Menü Bezárás

Az élet a kereszténységben nem kényelmes, de gyönyörű – megtáncoltatta és megénekeltette a híveket pénteken a NEK fakultációján a Cenacolo Közösség

A Cenacolo Közösség szenvedélybeteg fiatalok felkarolásával, közösségbe szervezésével, lelkigondozásával foglalkozik. Dellatorre atya és az alkoholizmusból kigyógyult Georg tanúságtétele kiáradó életvidámságuk miatt is emlékezetes.

Rendkívül jó hangulatú, a zarándokokra és hívekre is átáradó tanúságtétel keretében mutatkozott be az észak-olaszországi Cenacolo (Ölelés) Közösség. A mozgalmat csaknem negyven évvel ezelőtt alapította egy apáca, Elvira anya, aki életét a szenvedélybeteg fiatalok megmentésére tette fel. Addig kopogtatott, míg kaptak egy lerobbant házat. Elvira nővér érezte, hogy ott sok életet fognak megmenteni.

Az Eucharisztikus Kongresszus szeptember 10-i, pénteki napján mostani vezetőjük, Andrea Dellatorre atya vezetésével mutatkoztak be, mégpedig nem is akármilyen módon. Már műsoruk elején – mert nem egy egyszerű előadásról volt szó – szó szerint megmozgatták a közönséget, felkérésükre táncukat az érdeklődő zarándokok is követték.

Dellatorre atya ismertette: közösségük negyven év alatt annyira elterjedt, hogy hetvenkét helyen vannak jelen és mindenütt jó kapcsolatot ápolnak a helyi püspökkel. Hangsúlyozta: Jézus éjjel-nappal járja az utakat, és az irgalmas szamaritánushoz hasonlóan ő sem közömbös senki iránt, akinek szüksége van rá. Ezért ők is ezt követik: közösségükben a fiatalok megértik Jézus szavát, meglátnak egy utat, amelyen járniuk kell.

A közösség vezetője kiemelte, az Eucharisztiában szent csönd üli meg a termet. Ez azért fontos, mert a szenvedélybeteg fiatalok számára eddig nem volt senki, aki csöndben fogadta volna őket, az első szó mindig a kritikáé volt. Itt végre nem ezt kapták. Aláhúzta: az a tapasztalás, amit a fiatalok kapnak az Eucharisztiában, beleömlik az ő sebeikbe és gyógyítja azokat. „Isten akkor is szeretett, amikor hibákat követtél el, de ezek a hibák kijavíthatók, Isten szeretete pedig nem múlik el soha” – nyomatékosította a lelkipásztor. Mint elmesélte, a szenvedélybeteg fiatalok úgy kerülnek oda, hogy gyermekkorukban valami megtört és lehetetlenné vált Istenhez hozzáférniük. Nem tudtak életükben örömre lelni. Jézus viszont oda vezeti őket, ahol lenniük kell – mondta Dellatore atya. Ezután újabb dal, újabb mozgatás következett: „Jézus szeret engem! Alleluja! Jézus szeret téged! Alleluja!” – énekeltük, amit ölelés, pacsi és kézfogás kísért.

„Ne féljetek Isten gyengédségétől! Szent Józsefnek is voltak kétségei, és ezeknek a fiataloknak az életében is voltak nehézségek” – szólt Dellatorre atya, és rögtön hozzátette, Jézus olyan „őrülten szeret minket, mint a szerelmes férfi a menyasszonyát!” Az öröm felszítására szólította fel a fiatalokat, mert ha megtörténik ez a csoda, akkor „ők lesznek a mi evangelizálóink”, akik az Eucharisztia titkát átadják mások számára is.

A Cenacolo Közösség tagjai közül az osztrák nemzetiségű Georg Schwarz tett tanúságot, aki elmesélte, bármilyen szomorúság érte, egyből „felöntött a garatra”. „Nem tudtam, hol a boldogság” – emlékezett vissza. Viszont Elvira anya boldog volt – tette hozzá. Felidézte: amikor megkérdezte az apró termetű apácát, ő honnan meríti a boldogságot, Elvira anya így válaszolt: „Bemegyek a kápolnába, letérdelek, átadom életem Istennek.” Georg Schwarz úgy vélte, az ember olyanná vált, mint a számítógép. Csak „számol és darál” a fejében. „De, ha letérdelek, a fejből a szívbe jutok, és a problémáimat meg tudom osztani Istennel” – vallotta.

Visszaemlékezett: vágya volt megölelni az apját. Amikor végre sikerült, az apja ugyanolyan alkohol- és dohányszagú volt, mint korábban. „Nem tudtam megváltoztatni, de nem is ítéltem el” – hozta vissza emlékeit Georg. „Az élet a Cenacolo Közösségben egyáltalán nem kényelmes, de gyönyörű. Az élet a kereszténységben egyáltalán nem kényelmes, de gyönyörű” – mondta, hozzátéve, a kereszténységben a legfontosabb szónak ennek kellene lenni: „szívesen”.

„Számomra az ima az, hogy megadom magam Isten előtt. Már nem tudok semmit adni, nem maradt belőlem semmi, de tudom, hogy fel tud emelni engem” – vallotta Georg, aki saját imájában azt kérte Istentől, változtassa meg a világot, de azt a változást rajta kezdje el!

Hangsúlyozta: ha az Eucharisztikus Kongresszuson elhangzott tanúságtételüknek köszönhetően csak egyetlen fiatal megmenekül, „már nyertünk, mert egy élet megmentése is győzelem!”

A tanúságtétel végén a Cenacolo Közösség a Mi vagyunk a Te ajándékod! című dallal dicsőítette Istent és ajándékozta meg az érdeklődő zarándokokat, akik ekkor is együtt énekeltek és táncoltak a szenvedélybetegségből kiszabadult fiatalokkal.

Forrás: NEK

Vélemény, hozzászólás?