Menü Bezárás

Bécs, Mariahilfer Strasse

Ez az utca talán a magyarok legismertebb bécsi utcája. 1980-ban az Új Ifjúság egyik cikkében ezt írták róla: Hazaérkezve, sokan megkérdezték – olyanok, akik már jártak Bécsben vagy olvastak a városról –, voltam-e a Mariahilfer Strassén, Bécs hírhedt áruház- és üzletutcáján. Amikor azt mondtam, nem, csalódást véltem felfedezni a kérdező arcán, és talán még azt is, hogy: no, akkor mi a fenét csináltál Bécsben, minek voltál ott? Nos, két okból nem mentem el a Mariahilfer Strasséra. Először is azért, hogy az idehaza feltett kérdésre nemmel válaszolhassak; másrészt azért, nehogy ott kísértésbe essek, megvegyek valamit, ami által én is azon bizonyosok táborába tartoznék majd, akiknek ez értékmérőt jelent. Akiknek csak akkor ér valamit egy farmeröltöny, csak akkor veszik föl, ha itt vették, akiknek azért olyan szép fehér a foguk, mert ezen a utcán vásárolták a fogkrémet – vagy mindezeket innen hozatták valakivel. Esküszöm, megesik néha-néha, hogy minőségileg jobb, olcsóbb – sokkal olcsóbb – árut gyártunk idehaza, és még csak nem is valutáért kell megvenni, vámot sem kell érte fizetni. Bizonyos sznob körökben az ember ilyen kijelentéseket hall: Tudod, én már a Mariahilfer Strasséről öltözködöm! Micsoda hangon, micsoda gesztussal kimondva!

Mára ez már megváltozott, a kelet-európai vásárlókra szakosodott üzleteket felváltották a színvonalasabb üzletek.

De most nem ezért járunk erre.

Itt található a Mariahilf Kirche, az előtte álló Haydn-szobor miatt Haydn-templomnak is nevezik. A mai templom helyén egy temetői fakápolna állt, amelynek az oltárképe az innsbrucki dómban lévő Lucas Cranach-kép másolata. A fatemplom és az utána felépített kőtemplom a török támadás áldozata lett, de a kép megmenekült. Az egész kerület is a Mariahilf (Mária segíts) nevet viseli.

A mai templom 1686 és 1689 között épült.

A templomot nemcsak a kegykép miatt érdemes meglátogatni, hanem a csodálatos ablakai miatt. Több kép is ábrázolja Szent Józsefet, egyiken az egyiptomi menekülés látható, a másikon a büszke apa a fiával.

Sok emberről tudok, akik vásárlás közben be-betértek egy fohászra ebbe a templomba annak idején.

Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya! Keservét a búnak, bajnak eloszlatni van hatalmad. Hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg. Hő imáit gyermekidnek nem, Te soha nem veted meg. Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy anya vagy. Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya! Ámen.

Funke Attila, Erding