„Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért!” (Jn 15,13)
Közel kétszáz orvos és ugyanennyi pap halt meg a koronavírussal fertőzött betegek testi, lelki gyógyítása közben. Imádkozzunk értük, és kérjük segítségüket, hogy mi is feladatainkat példájuk szerint nagy lélekkel tudjuk teljesíteni. Gondoljuk meg jól, hogy hol a helyünk, mi a feladatunk, mit kér tőlünk a hivatásunk, az állapotbeli kötelességünk, teremtő Istenünk.
Akik kötelességteljesítés közben halnak meg, azok hősök, szentek, azokról utcákat, intézményeket neveznek el, emlékükre képeket festenek, szobrokat állítanak, azokat az egyház boldognak, szentnek nevezi, mert hisszük, hogy Isten jobbján nyertek helyet. Jól van ez így. Tiszteljük őket és ugyanakkor példájukon épülve mi magunk is vállaljuk alázattal, hűséggel, szorgalmas buzgósággal a mindennapi állapotbeli kötelességeinket.
Aki balgán, ügyetlenkedve, maga okozza önmagának a vesztét, vagy az, aki vakmerően, törtető kivagyiságban maga keresi magának a bajt, az öngyilkos! De ennél is rosszabb, ha valaki akár bűnös gondatlanságból, feladatainak az elmulasztásával, nem beszélve a nagyravágyó tudatos bajkeresésről valakinek testi, lelki vesztét okozza – az gyilkos, az Isten és az ember előtt elítélendő bűnös!
Mit kér tőled a vállalt hívatásod? Életünk egyik legfontosabb kérdése, mellyel ritkán nézünk szembe. A mindennapokban, akkor és ott azt a feladatot, amelyre vállalkoztál, amelyre tanulmányaid végzésével tudatosan készültél, hogy teljesíted? A gátőrnek, ha árad a folyó, a gáton van a helye! A tűz, ha ég, a tűzoltó a lángok közé megy, hogy mentse az életet, hogy oltsa a tüzet! Az orvosnak a kórházban kell lennie, még akkor is, ha az ismeretlen kór akár őt is elragadhatja! Tanuljunk tőlük helytállást, mert ott, ahol vagy, neked is helyt kell állnod akár mint kereskedő, tanár vagy utcaseprő, mindegy! Testünk utolsó kis sejtje is, ha nem teljesíti feladatát, ha rákosan elkezd burjánzani, azaz mást csinálni, mint amire született, akkor az egész lényünk szenved, meghal! A liberális lötyögés, hogy mindenki azt teszi a társadalomban, amihez neki kedve van, mert csak ő, az egyén a fontos, öngyilkosság, de lehet, hogy gyilkossá tesz az önző felelőtlenség, amely kiszakít a családod, környezeted, néped élő testéből. Az élet válaszokat, tetteket vár el tőlünk, kerüljön az bármibe! Ott, ahová álltál, ahová talentumaid, tanulmányaid alapján állítottak, ha hivatásodat nem teljesíted mint orvos, pap, politikus vagy katona, lehetsz bármi, a nagy gépezet legparányibb sejtje is, ha nem teszed a dolgodat, megvetésre méltó senki vagy! Ne feledd, a bajban, ha elhagyod őrhelyedet, ha bármilyen okból nem teljesíted vállalt kötelességedet, akkor gyáva árulója vagy annak a közösségnek, amely táplált és iskoláztatva téged felnevelt! Burjánzó rákos daganatként ha a létért dolgozó szervezetben csak a magad érdekét keresed, akkor gyilkos vagy, s csak remélni tudjuk, hogy az igazságos szike kivág s megmenti tőled a közösséget!
Mi, felnőttek, akik egy öregotthonban vagy gyermekvédelmi központban dolgozunk, nekünk is teljesítenünk kell állapotbeli kötelességünket. Nem hagyhatjuk magukra a védtelen életeket. Testi, lelki épségünket tudatosan, bölcsen védve vállalt kötelességünket teljesítenünk kell, még akkor is, ha ezáltal veszélynek tesszük ki magunkat. Nap mind nap egészségünket, életünket, a bennünket végtelenül szerető Isten kezébe helyezve, alázattal vállaljuk sorsunkat. Bátran éld meg vállalt küldetésedet, tudva azt, hogy a kötelességüket szeretettel teljesítő emberek már itt a földön társai a világot megalkotó és folyamatosan továbbteremtő Szentháromságnak!
Szeretettel,
Csaba t.
A portré Simon M. Veronika festőművész alkotása.