Menü Bezárás

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok az idő távlatából

Jól felkészülve, gazdag programmal várta volna Budapest ez év szeptemberében a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus résztvevőit. Az egész katolikus világot átölelő nagyrendezvényekért illetékes pápai bizottság azonban – a koronavírussal kapcsolatos helyzet miatt – úgy határozott, hogy ezt és egyéb hatáskörébe tartozó világtalálkozót egy évvel elhalasztja. Ennek következtében az Esztergom-Budapesti Egyházmegyével egyeztetve az idei 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK / angolul: iec) megrendezését 2021-re helyezte át. A NEK 130 éves történetében előállt kényszerhelyzet többször, néha durván is beleszólt. Minket, magyarokat ez 82 évvel ezelőtt különösen érintett.

A világháborúk közötti trianoni Magyarország két komoly nemzetközi esemény színhelye volt. Az első a cserkészek világtalálkozója, az 1933-ban Gödöllőn tartott Jamboree, a másik 1938-ban Budapesten megrendezett 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Sokan elképzelhetetlennek tartották, hogy megcsonkított hazánk ilyen horderejű esemény megrendezésére egyáltalán megbízást kapjon vagy annak lebonyolítására képes legyen. Magyarország mindkét rendezvénnyel jelesre vizsgázott és ezt akkor maradandó külpolitikai sikernek könyvelhették el.

A magyar cserkészek Gödöllőn történelmet írtak. Sikerült az elképzelhetetlen: hazánkat kedvező, rokonszenves országként bemutatni. A nagyvilág cserkészei Magyarországról lelkesedve tértek vissza hazájukba.

A Jamboree után a Katolikus Egyház hasonlóan jól felkészülten lépett a világ színpadára. Semmit sem bíztak a véletlenre, minden terv szerint működött, de 1938-ban a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nem egy világraszóló eseménynek, hanem sokkal inkább egy országos szintű, nagy, hazafias rendezvénynek bizonyult. A résztvevő magyarok, hitükben megerősítve, életre szóló emlékekkel tértek haza, a külföldiek azonban elmaradtak.  Ennek elsősorban politikai okai voltak, mert a háborúra való készülődés már beárnyékolta egész Európát. Az országok és nemzetek közötti feszült légkör, az utazással kapcsolatos akadályok és a gazdasági helyzet megnehezítették külföldi hívek nagyobb számú Magyaországra utazását. A német katolikusoknak – az „Anschluss” miatt az osztrákoknak is – Hitler egyenesen megtiltotta, hogy Magyarországra utazzanak. A Führer a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusban akadályt látott háborús terveinek kivitelezésében. Magas rangú, külföldi egyházi méltóságokban nem volt hiány, sőt XI. Piusz pápa Eugenio Pacelli bíborost személyes legátusaként küldte Budapestre, aki a rá következő évben XII. Piuszkét lett Szent Péter apostol utóda és ezzel a múlt század legnehezebb évtizedeiben a katolikus egyház legfőbb pásztora. Kétségkívül Róma Magyarországra fontos szövetségesként szeretett volna tekinteni az egyházellenes Német Birodalom és az ateista Szovjetunióval szemben. A pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal a keresztény hagyományokon nyugvó hazafias országokat kívánta támogatni.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok történetében majdnem mindig szerepet játszott a korszellem, a politikai támogatottság, de még a nemzetközi helyzet is. Így már az első, 1881-ben az Észak-franciaországi Lilleben megtartott kongresszus, a francia kultúrharc kellős közepén, még fokozta a már amúgyis túlfűtött világnézeti összetűzést katolikusok és latinisták között. Egész más képet és hangulatot közvetített a Bécsben 1912-ben megrendezett 23. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, amely az I. világháború előtti Habsburg birodalom legpompásabb katolikus eseményének bizonyult. Ez volt a sokat emelgetett régi békevilág utolsó felvonása.

Az elmúlt száz évben a világ sok mindenben radikálisan megváltozott és ez a II. Vatikáni Zsinat után a katolikus egyház külső megjelenésében is észlelhető. Ma egyházi nagyrendezvény, legyen az nemzeti vagy nemzetközi, elképzelhetetlen lenne multikulturális színezet, külön ifjúsági és családi gyermekprogramok nélkül. Ezzel várták volna az idén szeptemberben a Budapestre érkező résztvevőket is. A kongresszussal párhuzamosan kulturális műsorral készültek és már előző héten külön szimpózium foglalkozott volna az eucharisztia ótestamentumi gyökereivel és annak ökumenikus vonatkozásaival.

A kényszerhalasztás azonban nem csak időpont kérdése, még akkor sem, ha 2021-ben minden tervszerűn halad. Nyitott kérdés marad, hogy effajta vallásos nagyrendezvényekre a jövőben mennyire lesz igény, mint ahogy arra sincs válasz, hogy a világ püspökei milyen mértékben tudják vagy akarják részvételre motiválni egyházmegyéjük híveit. Kulcsfontosságú szerepet töltenek be a Nyugaton élő magyar papok és hívek, akik Magyarország kiskövetei és mint a katolikus egyház végvári vitézei a legtöbb helyen a NEK-nek egyetlen hírnökei és terjesztői. Megnehezíti a helyzetet, hogy az európai kereszténység elsorvadását felgyorsította a koronavírus elleni harc. A katolikus egyház egyik legfontosabb elemét, a gyülekezeti életet, a hit közösségben való megélését teljesen ellehetetlenítette.

A bizonytalanság marad, de Budapesten 2021-ben az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lehetne akár egy másfél évszázados mozgalomnak méltó lezárása és a magukba zárt európaiaknak lehetőség, hogy lélekben újra megtalálják helyüket abban az egyházban, amelynek élő kövei mára a harmadik világ fiatal, életképes keresztényei.

Molnár Ottó prelátus, Grác
Szöveg forrása: Bécsi Napló, 2020. május–június, 12. oldal
Portréfotó forrása: volksgruppen.orf.at/v2/magyarok

www.becsinaplo.eu