Menü Bezárás

A kereszténység úgy növekszik, ha vonzó – A Teológiai Szimpózium második napja (1)

A pénteki zsolozsmára, a reggeli dicséretre ismét megtelt a Szent Adalbert Központ háromszáz férőhelyes konferenciaterme és az éjszaka folyamán Prof. Antonio Luiz Catelan Ferreira is megérkezett Brazíliából Esztergomba. A teológus professzor a római Pápai Gergely Egyetem dogmatikai teológiai doktora, a Rio de Janeiró-i Pápai Katolikus Egyetem szisztematikus teológia professzora. Tagja a Nemzetközi Teológiai Bizottságnak és a brazil püspöki kar hitoktatással foglalkozó szakmai testületének. Különösen fontosnak tekinti, hogy az Egyház új gyakorlatokat alakítson ki a küldetésének teljesítésével kapcsolatban, az Eucharisztia iránti tisztelet elmélyítésére, illetve arra vonatkozóan is, hogyan maradhat jelen a hit az emberek életében. Az előadó olyan országból érkezett, ahol nagy problémát jelent a papok fogyatkozó száma, az országon belüli nagy földrajzi távolságok, valamint az is, hogy a nagyvárosokban egyre elszigeteltebben élnek az emberek.

Az Eucharisztia mint a misszió és a testvéri szolgálat forrása című előadásával Antonio Luiz Catelan Ferreira éjszakai érkezése ellenére is a dél-amerikai frissességet hozta el a szimpózium résztvevőinek. „Az Egyház alapjában véve eucharisztikus valóság. Folytonosan teremtődik, mindig újból megteremti a Legszentségesebb Eucharisztia” – kezdte mondandóját, amelyben Joseph Ratzinger szavaiból többek között ezt is idézte: „Az Eucharisztia egy átalakulási folyamat, amelyben mi is részt veszünk. Imádkozzunk, hogy minket is átalakítson, és velünk együtt a világot is, egy Új Jeruzsálemmé.” Az előadó rámutatott: az Eucharisztia és misszió közötti és ebből fakadóan az Eucharisztia és az Egyház szinodális élete közötti kölcsönös kapcsolat nem válhat propagandává, amellyel új embereket hódíthatnánk meg a kereszténység számára. Az Eucharisztia megünneplését marketingmechanizmusok közé helyezni ártalmas lenne mind az Eucharisztia, mind a misszió számára, mert a valódi ünneplés könnyen pillanatnyi, felületes szórakozássá válna – noha benne valósul meg Krisztus szava: „Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok” (Jn 12,32). „A kereszténység úgy növekszik, ha vonzó, a tanúságtevők ereje által, amely hihető módon teszi láthatóvá Istent a világban” – szögezte le Antonio Luiz Catelan Ferreira.

A szentség, amely egységet teremt és teremthet

A teológiai szimpózium ökumenikus jellegét mutatja, hogy a délelőtti plenáris ülésen Prof. Hafenscher Károly tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának lelkészi elnöke is nagyelőadásban osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Hafenscher Károly 1980-ban szerzett evangélikus lelkészi diplomát, amelyet egy karvezetői egyetemi oklevél megszerzése követett. Szolgált Keszthelyen, Csengődön és Szekszárdon is. A budavári közösség lelkésze volt. Jelenleg a Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának lelkészi elnöke, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ igazgatója. A tanári pályát sem hagyta el: óraadóként dolgozik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és az Evangélikus Hittudományi Egyetemen is. „Remélem, hogy még ebben a földi valóságban megvalósul az, ami az Isten országában biztos, hogy természetes lesz: hogy együtt ülünk Jézus asztalánál” – erről is beszélt, amikor az előző évet a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kapcsán az Úrvacsora évének nyilvánították.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa tagegyházainak álláspontja az úrvacsoráról című előadásában hallgatósága elé tárta „az egység a sokféleségben” gazdagságát. Miután összefoglalta a tagegyházak tanítását az Eucharisztiáról, kijelentette: az egyház Krisztus teste, s mindannyian, akik Krisztus testének tagjai, szeretnének testközelségben és testközösségben élni. Az Eucharisztikus Kongresszus célkitűzése is a Krisztushoz közeledés, a Krisztushitben való megerősödés, a Krisztusban való élet. Ökumenikus közös vágyunk, hogy egyre közelebb kerüljünk a jelenvaló Krisztushoz. Ha pedig hozzá közelebb kerülünk, egymáshoz is óhatatlanul közelebb kerülünk, s netán összeérnek azok a csoportok, akik ma elkülönülve egymástól távolságot tartva próbálnak Krisztushoz egyre közelebb igyekezni és az Ő asztalához telepedni. „Végtelenül fájdalmas nekünk, és igencsak érthetetlen a kívülről szemlélők számára, hogy ez nem tudott eddig megvalósulni. Sokak reménysége, hogy már itt a földön is együtt kóstolhassák a Bárány menyegzőjét, amire készülünk az örökkévalóságba” – fogalmazott az előadó.

A víz életet jelent – emlékeztetett és hozzátette: a Krisztushoz közeledő emberek, csoportok részegyházak mindnyájan vágynak a tiszta, életet, sőt örök életet jelentő vízre s vele a tiszta forrásra. Ezt a vágyat és jogos igényt – testvéri közösségben, egymásra figyelve – meg kell érteni, s Krisztus tanítványainak mindent meg kell tenniük, hogy az elválasztó falak és távolságok megszűnjenek.

Krisztus képes arra, hogy lelki megújulást hozzon városaink, népünk, Európa és az egész világ számára. „S tegyük hozzá, a felekezetekben élő egyház, a világkereszténység egésze számára. Hiszen az Eucharisztia a Krisztusban és az egymással való közösség jele: az egység szentsége. Ez nemcsak a hiányzó egység szentsége, hanem a szentség, amely egységet teremt és teremthet. A Krisztus egy testének egységét. S miközben ezen gondolkodunk, ne feledjük: Krisztus ezért imádkozik az Atyához” – zárta szavait Hafenscher Károly.

Ő nem távolodik el

Prof. Marianne Schlosser, a teológia professzora, a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja Ausztriából érkezett, hogy megtartsa Titokzatos jelenlét – A szentségimádás teológiája című előadását. Marianne Schlosser a müncheni egyetemen latin filológiát és katolikus teológiát tanult. 1989-ben teológiai doktori fokozatot szerzett. Disszertációjával elnyerte az egyetem kutatói ösztöndíját. 1998-ban az egyetem habilitált doktor címmel ismerte el a kiemelkedő dogmatika- és dogmatörténeti munkáját. 1985 és 2004 között a müncheni Martin-Grabmann tudományos munkatársa, végül akadémiai tanácsadója és magántanára volt. 2004 októberétől a Bécsi Egyetemen spirituális teológia professzoraként dolgozik. Kinevezése alkalmából létrehozta saját spirituális teológiai intézetét, amellyel úttörő eredményeket ért el a német ajkú országokban. 2014. szeptember 23-án Ferenc pápa öt évre kinevezte a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagjává. 2016 augusztusában a Szentatya kinevezte a női diakónusi szolgálat tanulmányozására felállított bizottság tagjává. A Bécsi Egyetemen tanító teológus 2016 óta a Német Püspöki Konferencia Hittani Bizottságának tanácsadója, 2018-tól az Osztrák Püspöki Konferencia Teológiai Bizottságának tagja. Fő kutatási területe a teológia, patrológia és a virágzó középkor lelkisége, különös tekintettel a koldulórendekre (Szent Bonaventura, Sziénai Szent Katalin), az Eucharisztia, valamint a keresztény szellemiségű klasszikus szövegek feltárása. Tudományos munkásságát 2018-ban Ratzinger-díjjal ismerték el.

A professzor asszony szólt arról, hogy a szentségimádás a keresztény kontemplatív imádkozás sajátos formája, amely a liturgiában gyökerezik és amely a Krisztushoz fűződő kapcsolat elmélyítését jelenti. Felelevenítette: az eucharisztikus áhítat tényleges kibontakozása 1100 körül kezdődött és a 13. században indult virágzásnak. Köztudottan kapcsolódott a konszekráció és a valóságos jelenlét felfogásának teológiai elmélyítéséhez, olyan fogalmi tisztázásokhoz, amelyekre az első és főleg a második úrvacsoravita fényében szükség volt. A tabernákulumban található Oltáriszentség előtti térdhajtás, valamint az Oltáriszentséggel tett körmenet (a 11. század vége óta) a Krisztus valóságos jelenléte melletti hitvallás kifejeződései – mondta. Kifejtette: „Krisztus maradandó jelenléte a szentségben – áldozatként, odaadottként – nem egyszerűen statikus, hanem célja van. A szentségimádás tágabb értelemben, mint a tabernákulum vagy a kihelyezett ostya előtti ima, az Eucharisztia liturgiájának valamennyi dimenzióját felöleli. Megtisztulás, könyörgés, dicsőítés és hálaadás, odaadás és egyesülés (tehát: lelki áldozás) – mindennek megvan a helye a csendes, személyes imában, a jelenlévő Úrral folytatott párbeszédben.”

A tabernákulumhoz járulhatunk mindenféle „teljesítmény” nélkül is, egyszerűen azért, hogy ott legyünk, mert Ő nem távolodik el, függetlenül attól, hogy az imádkozó milyen kevéssé összeszedett – valószínűleg ebben rejlik az eucharisztikus jelenlét különleges vonzereje – fogalmazott Marianne Schlosser. Előadása végén Joseph Ratzinger szavaiból idézte többek között ezt: „Az Eucharisztia azt jelenti, hogy Isten válaszolt. Ha az eucharisztikus jelenlétben imádkozunk, soha nem vagyunk egyedül.”

(folytatjuk)

A NEK beszámolójának bővített változata.

Szöveg: Varga Gabriella
Fotók: Szennyes Krisztián

Vélemény, hozzászólás?