Varga Gabriella: „Adni – ez a legfontosabb szempont”

Egy újságíró életéhez hozzátartozik, hogy gyakran megjelenik kitüntetések átadásán, olyan ünnepi alkalmakon, amikor mások a főszereplők, mások életútját, teljesítményét ismerik el és díjazzák. Az azonban ritkább, hogy egy ilyen eseményre az újságíró nem beszámolni megy, hanem azt átélni és átvenni a kitüntetést. Ez történt lapunk kiadó-főszerkesztőjével, Varga Gabriellával, aki 2022. március 11-én, Budapesten, a karmelita kolostorban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől – „az európai magyar katolikusok közösségi életét újság- és könyvkiadói tevékenységével szolgáló munkája, valamint a határon túl és a diaszpórában élő magyarság támogatása, illetve hagyományainak megőrzése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként” – átvette a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést, amelyhez a teljes szerkesztői kör és az Életünk olvasói nevében szívből gratulálok. Néhány nappal a jeles esemény után, amikor már visszapillantani is jobb esélye van az embernek, feltettem néhány kérdést a frissen kitüntetett Varga Gabriellának.

– Milyen az, amikor nem „dolgozni” megy az újságíró egy ünnepi rendezvényre, ahol elismeréseket adnak át?

– Furcsa. Nagyon-nagyon szokatlan, de legfőképpen mérhetetlenül zavarba ejtő. Egészen más nézőként jelen lenni egy ilyen eseményen vagy netán átadóként: 2010 óta 18-szor lehettem a Jakab Antal-díj egyik átadója, legutóbb alig egy hónappal korábban, 2022. február 13-án Mezőörsön, amikor Vencser László tanár úrral Szabó Gyula atyának nyújtottuk át az elismerést. Az ünnepség és a Gyula atyával való személyes megismerkedés élményéből még fel sem ocsúdtam, amikor érkezett egy levél, majd egy telefonhívás a Miniszterelnöki Kabinetiroda Kitüntetési Osztályáról: „Tisztelettel értesítjük, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr előterjesztésére nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából Áder János köztársasági elnök úr állami kitüntetést adományoz Önnek”… Érdekes volt megfigyelnem, mennyire jól körülhatárolható három fázisa volt a kitüntetés fogadtatásának az én esetemben. Először kimondhatatlanul zavarban voltam, nem értettem, miért gondolta bárki is úgy, hogy szükség van ilyesmire. Mentegettem magam, hogy én soha semmi jelét nem adtam annak és a legcsekélyebb utalást sem tettem arra, hogy vágynék ilyesmire, akkor hát miért történik most ez. A második fázist a karmelita kolostorban az ünnepségen éltem át: ott már el tudtam fogadni, hogy ez történik velem, de mindegyre arra gondoltam, hogy pár évet várni kellett volna még ezzel, ötvenhárom évesen még nem vagyok hozzá elég „öreg”. Mostanra viszont beléptem már a harmadik fázisba: örülök, hogy megkaphattam ezt a kitüntetést, örülök, hogy most kaptam, megtisztelő és szép dolog történt velem jó helyen és jó időben. De napok, talán hetek is kellettek, mire idáig eljutottam.

– A szakmának sok láthatatlan eleme van: sok-sok terepen és számítógép előtt töltött óra, gyakran éjjel-nappal, mert mindig közel a határidő, munkakapcsolatok kiépítése és fenntartása, hírforrások feltérképezése, az anyag rendezése, véglegesítése… Amikor mindezt elismerik nyilvánosan is, minden bizonnyal elégtételt jelent, de mi ad erőt a folyamatos munkához, éveken, évtizedeken át?

– Az a tény, hogy az embernek a munkája egyúttal a hobbija is. Neveztek már munkamániásnak, tartottak megszállottnak, hívtak mértéket, arányokat nem ismerőnek – és ebben mind van igazság. De ha már úgy alakult, hogy család nélkül élem az életemet, könnyebben megtehetem, hogy közel az összes időmet a hobbimra fordítsam. Nemes egyszerűséggel az ad erőt, hogy kedvem telik ebben a tevékenykedésben.

– Budapesten élsz, de Európában, sőt kontinensekben gondolkodol, munkáid sok-sok emberhez elértek már és teszed mindezt hitedből és erdélyi gyökereidből táplálkozva. Melyek a leglényegesebb forrásaid és tartóoszlopaid?

– Az a tény, hogy külhoni területen (Erdélyben) születtem és katolikus közegben nevelkedtem, kellőképpen megerősítette bennem a hit mellett a nemzettudatot is és azon belül az egy nemzetben való látást és gondolkodást. Nekem a szenvedélyem a magyarság, a világ összes pontján élő együttvéve. Ezen kívül valamelyik felmenőmtől egy kis harcias vonást is örökölhettem: ha az igazságot sérteni vagy az értékeket, amelyekben hiszek, bántani látom, ezekért – vagy ezen támadások ellen – küzdeni nem vagyok rest. Szeretem védelmembe venni a kicsit, a szerényt, az egyszerűt, az alázatost, az egyenest, a józaneszűt, a normálist. Az erdélyi kristálytiszta források mellett a pillérek valószínűleg az efféle személyiségjegyeimben – igazságérzetben, céltudatosságban, küzdőképességben – keresendők.   

– Nagy lendülettel élsz és dolgozol, de ha jól visszagondolok, én még nem láttalak fáradtnak. Ez ugyanakkor nemcsak munkabírás, hanem elköteleződés és ihlet kérdése is. Hogy kell tanulni nyitott szemmel járni a világban? Mi motivál a munkádban?

– Állítom, hogy a tudati berendezkedés mellett az embernek szenzorai is vannak, amelyek az irdatlan inger- és információáradatból érzékelik, kiszűrik és előresorolják azt, ami fontos. És ez nagyon sokat fejlődni, finomodni is képes. Egy idő után elég ránézni egy szöveg néhány szavára, meghallani egy beszéd egy-két hangsúlyát, meglátni egy képből egy villanást és az ember már tudja, hogy az adott történéssel van-e dolga vagy nincs. Persze a legnagyobb sikert az adja, ha az ember maga teremt olyan történéseket, amelyekről másoknak kell eldönteniük, hogy akarnak-e kezdeni azzal valamit vagy sem. Mindenesetre az nekem mindig nagyon fontos volt, hogy itt-ott megbúvó kincseket – tettet, alkotást, gondolatot – tárjak fel. A legfőbb szempont pedig: adni. Adni tudást, ismeretet, segítséget, élményt, örömet. Bármit, csak az legyen szép, jó, igaz és építő.

– Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sajtós csapatát is erősítetted, a határon túli sajtókapcsolatokért feleltél: hogy él benned ma ez a nagy esemény?

– Egyszeri és kivételes, életre szóló emlék. Hatalmas ajándék – az is, hogy több mint két évig segíthettem az előkészületet, s az is, hogy a háromnapos esztergomi teológiai szimpóziummal együtt tizenegy napig benne élhettem. Nem tudom egyébbel, mint a csoda szóval illetni, minden szempontból. És nem tudok eléggé hálás lenni a Jóistennek, hogy bevont engem ebbe a csodába. Sokat dolgoztunk a szervezésén és gyönyörű volt a pillanatnyi végeredmény. Más kérdés, hogy egy ilyen eseménynek világra szóló hatása nem tud lenni, az egyházunkban – főleg Nyugaton – zajló negatív folyamatokat nem tudja megfékezni. A papok és a hívek száma ettől nem lesz számottevően több, a liberális felfogás térnyerése sem fog csökkenni. De minket, hívőket nagyon-nagyon megerősített, gazdagított – ez tény és való. És végre Ferenc pápa is reális képet kapott a magyarokról, Magyarországról.

– Sok-sok jó ügy mellé odaálltál és valahogyan megtalálnak a jó ügyek is téged… Milyen ügyeken dolgozol mostanság – akár kiadói összefüggésben is?

– Az Életünk újság és a mögéje létrehozott kiadóhivatal minden gondjának és bajának viselése mellett a szabadúszó újságírásomat sem adtam fel, elsősorban a Keresztény Élet hetilapnak küldök cikkeket. Emellett tavaly megkezdtem a könyvkiadási tevékenységet is. Ezen kívül elvállaltam a torontói Kalejdoszkóp folyóiratnak az online térbe való bevezetését, a lap digitális felületeit azóta is kezelem. Társszervezem idén a Jakab Antal-évet, amelyben szintén létrehoztunk egy weboldalt, azt is én frissítem. Tavasszal a Jakab Antal-filmünk vetítéseit is elindítjuk Erdélyben. Az utóbbi időben sok megbízást kapok a Magyarság Házától, tavaly az intézmény tízéves jubileuma kapcsán is számos kommunikációs feladatot elláttam és az idei Tamási Áron-emlékévben is többféle formában és módon részt veszek. Ezeken kívül két saját kezdeményezésű projektet is megvalósítok idén, 102 évvel a trianoni döntés után: az Együtt a nyelvhazában című programomnak 102 külhoni magyar gyermeknevelő és -oktató intézmény, Az Életünk újság a család szentévben címűnek pedig 102 külhoni magyar család lesz a kedvezményezettje. Természetesen jó lenne, ha a nap nem 24, hanem 48 órából állna, de azért azon vagyok, hogy így se hagyjak kivitelezetlenül és befejezetlenül semmit sem.

– Merre tart az Életünk újság útja, milyen további céljaid vannak ezen a területen?

– A szerkesztőség személyi jellegű felfrissítése, az online platformok (weboldal, Facebook-oldal, YouTube-csatorna, hírlevél, digitális kiadás, webshop) elindítása és az újság tartalmának a felmért olvasói igények szerinti átalakítása után vettük a bátorságot és megszüntettük a lapoldalak hatalmas üres margóit, valamint rugalmassá tettük a külső megjelenést (a hasábfelosztást) – azóta ugyanakkora felületen sokkal több tartalmat kap az olvasó. Mindenesetre az Életünk nem állna meg a lábán az olvasók szeretete és ragaszkodása mellett a Bethlen Gábor Alap támogatása, valamint az évről évre újabb és újabb kiegészítő, a kiadóhivatal helyzetét biztonságosabbá, stabilabbá tévő projektek nélkül. Aggódni valónk így is van: éppen a mostani időszakban ország-, sőt Európa-szerte óriási papírválság és papíráremelés következett be, hosszú vagy akár csak közép távra is tervezni – az egyébkénti anyagi nehézségek miatt is – szinte lehetetlen. Többnyire egy, az adott esztendőben gondolkodunk, és azon dolgozunk, hogy azt tisztességgel, becsülettel végigvigyük. És aztán persze azon, hogy megkezdjük a következő évet is…

Szőcs Csaba