Menü Bezárás

Puss Sándor SJ: Nyárvégi „kabaré” – INFOETIKA

Immáron 32 éve annak, hogy 1988-ban, egy augusztus végi vasárnap reggel igazoltatott a titkosrendőrség. Egy egészéjszakás szentségimádás utáni hajnalon – titokban távozva a templomból. Állítólag csak tudni akarták, ki is vagyok. Azzal az imacsoporttal megértünk azóta egy Krisztusi kort – de keresztre nem feszítettek, Ő már felvállalta azt helyettünk. Miért írom mindezt? Nosztalgiából? Idősödők szentimentalizmusából? Nem tudni pontosan, azt viszont igen, hogy megérte a fáradozást, a sok kockázatot. Csak egyszer buktam le, ott először és utoljára – érezhetném magam egyfajta utolsó mohikánnak is. Tóth József barátomat még előttem, már februárban titokban pappá szentelték, ő sokkal nehezebb körülmények között volt kénytelen papi szolgálatot végezni, Ázsiában, és máig. Ami itt Felvidéken utána megmaradt, arra én is méltán büszke vagyok. Ez pedig a CRUX együttes. Felléptek már az EZ AZ A NAP-on is Budapesten, idén, szeptember 11-én pedig az Esterházy János ünnepségeken fognak szerepelni az Alsóbodoki Központban.

Jó látni azt, aminek volt és van értelme. Annál fájóbb az utólagosan értelmetlenül végződő fáradozás – persze a szándék rehabilitál, de mégis. A napokban megtörtént az, amitől mindig próbáltam óvni a felvidéki fiatalokat. Még ma sem tudom pontosan definiálni, ezért körülírom: egy fiatalember az egyik „kisfalusi” mise után bejött a sekrestyébe, hogy keresztelőt jelentsen be. Ez mindig nagy öröm, hisz’ sokkal gyakoribb a temetésbejelentés (Csallóközben 10:1 arányú). Meg is beszéltük az időpontot, sajnos a megelőző oktatás kicsik akadályozott, lévén az anyuka még mindig a kórházban kénytelen maradni a picivel, de addigra hazajönnek… Rendben, hisz’ voltaképpen a keresztszülőkkel is jól el lehet csevegni. Itt történetesen a keresztanyuka egyszemélyben a helyi templomi felolvasó is, az egyetlen rendszeresen templomlátogató fiatal. Remek. Majd ugyanezen csodalány hozzátette, a jövő héten is lenne keresztelő – ott egy másik lány lesz a keresztanyuka, de idevalósi ő is. Ennyi, ebből szűrd le, amit lehet. Na, ha itt kellene az infoetikáról prédikálnom, tán sose érne véget.

A keresztelő végeztével, csak úgy, illemből megkérdezte a boldog apuka: plébános úr, nem jönne el velünk ebédre – tudom, hamarabb kellett volna szólni…Valami azt súgta, éhes vagyok. Jobban mondva, menj el! Így is lett, sőt az asztalfőre kerültem. Ahogy mondják, evés közben jön meg az étvágy – na nálam ez pont fordítva volt, úgyhogy közben kérdezgettem, látva a pap körül kialakult kínos csendet. S kit is keresztelünk a jövő héten? Hát, a nővérem lányát – mondja az újdonsült keresztanyuka. Ja, vagy úgy – azt nem mondtad, hogy családon belül. És ki is az a másik falubeli lány? Hát a húgom, hárman vagyunk testvérek. Aha, értem. Csak épp azt nem, miért kellett ezt eddig elhallgatni? Hát tudja, ilyenek a falusi emberek – szűkszavúak. Szerintem ez is még a szoci maradványa. A templommal kapcsolatban minél kevesebb konkrét infót – csak általános dolgokat. Na, ez itt nagyon bejött, és itt még nincs vége. Most jön a hab a tortán, illetve, csak mikorra megjött a torta is az ünnepi asztalra, akkorra derült ki, hogy voltaképpen régóta ismernek engem. De nagyon tudták álcázni.

Öcsémék a sógornőmmel már harminc éve szerveznek keresztény farsangi bálokat. Sok felvidéki fiatal ott ismerkedett össze, születtek házasságok. És ti hol ismerkedtettek össze? – kérdeztem két tortaszelet között. Hát egy farsangi bálon. – Nem mondjátok! És hol? – Hát amit az Anni néni szervez, tudja a Puss Anikó anyukája. – Igen? De hisz’ az az Anikó az unokahúgom!Igen, tudjuk. Magát is szoktuk látni a bálban…  – Nem mondjátok! S miért nem mondtátok mindjárt, hogy ismerősök vagyunk? Néma csend. Ez itt nem szokás. Az emberek, amit csak lehet, elhallgatnak, minimális infót közölnek. S ez már nem csak a szoci következménye, ez bizonyára azzal is járhat, hogy bezzeg facebookon mindent megosztunk. Csak közben az életből kiveszik az a bizonyos baráti, szemtől szembeni: örülök, hogy látlak. Amikor ezek a fiatalok jöttek bejelenteni a keresztelőt, egyetlen arcrezdülésük sem árulkodott arról, hogy ismernek. Még jó, hogy én meg akkor nem ismertem fel őket, még azt hittem volna, hogy nem is örülnek, hogy látnak…

Koronavírus ide vagy oda, örüljünk egymásnak. Merjük megkérdezni egymástól, hogy nem veszik-e tolakodásnak, ha belépünk (a két méteren belüli) intimszférájukba. Merjük megölelni egymást, higgyük újra el, hogy az őszinte mosoly sokkal hatásosabb hatóanyag, mint bármi más. Itt az ideje a lelki GPS-ket „újratervezni”.

Ami számomra még döbbenetesebb: azt hisszük, mindent tudunk a Covid-19 jelenségről. Sokat és nagyon régi könyveket kellene ahhoz elolvasni, hogy rádöbbenjünk a jelenkor turpisságaira. Az öko-lógia és az öko-nómia versengésére. Pedig mennyit beszélnek, írogatnak mindkét aktuális témáról. Azt a logikus összefüggést viszont elfeledték, hogy az ökonómia az ökológia szolgálatában kellene hogy álljon. Napjainkban fordult a kocka, ezért is lenne szükség az újratervezésre. Az ökonómia kerül előtérbe az ökológia kárára – ezt tapasztaljuk napjainkban. A Covid-19 ennek eleven és drámai példája. Arról nem is beszélve, hogy alapvető értékeinkről mondtunk le szinte nevetséges szorgalommal. Valaha a szenteltvíz szent volt, vagyis sérthetetlen hatóanyag. Most meg az egyik napról a másikra kiiktattuk templomaink ajtajaiból – mi magunk. A mosoly mindig gyógyító hatással volt, most meg… lefedtünk mosolyunkat maszkokkal szinte „világszinten”. Az ölelést, a kézfogást is talán örökre kiiktatjuk a testbeszédből?

Tudjuk, az Egyház mindig is hitte Mária mennybevételét, amit a napokban ünnepeltünk. Mégis csak 1950. november 1-jén hirdette ki ezt a dogmát XII. Pius pápa Munificentissimus Deus (A legbőkezűbb Isten) kezdetű apostoli konstitúciójával. Újabb hetven évnek kellett eltelni, hogy ki lehessen mondani: Mária testestől való „mennybevételével” a testiség avattatott szentté, a szűzies tiszta testiség. Akkor, 1950-ben a bűnös testiség rohamos terjedése is okozhatta a dogma kihirdetését. Most, a testiség világméretű korlátozása (járványmegelőzés ürügyén) lett ürügye annak, hogy jobban odafigyeljünk alapvető szükségleteinkre az egészséges testiség terén. Lehetetlen testen kívül, testbeszéd nélkül – némán élni. Kommunikálnunk kell, s ezt nem lehet sem virtuálisan, sem fb-oldalasan, web-kamerásan megélni. Utólag a püspökeink is belátták, az online mise csak annyit is ér, kb. annyit, mint az online főzőcskézés – kopog tőle az ember gyomra.

Régi könyvtárakból azt is megtudhatjuk, komoly harcok folytak és folynak napjainkban is az igazság és a gazság között. S néha tényleg csak egy „i” betűn múlik. Mi sem jobb példa erre, mint az a tény, hogy a médiavilág legdrágábban eladott domainja épp a sex.com lett, amit idén 13 millió dollárért adtak el. Erre van a legnagyobb igény, ez a legkapósabb portéka a médiapiacon. Miért? Mert ez lett a leginkább félreértelmezett – a szex, a testbeszéd. Bizonyára mi, papok is ludasok vagyunk ebben, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint azok a vaskos erkölcsteológiai kötetek, amik a régi antik könyvtárak kiváltságos díszei. A nyár folyamán egy kutatást végeztünk, immár harmadszor. A Csallóközi Könyvtár adott otthont annak a kiállításnak, ahol a nemiséggel-testiséggel kapcsolatos szakirodalmat teregettük ki a szó szoros értelmében az olvasók elé (lásd Erotológia címmel keresztény értelmező szótár jelenik meg Felvidéken – Dunaszerdahelyen mutatják be és kiállítás is kíséri című cikkünket). Míg az előző kettő iránt (Szenvedélybetegségek, Család) alig volt érdeklődés, most annál inkább. Sőt meg is kellett hosszabbítani a tárlatot egészen a nyár végéig a nagy érdeklődésre való tekintettel. Nem csoda, erre vannak kiéhezve leginkább a passzív olvasók. S ezalatt értsd, sok mindent olvasnak a testiségről, csak épp a lényeget nem találják.

Puss Sándor SJ

(Fényképek forrása: Pixabay)