át a lap történetét a kezdetektől. Magyarok a bajor fővárosban című, a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség (METEM) és a Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány közös kiadásában 2016-ban megjelent könyvének 397–399. oldalán találjuk az Életünk újság rövid történeti leírását. Idézzük fel ezt ahhoz, hogy lássuk, hogyan is indult hosszú és kalandos útjára az európai magyar katolikusok havilapja!

– A nyugat-európai országokban addig létező magyar egyházi lapok 1968. december 31-ével megszüntették önálló tevékenységüket, hogy 1969. január 1-jétől egyesülten, szélesebb körben, nagyobb terjedelmű és nyomdailag is mutatós közös lapban, az Életünkben jelenhessenek meg. Egészen pontosan nyolc, többnyire országos magyar hitbuzgalmi lap: a Pannonia Sacra (Németország), Az Út (Bécs, Ausztria), a Hírnök (Linz, Ausztria), a Hiszek (Svájc), a Magyar Ház (Belgium), a Sorsunk (Franciaország), A Kereszt Népe (Hollandia) és az Új Értesítő (Skandinávia) egyesüléséből jött létre közös kiadásként az Életünk mint az európai magyar katolikusok lapja. A helyi, St. Gallen-i adottságoknak, nem utolsósorban a nyomdai lehetőségeknek megfelelően a havonként Svájcban megjelenő lap felelős szerkesztője és kiadója akkor Vecsey József volt, az európai szerkesztőség tagjai pedig P. Radnai János (Bécs, Ausztria), P. Salamon László (Brüsszel, Belgium), P. Ruzsik Vilmos (Párizs, Franciaország), P. Matyasovich Henrich (Nijmegen, Hollandia), P. Szőke János (Stuttgart, Németország) és Vecsey Lajos (Teufen, Appenzell, Svájc). Az összefogás irányítója és szorgalmazója a müncheni Pannonia Sacra kiadója, Ádám György németországi magyar főlelkész volt, aki akkoriban így fogalmazta meg a lap célját: „Anyaszentegyházunk hangját akarjuk elvinni a szétszórtságban élő magyarokhoz, ahová a lelkipásztor csak nagy ritkán jut el személyesen. Nemcsak magyar nyelven, hanem a magyar lelkiség törvényeinek és az európai magyarság problémáinak megfelelően. […] Az Életünk szerkesztőbizottsága elhatározta, hogy amikor egyházunk tanításáról van szó, akkor a II. Vatikáni Zsinat alapján áll, s hitünk vagy életünk igazságait annak szellemében képviseli. […] Az Életünk iránya ezért sem nem haladó, sem nem maradi, hanem egyházunkhoz és magyarságunkhoz hűségesen ragaszkodik.” Két évre rá, 1971. január 1-jétől a lap technikai és egyéb okok miatt kénytelen volt szűkíteni formáját, új alakban hagyta el a nyomdát: az addigi nagyalakú nyolc oldal helyett kisméretű 16 oldalon jelent meg.

– Meddig tartott ez a kialakult és többnyire minden téren jellemző stabilitás?

– Ez a stabilitás inkább a távolból és kívülről tűnhet annak. Talán az akkori nyugat-európai gazdasági fellendülés is belejátszott, de a lap kiadása és főleg terjesztése akkor is komoly elkötelezettséget kívánt mind az akkori nyugat-európai magyar lelkészektől, mind a támogatóktól, mind az emigráns magyar olvasók lelkes táborától. Az elindulástól számított kilenc év elteltével, 1977. május 27-én váratlanul elhunyt Vecsey József, az Életünk szerkesztője. A lap következő számát az ő nagybátyja, Vecsey Lajos készítette, majd ősztől, 1977. szeptembertől Harangozó Ferenc, a kastli magyar gimnázium volt igazgatója vállalta a szerkesztést a müncheni Magyar Főlelkészség kérésére és támogatásával. A Főlelkészség otthonában, illetve az újjáépített és kibővített Magyar Katolikus Misszió épületében Harangozó atya később megfelelő irodahelyiséget, felszereléseket, szállást és egyebeket kapott munkája végzéséhez, de a lapot egyelőre továbbra is St. Gallenben, Svájcban nyomtatták. 1978. január 18-án elhunyt Ádám György főlelkész is. Nagy űrt hagyott maga után, és meglehetősen zűrzavaros, feszültségekkel teli idők következtek a Főlelkészség, illetve az új főlelkész kinevezése és működése körül. Ebben az időben került át a szerkesztőség és a kiadóhivatal az említett formában Münchenbe, és itt jelent meg a lap a Magyar Katolikus Főlelkészség és Harangozó Ferenc felelős kiadásában. Ettől kezdve az Életünk ismét nagy méretben jelent meg és a nyomtatása is átkerült Münchenbe.

Az 1980-as évek elején jómagam már Münchenben szolgáltam. 1984-ben átvettem a müncheni Magyar Katolikus Misszió vezetését, amelynek központjában az Életünk kiadóhivatala, irodája is működött. A továbbiakban magam gondoskodtam a szerkesztőség és kiadóhivatal zavartalan működéséről, korszerű telefont szereltettem be a házba, modern másológépet szereztem, az iroda fűtését, világítását, takarítását biztosítottam és Harangozó atyának is éveken át szállást adtam a Misszión, amikor Burgenlandból mintegy két hétre felutazott Münchenbe – mindezt némi, inkább névleges hozzájárulás fejében a Misszió költségvetési kiadásaihoz. Egyébként a főlelkészi irodának is a Misszió adott helyet. Kezdetben Valentiny Géza prelátus, a bécsi Europäischer Hilfsfonds segélyszervezet igazgatója volt a megbízott delegátus, a németországi magyar főlelkész, aki ekkortájt általában havonta jött át Bécsből Münchenbe, hogy a lefontosabb teendőket elintézze, a többit aztán részben rám hagyta. Éveken át valóban a háttérben is nagyban segítettem a külföldi magyar sajtóapostolkodás munkáját.

1986. május 1-jén a lap 76 éves felelős szerkesztője, Harangozó Ferenc visszavonult. Helyébe Fejős Ottó atya lépett Stuttgartból, akit ősszel mint a müncheni Magyar Katolikus Misszió másodlelkészét mutattunk be a müncheni magyar híveknek, röviddel azelőtt, hogy Bonnból németországi magyar főlelkészi kinevezést kapott. P. Szőke János, az OPH königsteini segélyszervezet kelet-európai osztályának vezetője lett a főszerkesztő Königstein/Ts-ból, de a felelős kiadó továbbra is a Magyar Katolikus Főlelkészség maradt a müncheni Magyar Katolikus Misszió Oberföhringer Straße-i központjában. Fejős Ottó főlelkész is itt kapott irodát. Akkoriban közismert volt, hogy e személyi változások hátterében nem kis feszültségek és személyes ambíciók is meghúzódtak. Időközben a Misszió egyre inkább fejlődő lelkipásztori tevékenységének köszönhetően az Oberföhringer Straßei-i központ hovatovább szűkössé vált, ezért a főlelkészségnek, illetve a Magyar Katolikus Delegatúrának az Életünk szerkesztőségi hivatalával együtt új otthont kellett keresnie. A München-Freisingi Érsekségi Hivatal, hogy tehermentesítse a Magyar Katolikus Misszió központját, 1991-ben új, tágas otthont jelölt ki az említett irodák, hivatalok számára a Landwehrstrasse 66. számú épületének negyedik emeletén. Az átköltözés után az Életünk körül hamarosan jelentkeztek az egyre fokozódó hiányosságok és elégtelenségek, ezért 1993. decembertől egy szerkesztőbizottság igyekezett segíteni a felelős szerkesztő munkáját. E bizottság tagja volt András Mária, Bogyay Tamás, Boór János, Frank Miklós, Kovács K. Zoltán és Szamosi József. 1995-ben elhunyt András Mária és Bogyay Tamás és a helyükbe 1996. július–augusztusban Vincze András lépett. P. Szőke János főszerkesztő időközben hazaköltözött Königsteinból Magyarországra. Mindezek után, 1996. október 7-én Miklósházy Attila, a külföldi magyarok püspöke – akkori megfogalmazás szerint – kinevezett személyes képviselőjének (delegátusának) a nyugat-európai magyar katolikusok felé, és röviddel később, elsősorban a szerkesztőbizottság tagjainak a kérésére, az Életünk főszerkesztőjének, hogy segítsem és támogassam a lap kiadását és szerkesztését. Korábbi szolgálataim folytatása mellett ezután még inkább szívemen viseltem a lap gondját-baját. 1997. januárban lett a szerkesztőbizottság tagja Ramsay Győző, 1997. februártól pedig a lapot Fürstenfelbruckban nyomtatták.

– Hogyan zajlott a szerkesztőségi munka?

– Főlelkészségem idején általában havonta egyszer tartottunk kb. egyórás megbeszélést. Ennek során kiértékeltük az előző lapszámot és megterveztük a következő lapszámot-lapszámokat. Ezekhez személyes összeköttetéseket, megfelelő témákat, cikkírókat kerestünk. Négy dologra törekedtünk: az újság legyen európai, legyen magyar, legyen katolikus és legyen lap. A magam részéről kezdettől fogva összmagyarságban gondolkodtam. Európára koncentráltam, és ebbe a Kárpát-medencét is beleértettem. Kerestük és meg is találtuk a módját annak, hogy az Életünk a Magyarországgal szomszédos elcsatolt területekre is eljusson. Tulajdonképpen a lap szerkesztése egy emberre maradt és egy emberre épült. Hálát adok a jó Istennek, hogy erőt és egészséget adott, és így a lap minden száma időben megjelenhetett. A ’80-as, ’90-es években, de még később is nagy példányszámban állítottuk elő a lapot. A lelkészségekre közvetlenül a nyomda juttatta el, a megrendelések szerint. Több esetben a helyi magyar lelkész a saját értesítőjével/hírlevelével együtt továbbította a híveknek, máshol maga vitte el a templomokba, ahol szentmiséket tartott és kiosztotta azt. Néhány helyen a magyar lelkészek kipostázták saját híveiknek. Mindez helyenként ma is így van.

Késő esti munka közben, München, 2006

Jómagam 2002. január 1-jétől, miután Fejős Ottó, az Életünk addigi felelős szerkesztője nyugdíjba vonult, lettem hivatalosan is a lap mindenese egy személyben: a korábbi főszerkesztői szolgálatom mellett felelős szerkesztő, felelős kiadó, olvasó- és tördelőszerkesztő, a lap adminisztrátora…, de sohasem akartam, hogy e megnevezések mögött a nevem ismételten megjelenjen az impresszumban, ezért azokat nem is tüntettem ott fel, mert úgy véltem, hogy a főszerkesztőben amúgy is minden benne van, és ez nekem elég volt. A Német Püspöki Konferencia elnöke, Karl Lehmann bíboros ugyancsak 2002. január 1-jei hatállyal kinevezett a katolikus magyar nyelvű lelkipásztori szolgálat delegátusának (főlelkészének) a Német Szövetségi Köztársaság egyházmegyéiben, és ekkor kerültem át a Misszióról a Delegatúrára. A német püspöki kar valóban nagyvonalú financiális támogatásával innen láttam el németországi főlelkészi, európai delegátusi, újságszerkesztői és egyéb feladataimat. 2006-ban Miklósházy Attila püspök nyugdíjba ment, ezzel a tőle kapott európai magyar delegátusi feladatom is megszűnt, ugyanakkor a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia azonnal lépett és megbízott a külföldi magyarok lelkipásztori koordinációjával az egész világra kiterjedően. Ezt a szolgálatomat is, az Életünk szerkesztésével együtt, még püspöki kinevezésem után is Münchenből végeztem az említett német püspöki kar magyar delegátusaként, és mondhatom, további nagyvonalú támogatásával, akárcsak annak előtte.

Mi történt azután, hogy 2007. június 15-én XVI. Benedek pápa kinevezte Önt címzetes centuriai püspökké és esztergom-budapesti segédpüspökké, majd ezt követően 2007. augusztus 15-én püspökké szentelték Esztergomban?

– Kinevezésem után is Münchenből láttam el sokrétű feladataimat, adminisztráltam és szerkesztettem az Életünket, ugyanúgy, mint korábban. Annyi változás következett be, hogy az egyes lapszámokat ettől kezdve éveken át, az általam megtakarított anyagi fedezet biztosította lehetőségek alapján, annak kimerüléséig és utána még egy évig, az általam összegyűjtött és javasolt cikkek alapján Budapesten a Szent Maximilian Kiadó öntötte pdf-formába. A pdf-formátumot visszaküldték nekem és magam továbbítottam korábbi nyomdánknak Fürstenfeldbruckba, majd a nyomda a kész lapot innen nekem leszállította a müncheni Delegatúrára, és mi éveken át innen postáztuk és adminisztráltuk. 2010-ben Merka János müncheni magyar plébánost kineveztem felelős kiadónak, mert tudtam, hogy 2012-ben a Delegatúra megszűnik és én hazatérek Budapestre. E kinevezéssel is egyengetni akartam a lap nyugati kiadását továbbra is.

Az újság gondját hazaköltözésem után és a nyomtatás Magyarországra hozatalát követően is minden tekintetben a szívemen viseltem. Közben ismételten igyekeztem meggyőzni nyugat-európai magyar paptestvéreimet, hogy támogassák a sajtóapostolkodásnak ezt a módját, és magam is igyekeztem mindent megtenni annak érdekében, hogy az Életünk életben maradjon. Ebben segített Merka János atya, az említett formában, legfőképpen az adminisztráció terén. Közben továbbra is azon fáradoztam, hogy a lap kiadási költségei is rendelkezésre álljanak, mert tudtam, hogy a korábban és általam megtakarított tartalék hamarosan elapad, ami 2018-ban be is következett, de a lap egy évig még, változatlan kiadói és személyi gondozásban megjelent. Valójában tehát 1996-tól 2019. december végéig voltam a lap főszerkesztője, és tegyük hozzá, bármennyire is szerénytelenségnek tűnik, mindenese, még ha a megmaradása érdekében időközben egy-egy „sajtómegnevezéssel” másokat is kitüntettem. A sok viszontagságon átesett újság ügyét közel három évtizeden át igyekeztem a körülményekhez mérten, lelkiismeretesen és a legjobb tudásom szerint szolgálni. Adjunk hálát a jó Istennek, hogy az Életünk több mint fél évszázadon át sikeresen teljesítette küldetését. Ezúttal is köszönöm mindazok fáradozását, akik hosszú évtizedeken át önzetlenül segítették és támogatták lapunk fennmaradását és küldetését.

– Most 2020. augusztust írunk, és még mindig viszi a posta az Életünket az olvasóknak…

– Örvendek, hogy Gabriella átvette és ilyen nagy lendülettel látott hozzá az Életünk szerkesztésének. Ez év elején teljesen új kezdetet élt meg ez a lap, új lehetőségekkel és új kihívásokkal. Kívánom, hogy maradjon meg továbbra is annak, ami eddig volt: legyen európai, magyar, katolikus és lap, amely elsősorban Krisztus Urunk evangéliumát hirdeti, a magyar és keresztény kultúra megőrzését és ápolását szolgálja, Szent István király szellemi és kulturális örökségét, idehaza és külföldön, a II. Vatikáni Zsinat szellemében. Szalézi Szent Ferenc, az írók és újságírók védőszentje járjon közben értünk, hogy a sajtóapostolkodás eszközeivel és egész életünkkel is, valóban fáradhatatlanul szolgáljuk embertársainkat és így tanúságot tegyünk Isten határtalan szeretetéről az ember iránt. A magyar katolikus sajtóapostolkodás lapját és szerkesztőit az Úr oltalmába ajánlva kívánom, hogy fáradozásaikat kísérje sok siker és mindenekelőtt a jó Isten áldása!

Varga Gabriella

Utóirat: Az Életünk újságot 2020. január 1-jétől, egyházi költséghozzájárulás nélkül – azonban az idei évben magyar állami támogatással – e sorok írója adja ki, szerkeszti és terjeszti, a saját budapesti otthonában.