Nagyapa mindig mesélt. Mi, gyerekek teljesen szétszedtük a szobát. A padló tele volt párnákkal és takarókkal. Nagymama nem győzte hordani a meleg teát nekünk.
Egyik este a következő mese következett:
Élt fent a hegyen egy pásztor, aki kicsit mutuj volt, de mindig elvégezte a munkát. Ellátta az állatokat, fát vágott s így tovább.
Egyik nap a kis faházhoz odasétált egy szarvas, szép agancsokkal. Ide-oda illegette magát, még a szobába is bement. Mirkó először furcsállta a dolgot, de tetszett is neki, mert már egyedül érezte magát, hiába volt több száz báránya, amire vigyázott.
Csodájára is jártak. A faluból is egyre többen jártak fel, hogy megnézzék ezt a furcsa párost. Reggel amikor Mirkó felébredt és kiült a kis ház elé, lassan már könnyes szemmel szemlélte, hogy neki milyen szerencséje is van. A Jóisten milyen drága ajándékkal is ajándékozta meg őt.
A hegyen farkas és medve is járt. Nemcsak hogy a bárányokat tizedelték meg, hanem a kerítést is széthordták. Lassan közelgett a tél is. Mirkó, mivel a nagy csodálattal volt elfoglalva, a tüzelő előkészítéséről is elfelejtkezett. A hűvösebb napokon még odabújt a szarvashoz, de később már fázott.
Egyik havas estén a szarvas eltűnt.
Nagyapa meg elaludt. Mi, gyerekek csak találgattuk, hogy mi is lett a végén Mirkóval.
Ma is, ha visszagondolok erre a történetre, sokszor továbbgondolom. Talán jött valaki, aki segített neki favágással, esetleg egy falusi levitte magával a faluba.
Funke Attila, Erding
Fotó: Pixabay