Menü Bezárás

Josef Kentenich atya, műve, a Schönstatt közösség és a Szűzanya

A kis Josef Kentenich törvénytelen gyermekként született 1885-ben Köln közelében egy kis faluban. Édesanyja kilencéves korában kényszerűségből árvaházba adta. Mielőtt elbúcsúztak volna, az árvaház előterében lévő Mária-szoborhoz léptek, ott az édesanya a szobor nyakába akasztotta egyetlen értékét, az elsőáldozási nyakláncát, és kérte, hogy a Szűzanya vegye oltalmába a kis Josefet. Ez kulcsélmény lett Kentenich atyának egész életére.

A jó eszű fiú középiskola után a palottinus rendbe jelentkezett. A teológiai, filozófiai tanulmányok alatt rengeteg kétely, kérdés, belső krízis gyötörte. Így emlékszik vissza: „Mi őrizte meg nekem a hitet mindazon évek alatt? A mély és egyszerű Mária-szeretet. Önmagában a Mária-szeretet mindig ezt a szerves gondolkodásmódot ajándékozza.”

Később a rend fiúgimnáziumában lett tanár, majd spirituális. Pedagógiájának alappillére volt a belső szabadságra nevelés, az autonóm egyéniség kifejlesztése a tömegemberrel szemben. Az első időktől saját tapasztalatból rájött, hogy ez saját erőből nem megy, ezért a rábízott fiúkat, majd egyre nagyobb számú követőjét a Szűzanyával való szeretetszövetségkötésre biztatta. Szeme előtt egy Mária-kongregáció képe lebegett hármas célkitűzéssel: Mária-szeretet, önmegszentelés és apostolkodás.

A szeretetszövetségben, amelyet Kentenich atya nyomán a Schönstatt közösség tagjai megköthetnek, Mária rendelkezésére bocsátjuk magunkat, munkánkat, imádságainkat. Ő pedig vállalja, hogy nevel, alakít bennünket. Ez lett Kentenich atya életének és pedagógiájának vezérfonala, amit aztán a sok és színes (papok, nővérek, családok, fiú-, lánymozgalom…) közösség alapításakor mindig alapkőként alkalmazott.

„A Szűzanya találkozási pontja e világnak és a túlvilágnak, a természetnek és a természetfelettinek.”

Kentenich atya később többször rámutatott az irracionális, az érzelmi erők együttlendülésének jelentőségére a hit folyamatában az akarati és intellektuális mozzanat mellett. A Mária-szeretet „nagyon mély, gyengéd és a vallásra nyitott tudatalattit ajándékoz” az embernek. Hitbeli nehézségek megoldására nem ismer „kiválóbb eszközt” a Mária-tiszteletnél. Itt elsősorban nem dogmatikáról van szó, bár a Mária-tisztelet végső alapja mégiscsak dogmatikai: Mária helyzete Isten üdvösségtervében. Meggyőződése, hogy Mária bekapcsolása a lelki életünkbe, Istenhez vezető utunkba Isten szándéka és terve, nem emberi ötlet. A Szűzanyát szabad és erős személyiségként jellemezte, aki kizárólag Istenben és az Ő akaratában gyökerezett és nem szolgáltatta ki magát a környezete véleményének, befolyásának.

A náci uralom alatt Kentenich atya a dachau-i koncentrációs tábor foglya is lett. Ott írta az Égfelé című imakönyvét, amely életművének esszenciáját tartalmazza. Ebből egy kis részlet, egy Szűzanyához szóló versszak: „Add, hogy hozzád hasonlóvá váljunk, a világban példád szerint járjunk. Általunk élj világunkban, szívekben, hogy az Krisztust befogadni kész legyen. Jósággal, erővel, szelíden, szerényen, szeretettel, békében.”

A Schönstattban tapasztalható és megélt kapcsolat a Szűzanyával nem távolságtartó, köteles tisztelet, hanem személyes, egyszerű és nagyon meleg. A vele való szövetségben Mária magáévá teszi a mi szívügyeinket és mi befogadjuk az Ő szívügyeit. Megnyílunk az Ő nevelői tevékenysége előtt, amely nem kizárólag abból áll, hogy megóv bennünket a bajoktól.

Schönstattban a Szűzanya „fárasztó asszony” – ahogy Tilmann Beller atya, a magyar közösség alapítója sokszor tréfásan nevezte. Mindig azt kérdezi a szentélyben tőlünk, ha betérünk hozzá: Mit hoztál nekem? Mit ajánlasz fel nekem?

Mária teljesen odaadta magát Istennek. Tudjuk, hogy egyedül Krisztusért teremtetett és hogy feltétel nélkül kiszolgáltatta magát Neki és az Ő művének. Ő sosem toboroz saját „pártot” magának, egyetlen célja, hogy segítse utunkat Jézus felé. A vele való kapcsolat szerves része az istenkapcsolatnak, nem egy idegen alkotóelem benne. Amikor a Szűzanya előtt térdelünk, és látjuk, hogyan árad élete egyedül Istenbe, az megérinti a mi legmélyebb vágyainkat is. Saját személyiségének példájával s kegyelmek közvetítésével viszi ezt végbe, ami során nagy, erős személyiségeket formál és nevel, akik elég bátrak ahhoz, hogy hozzá hasonlóan az árral szembe ússzanak, akik készek magukat teljesen kiszolgáltatni Isten megváltó művének.

A magyar Schönstatt közösség központja a Balaton-felvidéki kis faluban, Óbudaváron található. A közelben, Vászoly és Tapolca között vezet a Mária-út egy szakasza.

A közösségnek itt egy kápolnája és képzőháza van, előadóteremmel és szállásokkal, családoknak szóló és ifjúsági programok számára. A kápolna egy a világon található 150 schönstatti kápolna közül. Kívülről és nagyjából belülről is mind ugyanúgy néz ki, mint a Koblenz mellett található ősszentély, ahol 1914. október 18-án Kentenich atya és az akkor rábízott fiúk először kötöttek szeretetszövetséget a Szűzanyával.

A kápolna körül állnak a Házaspárok útjának állomásai (ez 15 állomásból álló tanösvény a házasember életútjának állomásaival) és az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbólumának, a Missziós Keresztnek a szobra is. Az eredeti kereszt alkotója, Ozsvári Csaba ötvösművész is a közösség tagja volt és Óbudaváron a kápolna mellett halt meg váratlanul. Halálának pontos helyén emlékhely létesült.

Érdeklődni a www.schoenstatt.hu oldalon lehet.

A szöveget és a képeket beküldte: Török-Endrédy Orsolya

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.