Már sokszor gondolkoztam azon, mi miért történik úgy a mai világban, ahogy. Próbáltam megérteni az emberek viselkedését, az adott helyzetekre adott válaszukat, reakcióikat. S nemcsak a felnőttek, a gyerekek magatartása és személyiségük alakulása is gyakran gondolkodóba ejt.
Mai világunkban még a józan embernek is nehéz eligazodnia. Kinek higgyek? Mit higgyek? Mi az igazság? Mi a helyes és mi nem? Kitől kaphatok útmutatást?
A Diabolos (διάβολος) görög kifejezés, az Újszövetség nevezi így a Gonoszt. A διά (diá, „across”) és a βάλλω (bállō, „I throw”) = szétdobál szóösszetételből áll. De mi köze ennek a mi életünkhöz a XXI. században?
Az internet és a Facebook társadalma szinte kihagyhatatlannak tartja, hogy a cikkekhez, posztokhoz hozzá ne szóljon. Azonban, ha egy-egy bejegyzés kommentjeit tüzetesen végigolvassuk, az esetek nagy részében teljesen ellentmondásos véleményeket olvashatunk és a kommentelők szinte megölik egymást. Mindenki fújja a saját véleményét és akaratát! A virtuális gyűlölködés hihetetlen méreteket ölt, a vélt igazáért mindenki képes harcba szállni, a másik vélemény képviselőjét porig alázni.
És a „szétszóró” Gonosz pontosan ennek örül!
Sokszor a viták mindkét oldalán pozitív vélemények sorakoznak. Akár az egyik, akár a másik is elfogadható, sőt jónak tűnő érvek sorakoznak fel mögöttük. De miért is csodálkozom ezen? Hisz’ tudhatnám, hogy a Gonosz leghatékonyabb módszere, hogy a dolgokat jónak álcázva próbálja megtéveszteni az embereket.
Talán a legfelkapottabb téma a klímaváltozás. Nem szeretnék hozzászólni, de számomra döbbenetes a két tábor teljesen ellentétes állásfoglalása. Greta Thunberg, a 16 éves klímaváltozás-aktivista azt akarja, hogy „az emberek pánikoljanak”. Viszont amíg a fiatal lány a 2019-es klímacsúcson arra kérte az ENSZ tagjait, hogy „ne vegyék el a jövőjét, és foglalkozzanak a klímaváltozás okozta problémákkal”, több mint ötszáz tudós és klímaszakértő írta alá az ENSZ főtitkárának küldött Európai Klímanyilatkozatot, amelyben arra hívják fel a figyelmet, hogy nincs globális vészhelyzet és pánikra sincs ok.
És a „szétszóró” Gonosz pontosan ezt akarja!
A másik megosztó, világot mozgató vita tárgya a migráció. De ne menjünk messzire. Milyen szép dolog, hogy a határok megnyíltak, hogy Európában „szabad mozgás” és munkavállalás segíti a dolgozni vágyókat. Milyen szép az a lehetőség, hogy az otthoni kölcsönbe nem kell beleroppanni, mert a nyugati „jó” fizetésekből majd hamar törleszthetjük! De mindezt minek az árán tehetjük? Családok ezrei élnek szétszórva, lelkileg megnyomorítva, s az áhított pénzszerzés eredménye: széthullott családok, sérült gyerekek, kisiklott életek.
És a „szétszóró” Gonosz pontosan ennek örül!
Sokan előrelátóbbak, és azt választják, hogy családosan költöznek külföldre a jobb élet reményében. A gyerekek többnyelvűsége is igazán csábító lehetőség. Hisz’ a mai világban elengedhetetlen, hogy nyelveket beszéljünk! Csak azzal nem számolnak, hogy szegény gyerekek nagyon sok esetben gyökértelenekké válnak, sehol sincsenek otthon és gyakran már az anyanyelvükön sem tudják magukat, belső világukat, legmélyebb érzéseiket kifejezni.
És a „szétszóró” Gonosz pontosan ennek örül!
Amikor a legelső állásinterjúra mentem, megkérdezték, hogy mobilis vagyok-e. Nyelvi nehézségeim nem voltak, értettem a kérdést, ezért rögtön rávágtam: igen, itt az autóm. Csakhogy egy évtized távlatából ma már világos, hogy a kérdés nem arra vonatkozott, hogy van-e autóm, hanem azt akarták tudni, hajlandó vagyok-e gyökértelenné válni. Hajlandó vagyok-e lemondani a családomról, a hagyományaimról, az értékeimről.
És a „szétszóró” Gonosz pontosan ezt akarja!
Amikor megnyílik előttünk a világ, megsokszorozódnak a lehetőségek. Amikor a kisgyerek iskolába megy, vágyik a tudás megszerzésére, kíváncsian tekint minden elé. S ma már – szakkörök, különórák, zenetanulás, sportolási lehetőségek – fel sem tudjuk sorolni, mi minden tárul eléjük. De ha a szülő nem képvisel megfelelő értékrendet, nem ad útmutatást, nem irányítja gyermeke érdeklődését megfelelő mederbe, akkor az csak döntésképtelen, kiábrándult, hányódó fiatallá válik, aki képtelen lesz egyfelé koncentrálni, elköteleződni, hűséges maradni bármihez is.
És a „szétszóró” Gonosz pontosan ennek örül!
Végül pedig a különböző „szindrómákra” térek ki, leszögezve, hogy semmilyen tudományos ténymegállapítást nem fogok közölni, csakis a saját pedagógiai tapasztalataimra hivatkozom. Idekívánkozna a német és a magyar oktatási rendszer összehasonlítása, de ettől is eltekintek. Szomorú tapasztalatom, hogy egy-egy gyerekre könnyebb gyorsan rásütni, hogy ilyen vagy olyan szindrómás, hiperaktív vagy bármi más jelzőkkel illetni, mint időt szánni rá, figyelmet szentelni neki, szeretetet sugározni felé, meghallgatni, értékeket közvetíteni számára és egyáltalán foglalkozni vele. Mennyivel egyszerűbb már kicsi korban megbélyegezni, rásütni a „hibáit”, a „csodát” pedig különböző szakemberektől várni.
Meggyőződésem, hogy a „renitens” gyerekek vagy nagyobb tudással és rálátással rendelkeznek kortársaiknál, vagy mérhetetlen szeretethiányban szenvednek és viselkedésükkel próbálják felhívni magukra a figyelmet, ezzel felforgatva az egész csoport vagy osztály munkáját.
És a „szétszóró” Gonosz pontosan ennek örül!
De mi egyáltalán nem örülünk ennek, és nem ezt akarjuk, mégis nap mint nap beleesünk a csapdába.
Az utolsó időkről szóló evangéliumokban a szinoptikusok mind felszólítanak: „Ne rémüldözzetek!” Szent János evangélista is egyértelműen mondja búcsúbeszédében: „Ne nyugtalankodjék szívetek és ne is szorongjon!” (Jn 14,27).
Amikor a Gonosz életünk minden területén próbál minket megtéveszteni és szétszórni, amikor vélt igazamért képes vagyok a másikat porig alázni, amikor nemet mondok a családomra és a gyerekeimre, amikor csak a pénz és a túlzott jólét lebeg a szemem előtt, amikor hűtlen vagyok, amikor megtagadom a gyökereimet, elvetem az értékeket és megbélyegzem másokat, akkor csak egyetlen dolgot tettem: nemet mondtam a Szeretetre. A „szétszórtság” nem más, mint az Isten nélküli élet, és a Gonosz a Szeretet hiánya bennünk. Csakis Isten jelenlétében élve leszünk képesek eligazodni ebben a „szétszórt” világban.
Bruno Ferrero szalézi szerzetes és író A két tükör című történetében egészen képszerűen tárja elénk a két „tábor” üzenetét.
Az egyik nap a Sátán szórakozni akart. Feltalált egy ördögi tükröt, amelynek mágikus ereje volt: mindent, ami szép volt és jó, azt ocsmánynak és torznak mutatta, ami pedig csúnya volt és rossz, azt nagyszerűnek és értékesnek tüntette fel. Akkor aztán útra kelt és az egész világot bejárta ezzel a borzalmas tükörrel. Mindenki, aki csak belenézett, elborzadt a szörnyű látványtól: eltorzítva, elcsúfítva látott mindent.
A gonoszt persze nagyon szórakoztatta a tükör: minél inkább visszataszítóknak mutatta a tárgyakat, annál jobban tetszettek neki. Az egyik nap olyasmit mutatott neki a tükör, aminek a látványa ugyancsak tetszett a szemének és illetlen nevetésre fakasztotta. Éktelen nevetése közben a tükör kicsúszott a mancsából és ezer apró darabra törött.
Egy hatalmas erejű, rosszindulatú szélvihar felkapta a sok szilánkot és beterítette vele az egész világot. A szilánkok akkorák sem voltak, mint egy porszem, de sok ember szemébe hullottak. Ezek az emberek aztán észrevétlen mindent fordítva kezdtek látni: mindenben csak a rosszat tudták észrevenni és csak a gonoszságot tudták meglátni.
Más szilánkokból szemüveglencsék készültek. Az emberek, akiknek ilyen szemüveg jutott, nem tudtak többé sem helyesen látni, sem helyesen ítélni.
Nem találkoztatok már véletlenül ilyen emberekkel?
A széttört tükör némelyik darabja akkora volt, hogy ablaküvegnek lehetett használni. Azok a szegények, akiknek ilyen ablakon át kellett kinézniük, csupa ellenszenves szomszédot láttak, akik állandóan gonoszságon törték a fejüket.
Midőn az Úristen is észrevette, mi történt, nagyon elszomorodott. Rögtön elhatározta, hogy nem hagyja annyiban a dolgot. Így döntött: Elküldöm a világba Fiamat. Ő a képmásom, a tükröm. Jóságomat, igazságomat, szeretetemet fogja tükrözni. Úgy mutatja be az embert, ahogyan elterveztem és megalkottam.
Jézus mint tükör jött el az emberek közé. Aki Benne nézte meg magát, újra felfedezte a jóságot és a szépséget, és megtanulta, hogyan különböztesse meg azt az önzéstől és a hazugságtól, az igazságtalanságtól és a megvetéstől.
A betegek újra bátorságot merítettek az élethez, a reményvesztettek felfedezték újra a reményt. Megvigasztalta a szomorkodókat, és segített az embereknek, hogy legyőzzék halálfélelmüket.
Az emberek közül sokan megszerették az Isten tükrét és követték Jézust. Úgy érezték, hogy lángra, új erőre kaptak tőle.
Másokban ellenben felforrt a düh: elhatározták, hogy összetörik Isten tükrét. Ők Jézust megölték. De hamarosan feltámadt egy másik hatalmas szélvihar: a Szentlélek Isten. Felkapta Isten összetört tükrének millió szilánkját és szétvitte az egész világra.
Akinek a szemébe pici szilánk is jut e tükörből, elkezdi úgy látni a világot és a személyeket, ahogyan Jézus látta őket: látni tudja újra elsősorban az összes szép és jó dolgot, az igazságot és a nagylelkűséget, az örömet és a reménységet; a rosszaság és az igazságtalanság pedig megváltoztathatónak és legyőzhetőnek látszik számára.
Mustos Edit, Köln
(Megjelent az Életünk 2020. áprilisi számában.)
