Menü Bezárás

A zarándoklatoknak közösségteremtő erejük van

Két évvel ezelőtt, 2019-ben csatlakoztam az Erdélyi Mária Út csapatához mint önkéntes és lovaszarándoklat-koordinátor/-szervező. 2021-ig csak a Csíksomlyói Pünkösdi Lovas Zarándoklat útvonalait, csapatait, a zarándokúton a lovas zarándokok fogadását intéztem. Sikerült bevonni minden útvonal mentén a helyi polgármesteri hivatalokat: fogadták és megvendégelték a lovas zarándokokat és a Mária Út zászlajára zarándokszalagot tűzve elküldték velük a település imáit Babba Máriához.

2021-től úgy éreztem, szükség van arra, hogy a lovas zarándoklatot ne csak pünkösdkor szervezzük meg, hanem az év folyamán is. Így született meg az az ötlet, hogy az Erdélyi Mária Út szervezzen évközi lovas zarándoklatokat, amelyeken a lovas zarándokok is fejet hajtanak egy-egy település névadó szentje előtt, részt vesznek a tiszteletére tartott búcsún. Molnár Sándorral, az Erdélyi Mária Út Egyesület elnökével megbeszéltük és elkezdődött a szervezési munka. A nyilvánvaló vallási jellegén kívül ezeknek az évközi lovas zarándoklatoknak céljuk a lovasközösséget összefogni, így a zarándoklatoknak közösségteremtő erejük is van.

Amikor Bonaventura atya ismertette a FerBiT szervezésében a 14. Ferences Biciklitúra augusztus 1-jére tervezett zárását a nyeregben, és elmondta, hogy ez milyen fontos állomása a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készületnek, úgy éreztük, nekünk, lovasoknak is ott a helyünk – hiszen mind a két rendezvénynek fantasztikus közösségteremtő feladata és ereje van! Mi, lovasok nem egyedül zarándokolunk, hanem velünk együtt zarándokol hűséges társunk is, a lovunk. Így számunkra különleges jelentőséggel bír a Szent Ferenc napján szervezett búcsú, hiszen ő az állatok védelmezője is. Előreláthatóan több mint félszáz lovas vesz részt augusztus 1-jén Csíksomlyón. Zarándokútjuk Gyergyószék, Felcsík, Udvarhelyszék és Alcsík irányából tart majd a hegynyeregbe.

Triff Ramóna
lovas zarándok

Vélemény, hozzászólás?