A Gondviselés különös kegyelme, hogy Erdély XX. századi mérhetetlen megpróbáltatásai idején két olyan kiemelkedő püspök állt a gyulafehérvári római katolikus egyházmegye élén, mint Mailáth Károly Gusztáv és Márton Áron. Azon is elgondolkodhatunk, hogy az arisztokrata családból származó Mailáth püspök és egyszerű székely földműves családból való utódja között a szolgálat során megmutatkozó elkötelezettség tekintetében nem volt számottevő különbség. Persze az Erdélyre kezet tevő királyi Románia katolikus- és magyarellenessége nem hasonlítható a bolsevik eszközöket alkalmazó „szocialista” Románia kegyetlen egyházüldözéséhez.[1]
A hetedik gyermek
Mailáth Gusztáv Károly azokból a tősgyökeres magyar főúri családokból származott, amelyek szülöttei közül a régi időkben több kiváló magyar főpap került már ki.[2] „Egyes román urak” mégis ráfogták, hogy román származású, de ez csak ismereteik felszínességét vagy rosszhiszeműségüket mutatja. A XVI–XVII. században élt ugyanis Erdélyben egy Szunyohszegi Kománai Majláth család, amelynek valóban voltak román gyökerei. Ennek a családnak legismertebb tagja Majláth vagy Maylád István, akinek apja 1510-ben katolizált és Nádasdy Anna személyében magyar nőt vett feleségül. 1532-ben Fogarasvár ura, 1534-ben pedig erdélyi vajda lett, és részt vett Ludovico Gritti[3] elfogatásában és megöletésében. 1540-ben azonban nemcsak hivatalát vesztette el, hanem 11 esztendővel később a Héttorony börtönében az életét is.[4] A Székhelyi Gróf Mailáth család néhány tagja a XIX. században szerette volna családjukat összekötni a Szunyogszegi báró Majláth (Maylad) famíliával, de Majláth Béla és Backamadarasi Kiss Bálint kutatásai azt mutatták, hogy a két család teljesen különböző eredetű. Olyannyira, hogy a Szunyogszegit Majláthnak vagy Mayladnak, a Székhelyit Mailáthnak írják.
A Székhelyi Mailáth család első ismert tagja a Székelyföldről Pozsony megyébe szakadt Nicolaus Székhelyi volt. Az 1610-es besztercei országgyűlés ugyanis az erdélyi katolikusokat szinte teljesen megfosztotta papjaiktól, s az a néhány, aki maradt, a kevés hívő gondozása mellett Erdélyi István gernyeszegi várúr gyermekeit tanítgatta. Mikor a fiúk Nagyszombatban folytatták a tanulmányaikat, velük ment szolgadiákként egy „eszes és szorgalmas székely fiú, a Székhelyi Mailáth család őse. Miután 1638-ban babérkoszorús címet nyert bölcseletből, nem ment vissza Erdélybe, hanem beállt Lósy Imre esztergomi érsek szolgálatába. Akkor még a pozsonyi németség által ejtett ’székely’ szó szerint Szekheli Miklósnak nevezte magát, de amikor 1642. november 4-én Lósy Imre meghalt, egy Horvátországból Pozsony megye déli részébe telepedett, Mailáth Miklós nevű idős horvát kisbirtokos vette magához, s hozzásegítette, hogy 1643. április 22-én nemeslevelet kapjon. Hálából a fiú Szekheli Mailáth Miklósnak íratta magát a nemeslevélben, címerébe a horvát fehér-veres kockákat is beletetette.[5]
Ebbe a családba született 1864. szeptember 24-én a Székhely Mailáth család hetedik gyermeke, aki a keresztségben a Gusztáv és a Károly nevet kapta. Édesapja Mailáth György országbíró mint a birodalmi tanács tagja szerepet játszott az Októberi Diploma kiadásában és a kiegyezés előkészítésében. Édesanyja székely származású volt.[6]
Mailáth Gusztáv súlyos vérszegénysége miatt már gyermekkorában sokat betegeskedett, a középiskola utolsó két évét magántanulóként végezte. Jó tanuló volt, de a mennyiségtan nehezen ment neki. Szeretett rajzolni és kedvelte a muzsikát, kirándulásairól, erdei bolyongásairól naplót vezetett. Társaitól gyakran elhúzódott, s „mivel nem engedett a léhaság kísértésének, társai nem tekintették közéjük valónak.”[7] Az érettségit a budapesti II. kerületi főgimnáziumban tette le. Apja papnak szerette volna adni, de ő úgy érezte, lélekben nincs felkészülve erre a hivatásra, s hogy időt nyerjen, 1882-ben beiratkozott a strassburgi jogi egyetemre.[8]
Az „isteni beavatkozás”
1883. március 28-án éjjel budai házukban rablógyilkosok törtek édesapjára és megölték az utolsó országbírót. A politikai színezetű gyilkosság, amit a gyermek álmában meglátott, rádöbbentette a világi élet hiábavalóságára, és megérlelte benne az elhatározást, hogy apja szándéka szerint papi pályára lép.[9] A bécsi Pázmáneumban tanult (1883–1888), közben – amint anyjához írt leveleiből kiderül – sokat küszködött betegségeivel. Felszentelése után, 1888. szeptember 19-én kinevezték tanulmányi felügyelőnek az esztergomi szemináriumba, hétéves prefektusi munkájából azonban kettőben egészségével bajlódott.[10] Diákjai nagyon szerették és ragaszkodtak hozzá.
1895-ben kinevezték a jól gondozott komáromi plébánia adminisztrátorává, itt Szent Vince nevével legényegyletet hozott létre, hogy a társadalmat bevonja a jótékonyság gyakorlásába, s magánadományait rajtuk keresztül juttathassa el a rászorulóknak. A komáromi egyházközségben számos iskolát támogatott, egy hatosztályost pedig saját magánvagyonából építtetett. Amikor a gyulafehérvári püspök, Lönhárt Ferenc 1895-ben betegeskedni kezdett, kinevezték mellé „utódlási joggal rendelkező” segédpüspöknek. 1897. május 1-jén szentelték fel a budavári Mátyás-templomban, ahol ez volt az első püspökszentelés. Ettől kezdve a Gusztáv helyett a Károly nevet viselte, kifejezve, hogy Borromei Szent Károly püspököt választotta példaképének.[11]
Krisztusi korban került tehát Erdély nagy múltú püspökségébe Mailáth Károly. „Mi volt itt, mikor 43 éve Erdély földjére lépett? Kiszikkadt talaj és sápadt lelkek erdeje várta” – írta róla később Márton Áron.[12] Első erdélyi bérmálóútját elődje szülőföldjén, az erdélyi bányavidéken kezdte, ahol a nehezen járható hegyek miatt már 16 esztendeje nem bérmáltak. Édesanyjától kapott négy fehér ló vontatta a kocsiját, s a bérmaúton érte utol Lönhárt püspök halálának híre, így elfoglalhatta Gyulafehérvár megyéspüspöki székét. Ebből az alkalomból írták gratuláló levelükben a váci teológiai elöljárók: „Erdély nevelte Esztergomnak Pázmányt, most adja Esztergom vissza Méltóságodat Erdélynek.”[13]
A lelkeket és iskolákat építő püspök
Az új püspök tiszteletére nagy számban gyűltek össze a hívek. Az egyház és a magyarság ellenségei azonban hamarosan fölismerték, hogy Mailáth személyében erőskezű pásztort kapott a nyáj. A liberális lapok megtámadták pápaság és a liberalizmus vitájával foglalkozó körlevelét, egy szocialista lap kioktatta őt, báró Szentkereszty dévai főispán pedig a megyei tisztviselőkarral tüntetett ellene. Felrótták neki, hogy nem az erdélyi „szabadkőművesek” jóváhagyásával lett püspök. A támadások valódi okai között természetesen korántsem ideológiai, hanem nagyon is racionális, gazdasági érdekek lapítottak. Ugyanis a szegény katolikus székely nép nagy nyomorban volt, s a takarékpénztárak kamatai, az ipar hiánya, a gazdasági tudatlanság, az üzérkedők spekulációi, a közbirtokok fölszámolása, az arányosítási és a tagosítási törvény vándorbotot adott a kezükbe. „A közbirtokosság ősi intézményének felszámolása – vallotta Mailáth – nem más, mint a liberális rendszer irtó fejszéje, mely a szegénység szegényebb része életfájának gyökerére sújt. A székely nép érdekében sürgette a keresztényszocialista egyesületek megalakítását, főleg Csík vármegyében. Papjaitól elvárta, hogy támogassák a gazdasági egyesületeket.”[14] Ő azonban igaza tudatában a névnapján, lampionokkal felvonuló gyulafehérvári diákoknak kifejtette: „a támadások inkább örömére szolgálnak, mint az ünneplések.”[15]
Püspöksége első hét évében egész egyházmegyéjét bejárta, majd 1904-ben elindult, hogy ismét bejárja. Útjai során különös figyelmet fordított a historia domusokra[16] mint az erdélyi magyar katolicizmus történelmi dokumentumaira. 1899-ben még arra is volt energiája, hogy megszervezze a jászvásári püspökkel való találkozóját a csángók körében. Nem rajta múlott, hogy a moldvai püspök nem volt ott a megbeszélt helyen, de Gorzafalván szívesen fogadták Mailáthot és a templomban beszélt az összegyűlt néphez.[17]
Bérmáló útjainak tapasztalatait püspöki körlevelekben foglalta össze, ezekben megfogalmazta egyházmegyéjének legsürgetőbb teendőit. Nagyon fontosnak tartotta és művelte is a papneveldék szellemét, amivel felkészíthette a leendő papokat a szolgálat hatékonyságára. Azon volt, hogy a csíksomlyói s más búcsúkat megtisztítsa a vásári jelenségektől. Kérte, hogy a mulatozások szűnjenek meg, a lármás, üzleti ízetlenkedések a templom környékéről tartassanak távol.[18] Következetesen komolyan vette tehát az egyháza által hirdetett szellemi értékeket s tőle telhető szigorúsággal igyekezett ezeknek érvényt szerezni.
Főpapi működésének legfőbb területe az ifjúság nevelése volt, erre fordította a legtöbb figyelmet és a legtöbb pénzt. Magánvagyonából is hatalmas összegekkel támogatta az iskolákat, a diákokat és az ifjúsági lapokat.[19] Az egyházon belüli, ma úgy mondanánk: civil szervezetek létrehozásával és életben tartásával igyekezett növelni az egyház közjót szolgáló munkáját. Ezért is segítette az Erdélyi Római Katolikus Irodalmi Társulatot és lapját a Közművelődést.[20] Szám szerint nyolc iskola épült Erdélyben Mailáth püspök jelentős anyagi támogatásával, ebből hat Székelyföldön (Bordos, Csöb, Gyimesközéplok, Szentdemeter, Székelyszállás, Szőkefalva), továbbá Hátszegen és Magyarláposon.[21]
Bérmáló körútjai során végigjárta nagy kiterjedésű egyházmegyéjét. A városokat évente fölkereste, de nem maradt ki egyetlen hely sem, ahová nem jutott volna el. Útjai során sokat látott, jót és rosszat is. Meglátta a rábízott papok hibáit is: „A papság részéről nagy baj a mozdulatlanság, a késedelmes nyugalom, a demokratikus gondolkodás elhanyagolása.” „Nem szabad – írja –, hogy az egyházat bárki is megelőzhesse az evangéliumi igazságok megvalósításában.”[22]
Megható, ahogy a számos kapacitálás ellenére mennyire ragaszkodott Erdélyhez. Püspökké szentelésekor arra kérte Istent, hogy „a szent frigyet, amit egyházmegyéjével kötött, csak a halál oldja fel”.[23] Pedig a nagy kiterjedésű és magas hegyek miatt az erdélyi volt a legnehezebben bejárható egyházmegye. Más helyekről pedig nem kívánkoztak ide püspökök, sőt a felkínált lehetőségeket is visszautasították – egészségügyi okokra hivatkozva. Erdély bejárása ugyanis önfeláldozást, egészséget, nemes áldozatot kívánt, Mailáth Károly püspök talán éppen ezért ragaszkodott hozzá. Nehéz ostromnak volt kitéve – írja róla Bíró Vencel –: lelke Erdélyhez nőtt, külső tényezők viszont távozásra ösztönözték volna, mint a közvélemény, a család, a püspöktársak, a többször is felkínált érseki szék.[24]
A lelkiismeretesen végzett, megfeszített munka végül megingatta Mailáth püspök amúgy is gyönge egészségét, sokszor a nagyváradi, a székesfehérvári, a csanádi püspök szentelt és bérmált helyette. Pedig püspöksége első hét évéről küldött jelentései alapján a Szentszék egyházmegyei zsinat tartását is ajánlotta, 1822 óta ugyanis nem volt Erdélyben zsinat. Ez rendkívüli szervezési feladatot jelentett számára, de sokat is várt ettől az alkalomtól. Éspedig a következőket: (1) közösen fogják megállapítani, miként lehetne az egyházmegyét áldásosabban gyümölcsöztetni, (2) mit kell tenni a papság emelésére, (3) hogyan emelhetik a hívek és gyermekeik hitéletét és mozdíthatják elő boldogságukat. Kétévi előkészület után, 1913. július 7–10-én tartották a zsinatot Gyulafehérváron, 161 résztvevővel.[25]
A következő esztendőben érték élete talán legnagyobb csapásai: 1914 júliusában kitört a világháború, augusztusban meghalt az édesanyja és legfőbb jóakarója, X. Pius pápa. Rá három évre érhette volna a megérdemelt kitüntetés, a bíborossá emelés. XV. Benedek pápasága és IV. Károly magyar király uralkodása idején, 1917 nyarán ez már „befejezett szándék” volt, ám a világháborút követő összeomlással járó változások miatt elintézetlen maradt. Jellemző Mailáth értékrendjére, hogy püspöki körlevélben úgy tájékoztatta híveit: elmúlt feje fölül az érsekség veszélye.[26]
Kisebbségben
1918 után a magyar római katolikus egyház is kisebbségbe került Erdélyben. Az új hatalom akadályozta Mailáth szabad közlekedését, nem járhatott bérmálni. 1919. szeptember 26. és október 4. között lakását nem hagyhatta el, megtiltották, hogy látogatókat fogadjon, státusgyűlést tartson. A román államnak való hűségeskü letételét azonban feltételekhez kötötte, például hogy előbb konzultálhasson XV. Benedek pápával.[27] A pápa az eskütételt szükségesnek tartotta, Octavian Goga román miniszter pedig méltányos államsegélyt ajánlott eskütétel esetén a római katolikus egyháznak. Mailáth Károly – Glattfelder Gyula csanádi és erdélyi szász evangélikus püspökkel együtt – 1921. március 19-én adták meg a „császárnak, ami a császáré”, mégpedig az új bukaresti királyi palota tróntermében. Később a többi püspök is letette az esküt s ezzel bekerültek a szenátusba.
Annak ellenére, hogy az arisztokrata családból való Mailáth püspök „fesztelenül mozgott a királyi környezetben” és viszonylag jó kapcsolatba került Hohenzollern Károllyal, a román „földreform” következtében a római katolikus egyház több ezer holdas birtokából elenyésző mennyiség maradt. Nagyobb baj volt, hogy állandóan harcolnia kellett a magyar nyelvű iskolák fenntartásáért. A román hatalom ugyanis a katolikus iskolákat mindjobban háttérbe szorította, s csak az 1929. évi konkordátum után javult valamelyest a helyzet.[28] Mailáthnak különben szerepe volt a konkordátum elleni erdélyi katolikus ellenkezés elsimításában.[29]
1925-ben a protestáns egyházak képviselőivel közösen a Nemzetek Szövetségéhez fordult a kisebbségi egyezménynek az állam részéről történő sorozatos megsértése miatt.[30] A Vatikánba is többször ellátogatott, de elszegényedése miatt római útjait már bátyja, László fedezte. Egyházmegyéjében mindinkább elszigetelődött, tevékenysége beszűkült, szorosan vett egyházi funkcióira korlátozódott. Passzivitását jól kifejezi életrajzírójának ez a mondata: „Mailáthnak öröme tellett abban, hogy a Szentatya intézkedéseit végrehajtsa.”[31]
73 éves korában betegsége súlyosabbra fordult. Labilis idegállapota miatt viselkedése rapszodikussá vált, s 1935 őszén a budapesti Vöröskereszt Kórházba vonult gyógykezelésre. Nagyfokú érelmeszesedés lépett fel szervezetében, ami emlékezetkihagyással, általános gyöngeséggel járt. 1936 áprilisában a Szentatya Vorbuchner Adolf szebeni apátplébánost nevezte ki mellé utódlási joggal segédpüspöknek.[32] Két esztendő múlva Mailáth lemondott püspöki tisztségéről, amit a pápa elfogadott és címzetes Soteropolisi érsekké nevezte ki. Egyházmegyéjéhez intézett búcsúiratában a következőket olvashatjuk: „Közületek a legkisebbnek a fájdalma nekem fájt legjobban, öröme engem vidított fel mindenekelőtt. Jó időben, rossz időben, mint tűzben égő tömjén, veletek szenvedtem.”[33]
Amikor Vorbuchner püspök 1938. szeptember 10-én eltávozott az élők sorából, a gyulafehérvári egyházmegye irányítását Márton Áron vette át, aki 1938. augusztus 21-től Erdély apostoli adminisztrátora lett. Mailáth Károly 1940. március 18-án adta vissza lelkét Teremtőjének és március 26-án temették el. Ő volt Erdély 72. püspöke, s az addigi sorban a leghosszabb ideig, kerek 40 esztendőn át szolgálta egyházmegyéjét.[34] Találóan írta róla utódja, Márton Áron, hogy: „Életének és működésének legjellemzőbb vonása a hangsúlyozott, mély lelkiség volt.”
Halász Péter
A gyimesbükki plébánia irataiból
Gyimesbükki bejegyzések az első világháborúból – Gróf Majláth Gusztáv Károly püspök látogatási bejegyzése
„1917. május 17-én az oláh betörés után első ízben Gyimesre jöttem, hogy Gyimesbükkön tábori misét mondjak a 10. lovas hadosztálynak, a 16. honvéd dandárnak és a bajoroknak. Több száznak kiosztottam a bérmálás szentségét, pápai áldást adtam a jelenvoltakra (köztük Báró Rohr vezérezredes, az első hadsereg fővezére, és Bauer tábornok), s előbb magyarul, majd németül beszédet intéztem derék csapatainkhoz és szövetségeseinkhez. A tábori kórházakat meglátogattam (a bajoroké a vasúti indóházban) és ebédre Boér János, az oláh fogságból szerencsésen megmenekült lelkésszel együtt Lengerer ezredesnek és a honvédeknek vendégei voltunk. Egy ellenséges repülőből istentisztelet után reánk lőttek; egy tizedes sebesült meg.
Isten oltalmazza Erdély e szép végvidékét s a derék hűséges csángókat; Rákóczi vára legyen ezentúl is intő jel az ellenséges indulatú szomszédnak: ne bántsd a magyart![35]”
A gyimesbükki Domus históriából[36]
Az 1933. év legnevezetesebb eseménye a Majláth kegyelmes atyánk által végzett bérmálás volt. A bérmaút sorrendjét a főesperes 1933. április 13-án közölte.
Gyimesbükk napjai június 26. és 27. voltak. Kegyelmes püspök atyánk Bálint Lajos főesperes, Márton Áron pp. titkár, Adorján Károly tanfelügyelő, néhány kivételével a kerületi papság, barátok, két klerikus stb. kíséretével június hó 25-én du. érkezett meg. A község határán a küldöttség a gyimesi-szorosbeli vasúti híd előtt a hívek üdvözölték. A plébános üdvözletét a kontumáci papi lakás útfelőli ajtajában fogadta, ugyanitt tartott beszédet a néphez Márton Áron titkár, minek végeztével vecsernye, utána gyóntatás volt.
Június 26-án reggel 8 órakor a kontumáci templomban Majláth kegyelmes atyánk mondott csendes szentmisét és szentbeszédet a férfiak számára.
10 órakor az ünnepélyes szentmisét a központi szükségtemplomban Bálint Lajos főesperes végezte, Adorján Károly beszélt. Ezek után a templomalapon volt a bérmálás. Az összeírás szerint 317-et bérmált meg a két napon. Bérmálás után a templomalap szentélyében lévő szín alatt tisztelgések voltak.
Ezután pedig a kontumáci néhai állatorvosi lakás helyiségeiben kb. 50 terítékes ebéd.
Június 27-én 8 órakor kegyelmes atyánk misézett a kontumáci templomban, utána néhányat bérmált, ezután ministráns gyermekeivel nagyon kedélyesen reggelizett, mézes-vajas szeleteket, ő maga kente és osztogatta fiacskáinak. Ezután mentek ebédre Gyimesközéplokra. A menet megállott a templomteleknél, a szükségtemplom, a lakások helyiségeit szenteltvízzel meghintette, a főbejárat előtt lefényképezték.
A bilibókszeri kápolnánál fogadta a bükki hívek tisztelgését. Ez volt Kegyelmes atyánk utolsó gyimesi szolgálata. Oly jó kedvvel jött Gyimesbe, oly örömmel, könnyedén végezte a teendőket, mert mint többször mondta, csángó híveit nagyon szerette. Szerette volna az új templomot is felszentelni, de a jó Isten ezt nem engedte meg. Már ezen időben lehetett észrevenni szervezete gyengülését, ezután továbbgyöngült, Budapestre gyógyintézetbe került.
Majláth kegyelmes püspök atyánk gyenge egészségére való tekintettel a szentséges atya Vorbuchner Adolf nagyszebeni főesperes plébánost nevezi ki segédpüspöknek 1936. április 18-án. Ugyanezen év június hó 7-én, Szentháromság vasárnapján a gyulafehérvári székesegyházban Cisar T. Sándor bukaresti érsek püspökké szentelte Fiedler István nagyváradi és Pacha Ágaston temesvári püspökök segédletével. Ezen ünnepélyen jelen volt György Lajos gyimesbükki plébános is.
Képek a gyimesbükki plébánia archívumából
[1] Halász Péter, „Mint tűzben égő tömjén…” Szászötven esztendeje született Majláth Gusztáv Károly, Erdély püspöke, in Honimseret, 2014., 6. sz., 3–7.
[2] Koncsag László: Milyen hatások érték Mailáth püspököt fiatal korában? Babeş-Bolyai Tudományegyetem. A Pápai Lateráni Egyetemmel affiliált Gyulafehérvári Róm. Kat. Hittudományi Főiskola Pasztorális Szak. Gyulafehérvár 2014 (Kézirat).
[3] Főleg kereskedésből és politizálásból élő görög vagy török származású szélhámos, aki olykor sikeresen közvetített II. Szulejmán és Szapolyai János között, de 1534-ben, a Héttoronyban utolérte végzete.
[4] Karácsony János: Gróf Mailáth Gusztáv erdélyi püspök származása. Cluj-Kolozsvár 1925. 7–8.
[5] Karácsony 1925. 7–15.
[6] Bíró Vencel: Székhelyi gr. Mailáth G. Károly. Cluj-Kolozsvár 1940. 1.
[7] Koncsag 2014. 7.
[8] Bíró 1940. 11.
[9] Bíró 1940. 17.; Koncsag 2014. 19.
[10] Koncsag 2014. 36.
[11] Uo. 42.
[12] Márton Áron: Bevezető Bíró Vencel könyvéhez. Cluj-Kolozsvár 1940.
[13] Koncsag 2014. 42.
[14] Viczián
[15] Koncsag 2014. 49.
[16] Koncsag 2014. 45.
[17] Bíró 1940. 89.
[18] Bíró 1940. 100.
[19] Viczián János: Majláth (!) Gusztáv Károly. Katolikus Lexikon VIII. Szent István Társulat. Bp. 2003. 532.
[20] Bíró 1940. 104.
[21] Bíró 1940. 106.
[22] Bíró 1940. 109.
[23] Bíró 1940. 149.
[24] Bíró 1940. 155.
[25] Bíró 1940. 112.
[26] Bíró 1940. 157.
[27] Bíró 1940. 191.
[28] Bíró 1940. 198., 203.
[29] Bíró 1940. 204.
[30] Viczián 2003. 533.
[31] Bíró 1940. 214.
[32] Bíró 1940. 253.
[33] Bíró 1940. 262.
[34] Bíró 1940. 266–303.
[35] GYDH. 70.
[36] Salamon J., Gyimes, 464–470.
Beküldte: a gyimesbükki plébánia
