„A magyar lírát képviselők között sok az egyházi személy. A különböző felekezetekhez tartozó és különböző rangban lévő egyházi költők valamiben nagyon hasonlítanak: a vers, az irodalom és a magyar nyelv szeretetében. Talán meglepő, de nagyon sok költemény foglalkozik világi témákkal, tájak, apró életképek leírásával, és bármilyen szokatlan, szerelmes dalok költésével” – állapítja meg Tomschey Ottó költő, műfordító, aki Magyar pap-költők – Hungarian priest-poets címmel korábban közreadott egy kötetnyit a hit, a vallás közvetlen közelében született költeményekből. E mellett persze Arany János balladáit, Ady Endre, Gárdonyi Géza, Reviczky Gyula, Tóth Árpád és számos más magyar költő verseit is átültette angolra, és mindeközben saját költeményekben is megfogalmazza véleményét a világról. Kíváncsiak voltunk, mi ösztönöz egy 78 éves, Rákoshegyen élő alkotót arra, hogy a magyar költészet gyöngyszemeiből saját erőből minél többet az angol nyelvet beszélők számára is közkinccsé tegyen, kortárs irodalmunkat pedig a saját műveivel gazdagítsa – felkerestük hát, hogy mindezekről elbeszélgessünk vele.
– A fizika, a kémia speciális világából hogyan vezetett el az útja, az érdeklődése az irodalomhoz?
– Korán kezdtem az olvasást, nyolcéves voltam, amikor már túl voltam az Egri csillagokon. Már akkor nagyon kedveltem a verseket, sokat tudtam kívülről, és olvasni is szerettem őket. Fordulat az általános iskola 6. osztályában következett be: földrajztanárom, néhai Bargár Emil megszerettette velem a földrajzot és csodálatos dolgokat mesélt kristályokról, őslényekről…
Már ekkor elhatároztam, hogy geológus leszek és emellett az elhatározásom mellett ki is tartottam. Ami azonban még lényegesebb: azonnal felvettek az ELTE geológus szakára, így az irodalom kissé háttérben maradt, de nem tűnt el. Gyermekkoromban is írtam verseket (ma számomra a fűzfapoézis gyöngyszemei!) és geológusi törekvéseimet az az elv vezérelte, hogy irodalommal tudok foglalkozni geológia mellett is, fordítva ez a képzés hiánya miatt nem lehetséges.
Az irodalmi vonzódás, a fogalmazás számomra könnyű volta hozzájárult ahhoz, hogy több mint 60 tudományos cikket, legalább ugyanennyi előadást (nemzetközi konferenciákon és külföldi egyetemeken) írjak, illetve tartsak. Szerettem és szeretem a szakmámat, nagyon sokat adott nekem.
Kutatóként bejártam a fél világot, érdekes embereket és tájakat ismertem meg, és sikeresnek mondhatom magam, mert aktív korszakomban kétszer is Akadémiai díjban részesültem, elértem a kandidátusi fokozatot, hazai és nemzetközi kutatási projektek vezetője voltam.
Nyugdíjba vonulásom után felcserélődött az érdeklődési körök fontossága, sokkal többet tudtam foglalkozni irodalommal és egy történelmi regényem mellett versfordítás-kötetek és saját versköteteim összeállítását, illetve kiadását is meg tudtam valósítani.
– Anyanyelvi szinten beszél több nyelvet. Miért tartotta fontosnak, hogy nagy magyar klasszikus műveket átültessen angol nyelvre?
– Az anyanyelvi szint erős túlzás! A több nyelv igaz, de az angol minden tekintetben vezet. Iskolás éveimben mindent szerettem volna olvasni, belekapdostam a nyelvekbe, így a latinba, németbe és a franciába, ezek a „belekapdosás” szintjén maradtak. Arra jó volt, hogy eredetiben olvashattam nem magyar anyanyelvű költőket, és már akkor megdöbbentem azon, hogy a szóban forgó három nyelv, talán az angolt is ideértve, mennyivel „szegényesebb” a költészeten keresztül, mint a magyar.
Túlmenően a nyelvi sajátságokon (mi például sokkal több magánhangzót használunk, mint a nyugati nyelvek) kifejezéseink is árnyaltabbak, a szóképzés segítségével szinte végtelen a szókincsünk. Ha ez így van (és nem én mondom, hanem nyelvészek), akkor egy külföldi soha nem tudja igazán értékelni a magyar nyelvet és irodalmat.
Nagyon sok nem magyar költő versét olvastam magyar fordításban. Miután fordítóink többsége egyben költő is volt, a fordítások sok esetben jobbak, mint az eredeti. Szinte legendává lett a mondás, hogy amikor Babitsot egyszer megkérdezték, melyik a világ legszebb verse, azt felelte, hogy a Holló, Tóth Árpád fordításában.
Azért nem fog senki megtanulni magyarul, hogy magyar költőket olvasson, kézenfekvő, hogy át kell ültetni a magyar költők magyar nyelvű verseit idegen nyelvre. Mint geológus, 1967-től nagyon sok szakszöveget fordítottam angolra. Talán a tízezredik oldal után jutottam oda, hogy feltegyem a kérdést: nem kellene megpróbálni a magyar költők műveivel is? Innentől kezdve a kocka el volt vetve.
Első próbálkozásaimat itthon volt kollégám és barátom, néhai Dudich Endre, Angliában néhai Zollman Péter kísérték figyelemmel és nyesegették a vadhajtásokat, hívták fel a figyelmemet sok olyan dologra, amit ma már természetesnek veszek, akkor azonban még nem tudtam. Az angol volt (és ma is az) a legerősebb nyelvem, erre kezdtem fordítani. Zollman Péter mondta, hogy egy fordítás akkor jó, ha mint önálló (autonóm) vers is megállja helyét. A walesi bárdok fordítását küldtem el neki (ő is lefordította), és ennek kapcsán jegyezte meg, hogy jól tartottam a ritmust, a rímek jók, jó a fordítás.
Ma is azt vallom, és legfőbb követelményem magammal szemben, hogy az R+R (rím és ritmus) meghatározó a fordításnál. Az angol jambusra termett nyelv. Egyéb ritmikával írt vers esetében a fordítónak meggyűlik a baja és nagyon nehéz dolga van, erre példa a Szeptember végén vagy a Tetemre hívás.
Ami a fordításaimat illeti, naiv fejjel, egy-két versfordítástól eltekintve, egyből Az ember tragédiájának estem, abban a hiszemben, hogy még nem fordították le (mint utóbb kiderült, az én fordításom a tizedik teljes fordítás volt). Óriási lecke volt és innen is köszönöm a Madách Irodalmi Társaság akkori elnökének, Andor Csabának, a támogatást és bizalmat, valamint azt, hogy 2000-ben ez a fordítás meg is jelenhetett, továbbá, hogy – ugyancsak az ő ösztönzésére – lefordítottam Madách (Keresztury Dezső által javított) Mózesét és számos epigrammáját (ezek szintén megjelentek, de a Tragédiához hasonlóan kereskedelmi forgalomba nem kerültek).
– Ön is említette az imént, hogy a fordítók többsége költő is. Az Ön munkásságában milyen arányban és formában van jelen a kettő?
– Előbb írtam verseket, mint fordítottam. Tízéves koromtól írogattam, de, amint említettem, ezek a „fűzfapoézis” kategóriába tartoznak. A későbbiekben egy-egy számomra megrendítő esemény (például egy barát fiatalon bekövetkezett halála) indított versírásra. Úgy alakult, hogy életem második részében előbb fordítottam, azután verseltem. A kettő talán annyiban volt kölcsönhatásban, hogy csiszolódott az írás/fordítás technikai része.
Saját verseimben nem utánoztam vagy legalábbis igyekeztem nem utánozni az éppen fordított költő stílusát vagy gondolatait. Verseim általában a természettel, még idős korban is a szerelemmel, gyerekekkel, egy kicsit filozófiával, ritkán a közélet viselt dolgaival foglalkoznak.
Kisunokám megszületése komoly lökést adott a gyermekversek megírásához, két kötet is, a Kacor király kétnyelvű kiadása és a Kis nyuszi kalandjai is ezt példázzák. Az elmúlt három évben két verseskötetem is megjelent, Naplemente előtt, illetve Kristálytisztán címmel.
– Az irodalombarátok, lírát kedvelők általában hol találkozhatnak Önnel, a köteteivel, a verseivel?
– Ha kiírnák a „legrosszabb menedzser” pályázatot és azon elindulnék, biztos dobogós helyen végeznék! Nem tudom, hogyan népszerűsítsem a munkámat. A kétnyelvű kiadások korábbi része és az első saját kötetem az Underground Kiadónál jelentek meg, weboldalukon a megjelent könyvek között szerepelnek, egy részét e-könyv formában is közölték. Könyvbemutatókon is részt vettem, ahol ismertettem a könyveimet. Újabban a Kódex Nyomda és Kiadó Kft. adja ki a köteteket, ez a kiadó is feltünteti a honlapján a könyveket, a továbbiakat nekem kellene intéznem, de itt gondok vannak.
Feltétlenül meg kell említenem a torontói székhelyű Kalejdoszkóp című kétnyelvű (magyar–angol) irodalmi folyóiratot, amely már sok fordításomat (kétnyelvű formában) közölte. Legutóbb az Együtt a nyelvhazában című antológiában jelent meg közel harminc fordításom, ugyancsak kétnyelvű rendszerben.
– Kétnyelvű kötetei miként találnak utat az olvasókhoz, és azt a kört, akiknek a műfordításokat szánja, mennyire sikerül elérnie?
– A kétnyelvű kötet a vesszőparipám. Alapelvem, hogy a fordítás ne önállóan álljon, lehessen követni az eredeti szöveggel való kapcsolatát, netán rajtakapni a fordítót egy esetleges „ferdítésen”. Sajnálatos tapasztalatom, hogy nagyon kevés verset olvasnak az emberek és itt az olvasáson van a hangsúly. Biztos vagyok benne, hogy például Reviczky Gyulát nemhogy kevesen olvassák magyarul, de hírét sem hallották. Tőlük el sem lehet várni az angol változat olvasását. Talán akiket megcéloztam ezekkel a kötetekkel, kapcsolatba is kerülnek velük, de nagyon kevés visszajelzésem van.
Említettem, hogy 2020 végén kiadót váltottam, egyértelműen nyomdatechnikai okok miatt. Addig minden könyvem az Underground Kiadó és Terjesztő Kft. gondozásában jelent meg és ott is lehet megrendelni, az undergroundbolt.hu oldalon. Rendelésre rövid idő alatt szállítják a könyveket a megjelölt árakon.
A kiadóváltás óta a pécsi Kódex Nyomda és Kiadó Kft. gondozza a köteteimet. Munkájukkal nagyon meg vagyok elégedve és a jövőben is őket képzelem el partnerként. A végállomás azonban jómagam vagyok, ők csak közvetítik a megrendeléseket.
Tomschey Ottó megjelent kötetei az Underground Kiadónál: Caesar testőre (történelmi regény) Naplemente előtt (Tomschey Ottó válogatott versei) Magyar–angol kétnyelvű kötetek (versfordítások): Ady Endre: Versek Arany János: Toldi Arany János: 8 ballada Petőfi 77: 77 vers Magyar papköltők antológia Kosztolányi Dezső: válogatott versek Pán halála – Reviczky Gyula válogatott versei Madách Imre: Válogatott versek és epigrammák Madách Imre: Mózes Gárdonyi Géza: Válogatott versek A többi néma csend: Juhász Gyula válogatott versei Magyar költők antológia Bárányfelhők: Vidra László válogatott versei Petőfi Sándor: János vitéz Tomschey Ottó megjelent kötetei a Kódex Kiadónál: A kis nyuszi világa (verses mese) Kristálytisztán – versek Magyar–angol kétnyelvű kötetek (versfordítások): Pósa Lajos: Kacor Király Erdélyi költők Boldog csönd – Tóth Árpád válogatott versei Magyar lírai költészet 101 magyar vers – angolul is
– Magyar pap-költők című könyvére különösen is felfigyeltünk. Érdekesség, hogy itt nem csupán katolikus, hanem különböző felekezetekhez tartozó költőkről van szó. Kiknek a versei sorakoznak a kötetben és mi a közös e költők között?
– Néhány éve, nem tudni honnan, eszembe jutottak egy miseének első sorai: „Keresztények sírjatok, mélyen szomorkodjatok.” Utánanéztem, hogy ki írta, és megtaláltam Faludy Ferencet. Több versét is elolvastam és nagyon tetszettek. Hogy pap írta? Azonnal megjegyeztem, és eszembe villant, hogy hiszen Tompa is pap volt és Sík Sándor is pap volt. Ettől kezdve nem volt megállás – kutatni kezdtem az egyházi kötődésű költőket és meg is találtam őket.
Tomschey Ottó Magyar pap-költők – Hungarian priest-poets című kötetében a következő keresztény és keresztyén költők szerepelnek, a felekezet megjelölésével: Bornemisza Péter (1535–1585) evangélikus prédikátor Faludi Ferenc (1704–1779) jezsuita szerzetes Rájnis József (1741–1812) református teológus Révai Miklós (1750–1807) piarista szerzetes Virág Benedek (1752–1830) pálos szerzetes Ányos Pál (1756–1784) pálos szerzetes Verseghy Ferenc (1757–1822) pálos szerzetes Kis János (1770–1846) evangélikus lelkész Czuczor Gergely (1800–1866) bencés szerzetes Székács József (1809–1876) evangélikus püspök Kriza János (1811–1875) unitárius püspök Tompa Mihály (1817–1868) református lelkész Tárkányi Béla (1821–1886) római katolikus pap Szász Károly (1829–1905) református püspök Szabolcska Mihály (1861–1930) református lelkész Harsányi Lajos (1883–1959) római katolikus pap Sík Sándor (1889–1963) piarista szerzetes Mécs László (1895–1978) premontrei szerzetes
A költőket születésük időrendjében tettem sorba. Ezek az emberek egyházi munkájuk, kötelezettségeik mellett művelték a versírást. Közös bennük a hitéleti tartalom mellett az érzelmi töltöttség, a magyarság iránti elkötelezettség és sok esetben a nyílt szembenállás a hatalommal (például Czuczor, aki nem volt egyedül a Habsburgok áldozatai között), a természet szeretete és szinte mindegyikükre jellemző egy mély és humánus humor, akár emberi, akár természeti dolgokról van szó.
Külön kiemelem Virág Benedek nevét, aki magas szinten oktatott is verseiben, gondolok itt a „hangzatkákra”. Olyan szonettek ezek, amelyeket különböző ritmusokban írt (pl. Hangzatka hatos jambusokban, Hangzatka négyes trocheusokban stb.), bemutatva a magyar nyelv hihetetlen hajlékonyságát és alkalmasságát az időmértékes verselésre.
Czuczor Gergelyt pedig azért említem különös hangsúllyal, mert nevéhez fűződik A magyar nyelv szótára, 1–6. kötet, Fogarasi Jánossal társszerkesztésben. Ez a mű a magyar szavak etimológiájának, a magyar közmondások feldolgozásának egyik alapvető munkája. Czuczor, költőtársaihoz hasonlóan, nemcsak verseket írt, hanem sokat fordított (latin szerzőket, La Fontaine-meséket), példáját adva az idegen nyelvű irodalom magyarba történő sikeres átültetésének.
– Utalt már rá: Ön egyike az Együtt a nyelvhazában című antológia fordítóinak. A tollat több nyelven forgatóként hogyan értelmezi ezt a fogalmat: nyelvhaza?
– Nagy megtiszteltetésnek éreztem és érzem mindmáig, hogy fordításaimmal részt vehettem ebben a munkában és itt is köszönöm a szerkesztőnek, Dancs Rózsának, hogy lehetőséget adott munkáimmal bemutatkozni. Ami a kérdésre adandó válaszomat illeti, bizonyára meglepetés lesz mindenki számára.
1958-ban, második gimnazista koromban osztályfőnököm és egyben magyartanárom, néhai dr. Kubinyi László határozta meg ezzel a kifejezéssel a magyarság nyelvi összetartozását. A kifejezést azóta sem hallottam közszájon forogni és nagy örömömre szolgál, hogy újra megjelent. Igenis létezik egy „nyelvhaza”, amelynek határai messze túlhaladják a ma anyaországnak nevezett és a jelenlegi határokon túli területek határait. A véleményem az, hogy ez a fogalom más nyelvek esetében nem vagy csak nagy jóakarattal alkalmazható, nem ismerek ugyanis olyan nemzetet, amelynek tagjait éppen az anyanyelv köti legszorosabban össze. Ez a fogalom minden más országban és itthon élő magyart magában foglal, aki magyarnak érzi és vallja magát.
– Min dolgozik jelenleg és mik a tervei a közeljövőre?
– Ebben az életkorban hosszútávú terveket kovácsolni dőreség, hiszen minden egyes nap ajándék. Mivel közel sem azzal a lendülettel írok/fordítok, mint a közelebbi vagy a távolabbi múltban, csak lassan gyűlik újabb anyag mindkét műfajban. De nem állok le és nem is akarok. Ez a munka hobbi, talán elhivatottság, mindenesetre lassúbb tempóban is meghatározza napjaimat.
Legközelebbi tervem: már készen áll egy kötet, ami, úgy vélem, egyedülálló lesz, de babonás vagyok. A megvalósulásig fedje jótékony homály, hogy miről is van szó!
Varga Gabriella
