Menü Bezárás

Varga Gabriella: Újjászületések (jegyzet a Temerini Újságban)

A Temerini Újság kifejezetten személyes hangú, ünnepi jegyzetet kért tőlünk, olyat, amelyben a lapunk körüli változásokra is kitérünk. Az írás nagyhéten jelent meg. Nagyon örültünk a megkeresésnek, hálásak vagyunk érte, és biztosak vagyunk abban, hogy a temeriniekkel az együttműködés útján az előttünk álló időkben is továbbhaladunk. (VG)

Újjászületések

Mindig a tavasz volt a legszeretettebb évszakom. Elemistaként az első fogalmazásomat is a tavaszról írtam. Akkoriban még lógtak jókora jégcsapok az ereszeken, amelyek márciusban olvadni kezdtek a befagyott patakokkal együtt. A napsugarak egyre melegebbé válása, a hóvirágok és az ibolyák felbukkanása a fűszálak között, a fák változatos színekbe borulása, az orgona illata felüdítette a lelket is.

Majd mindez Húsvétkor érte el a csúcspontját, amikor megünnepeltük, hogy keresztre feszítése után Krisztus győzelmet aratott a halál felett. Jézus meghal, eltemetik, de harmadnapon feltámad. Újra él, de most már új életet él, amely nincs alávetve a földi világ törvényeinek.

Így válik teljessé a tavasz öröme bennünk: megélve a természet s vele a létezés megújulását, új életre fakadását. Ma pedig hisszük, nagyon erősen hisszük azt is, hogy a jelenlegi világjárványból is mihamarabb újjászületünk, magunk mögött hagyjuk annak minden gyötrelmét, aggodalmát és kétségbeesését. Mint ahogyan biztosak vagyunk abban is, hogy az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, amelynek nyolcvankét év után ismét Budapest ad helyet, a kereszténységét veszejtő keresztény Európának lelki feltámadást hoz.

Bárhogyan is nézzük, az újjászületések éve az idei.

Újjászületett ebben az esztendőben az európai magyar katolikusok ötvenkét éves haviújságja is, az Életünk. A Gondviselésen kívül más aligha tudta és hitte egy évvel ezelőtt, hogy a korábbi kiadó nem folytatja tovább ezt a tevékenységét és 2020 januárjától e sorok írója veszi át a lap kiadásával, szerkesztésével és terjesztésével kapcsolatos összes teendőt. Egy ilyen nagy átalakulás általában változást hoz minden téren és nem történt ez másként ez esetben sem: megújult a szerkesztőség személyi összetétele, kibővült a szerzők köre, új rovatok és cikksorozatok indultak. Létrejött az újság közösségi oldala (facebook.com/eletunkujsag) és internetes társa, az eletunk.net honlap is elindult. Nem utolsósorban megkezdődött a több mint félévszázadon keresztül nyugat-európai lapként működő újság Kárpát-medencébe való bevezetése is, amire sok más mellett az idei Nemzeti Összetartozás Éve is kötelez.

Igen, száz évvel a trianoni döntés után a nemzeti összetartozás kiteljesedésének is tanúi lehetünk ebben az évben. Gondoskodni fognak erről a világ erős magyar közösségei.

Lám, mennyi minden utal arra, hogy az újjászületések éve az idei esztendő!

Van valami azonban, aminek nem kell újjászületnie: a Temerinhez való ragaszkodásomnak, az engem Temerinhez fűző szoros lelki köteléknek – mert ez az idő múlásával nem változott semmit sem. Azóta is, hogy Illés Sándor bácsival és Mária nénivel már nem látogathatok el a településre, gondolatban sokszor megteszem ezt. 2018 nyarán pedig az álruhás Mátyás királlyal megtettem ezt valóságosan is. Sok egyéb mellett a Temerini Újság hasábjai és az Illés Sándor-emlékszoba polcai is arról tanúskodnak, hogy a várossal örök hűséget fogadtunk egymásnak. Amikor 2015-ben elkezdtem dolgozni a Keresztény Élet hetilapnál, az első atya, akinek a portréját a Papi Arcélek rovatba megírtam, Szungyi László plébános úr volt. Azóta is többször szólaltattam meg őt a lapban, s a Keresztény Élet mellett az Életünkben is.

Kedves Temeriniek! Most az Életünk lap új kiadója- és főszerkesztőjeként két üzenetet szeretnék megfogalmazni és tolmácsolni Önöknek itt a Temerini Újság hasábjain keresztül. Mindenekelőtt kérem, tudjanak arról, hogy mindaddig, ameddig az Életünk létezik és ameddig magam vagyok annak a felelőse, a lap nyitva áll a temeriniek előtt is! Szeretettel várja és fogadja katolikus és keresztény gyökerű írásaikat minden témában és műfajban: írhatnak saját vagy a közösségük életéről, megoszthatják gondolataikat a kisebbségi lét bármely aspektusáról. Éljenek a lehetőséggel! Továbbá mint Temerin régi jó barátja, felajánlok két, idei évre szóló újságelőfizetést az itt élő olvasóknak, egyet a plébánia, egyet pedig a könyvtár részére. Az Életünk legyen része az Önök életének is!

Április közepe felé járva, ha körülnézünk az utcákon, tereken, kerteken – akár a televízión vagy a világhálón keresztül is –, láthatjuk a kizöldült pázsitszőnyegeket, a virágokban pompázó fákat és bokrokat. Szobáinkban már ott díszlik a gyöngyvirág, a tulipán, a barka. A színek, az illatok mind a megújulás, az újjászületés hordozói és jelei.

Közöttük most még keresztutat járunk mindnyájan, de küszöbön a feltámadás.

Ezekben a nehéz napokban csakis erre gondoljunk.

Varga Gabriella

Forrás: Temerini Újság – Helyi tájékoztató hetilap, XXVI. évfolyam 14. (1304.) szám, Temerin, 2020. április 9., 11. oldal