Menü Bezárás

A MotorkerékPálosok is ott lesznek Csíksomlyón!

Bátor Botond pálos szerzetes, MotorkerékPálos atya, Hargitafürdő plébánosa is vasparipára pattan – és ezt nem egyedül teszi majd –, hogy csatlakozzék a biciklin, illetve lóháton érkezőkhöz és velük együtt augusztus elsején ott legyen Csíksomlyón a hegynyeregben. A rend korábbi tartományfőnöke, a hargitafürdői rendház elöljárója 2015 augusztusa óta szolgál Székelyföldön és amikor csak teheti, autó helyett kétkeréken járja a világot. A FerBiT-re ezekkel a gondolatokkal készül:

„Nagyon fontosnak tartottam, hogy Bonaventura testvér meghívására, a FerBiT záróeseményén részt vegyenek a motorosok is, hiszen erre eddig még nem volt lehetőség. Bízom benne, hogy hagyományteremtő alkalom lesz a mostani. A MotorkerékPálosok a világi kedvtelést és a keresztény vallásos meggyőződést együttesen kívánják megélni. Miközben programjaik a motorozáshoz kapcsolódnak, azok szervezésében és lebonyolításában a lelkiségük a meghatározó. Programjaikat elsősorban a közösség számára és igényei szerint szervezik. Immár tizenhárom éve járnak Lengyelországba, ahol több tízezer résztvevő érkezik a motoros búcsúra, és Magyarországon is már jó pár Mária-kegyhelyen jelen vannak a motorosok. Öröm számunkra, hogy együtt lehetünk kerékpárosokkal, lovasokkal augusztus 1-jén Csíksomlyón.” (Bátor Botond MotorkerékPálos, plébános, Hargitafürdő)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük