Menü Bezárás

A fiatalok jelentik az Egyház jelenidejét – tanúságtétel szerdán a NEK-en

A brazil Moyses Azevedo, a Katolikus Shalom Közösség alapítója szeptember 8-án, szerdán, a NEK-en tartott tanúságtételében a fiatalok evangelizációjáért tett törekvéseikről beszélt. Kiemelte: minden egyes nemzedéknek szüksége van arra, hogy evangelizálják.

A brazíliai Moyses Azevedo azt a felkérést kapta 1980-ban érsekétől, hogy az országában rendezett Nemzeti Eucharisztikus Kongresszus pápai szentmiséjén adjon át ajándékot a város fiataljai nevében Szent II. János Pál pápának. De mit adhat ajándékba a pápának egy alig húszesztendős fiatalember? – tette fel önmagában a kérdést a fiatal Moyses. Arra jutott: élete és fiatalsága felajánlásával akar válaszolni Isten hívására, „hogy bátran és találékonyan” végezze az evangelizációt. Tanúságtételében felidézte: amikor felajánlotta életét Péter utódának lábánál, az Eucharisztia oltára előtt, megszületett a Shalom Katolikus Mozgalom.

Később létrehozott egy olyan evangelizációs központot – mondta el a NEK rendezvényén –, amely valójában egy pizzéria volt, melyet az evangelizációs tevékenység szolgálatába állított. A hely igazi missziós tér lett, ahogy Azevedo fogalmazott: „az öröm, a kreativitás és az igazság kimondása jegyében”. „Ezekből tapasztaltuk meg, hogy az isteni irgalom gyógyító balzsam a legmélyebb sebeinkre is. A közösségi élethez tartozik a misszió is, amennyiben szükségét érezzük, hogy másokkal is megosszuk a kapott kegyelmeket. E fiatalok azután meghívták a szüleiket és a barátaikat is, így fejlődött a Shalom Közösség” – fűzte hozzá. Arról is szólt, hogy „az igehirdetés, a szentségimádás, az Eucharisztia ünneplése és a testvéri és missziós közösség lett a testté lett evangélium kisugárzásának forrása” a közösségben.

Minden egyes nemzedéknek szüksége van arra, hogy evangelizálják – szögezte le. Ferenc pápát idézve úgy fogalmazott: a fiatalok jelentik az Egyház jelenidejét.

„Amikor magunkhoz vesszük az Oltáriszentséget, mi is az Úr feltámadt testének tagjai leszünk ebben a világban azért, hogy korunk ’Tamásai’ a mi szavunkat hallva és a mi pillantásunkkal találkozva, a mi Eucharisztia által áthatott életünket látva megérinthessék az Úr ’megnyitott oldalát’ és megtapasztalhassák a találkozást a Feltámadottal, aki meghalt értünk a kereszten” – fogalmazott tanúságtételében Moyses Azevedo.

Kép és szöveg forrása: NEK

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük