Menü Bezárás

Az Eucharisztia nem más, mint az eljövendő rend – A Teológiai Szimpózium második napja (2)

Az esztergomi Teológiai Szimpózium második napjának második felében a résztvevők hat tematika között választhattak. Az előadók a fakultációk keretében is nagyelőadásokkal világították meg egyes teológiai kérdések elméleti és gyakorlati aspektusait.

Érdekes színfoltja volt a szimpóziumnak a Görögországból érkező görögkatolikus S.E.R. Manuel Nin Güell OSB carcabiai címzetes püspök, valamint Őeminenciája S.Em.R. Dr. Arsenios Kardamakis, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Ausztriai Metropolitája, Magyarország és Közép-Európa exarchája, aki Ausztriából érkezett a tudományos tanácskozásra. Mindkettejük jelenléte a fórum ökumenikus jellegét hangsúlyozta.

A Szentlélek életet ad az embereknek

Görögország görögkatolikus apostoli exarchája, Manuel Nin Güell püspök Spanyolországban született. Tizenkilenc évesen vonult be a montserrati kolostorba. 1998-ban szentelték pappá. Rómában tanult, az Augustinianumban szerzett diplomát és doktori címet. 1992-től tanít a Szent Kereszt Pápai Egyetemen és a Pápai Keleti Intézetben is. 2016-ban nevezte ki Ferenc pápa a görögországi bizánci hagyományú katolikusok apostoli exarchájává és karcabiai címzetes püspökké.

A görögkatolikus apostoli exarcha Az isteni liturgia a bizánci hagyományban – egy liturgikus teológiai példa a Szent Misztériumok ünneplésében címmel tartott előadást II. János Pál Ecclesia de Eucaristia (EE) kezdetű enciklikája és az 1995-ös Orientale Lumen (OL) kezdetű apostoli levél alapján. Elhangzott: az Isteni Liturgia vagy bizánci eucharisztikus liturgia megnevezés alatt a bizánci teológiai, liturgikus és kulturális örökséghez kötődő egyházak eucharisztikus ünneplését értjük, gyakorlatilag a konstantinápolyi egyházét és az általa befolyásolt egyházakét: a nagy patriarchátusokét – Alexandria, Antiochia és Jeruzsálem –, amelyek hűek maradtak a khalkédóni dogmához, és a többi, Bizánc által befolyásolt egyházét: Oroszország, Románia, Szerbia, Bulgária… A bizánci eucharisztikus liturgia a legismertebbek közé tartozik Nyugaton, elsősorban a Rómával egyesült vagy nem egyesült bizánci közösségek nyugati elterjedésének köszönhetően.

A liturgikus ünneplésről az előadó azt mondja: az lényegileg egyházi mozzanat, a Szentlélek életet ad az embereknek, Krisztus testévé teszi őket. „A keleti egyházak számára a liturgia a forrása, a lelke, a középpontja egész hitéletüknek, a Lélek által egybegyűjtött és az Úr felé tartó közösségeik egész életének. A liturgiában ezeket a közösségeket áthatja és vezeti a Lélek, és liturgikus életükből kiindulva próbálnak válaszolni a Léleknek erre a tevékenységére” – mutat rá az előadó. A liturgiáról általánosságban véve hangsúlyozza, hogy abban tükröződik egy egyház hitélete, hitvallása, belső és külső közösségi élete: a hívő bebocsátást nyer a közösségbe, saját egyházának hagyományába és a többi egyházzal való közösségbe. Megtapasztalja, hogy belsőleg és külsőleg is része lett egy olyan életmisztériumnak, amely neki adatik.

Manuel Nin Güell megállapítja: a liturgia olyan keret, olyan hely, ahol Isten igéjét hirdetik, ahol megvallják az egyház hitét. Az egyház a liturgikus szövegeken, különösen az anafórákon keresztül fejezi ki hitének ünneplését. A liturgián keresztül az egyház közvetíti, közli a hit misztériumát, amelyet ő maga is kapott. A keleti egyházak ezt a valóságot liturgiájuk szövegeivel és rítusaival megőrizték és továbbfejlesztették.

A keleti hagyományokban a szentírásmagyarázat, a katekézis, a liturgia mélyen összekapcsolódik ugyanabban a misztériumban. A liturgiában az egyház felkínálja Isten igéjét, segítségül hívja a Szentlelket, az atyák szövegeit és a Lélek által munkált megszentelődés saját tapasztalatát ajánlja. „A liturgiáról mint a Lélekben való élet forrásáról kellene beszélni, mert a liturgia az az alapvető hely, ahol a hit megvallása történik, az ige meghirdetéséből és a Lélek segítségül hívásából kiindulva; ahol erről a meghirdetett igéről és megvallott hitről elmélkednek, ezt átimádkozzák, ahol ez egységgé válik az egyház és minden hívő életében és ahol ez az átelmélkedett, átimádkozott ige, ez a megvallott hit Isten dicséretévé válik az egyház és minden keresztény részéről” – fogalmaz összegzésében Manuel Nin Güell.

Isten dicsőségét fedi fel

Ausztria görög ortodox metropolitája, Magyarország és Közép-Európa exarchája, Arsenios Kardamakis Az Eucharisztia mint Isten országának tapasztalata az ortodox egyházban című előadása – ahogyan utólag fogalmaztak róla – „gazdag volt, feltárta a teológia, a liturgia és a filozófia gazdagságát, kozmikus és kozmosz feletti távlatokat nyitott meg”.

Az előadásából ollózott szemelvények előtt azonban ismerjük meg az előadót.

„Egyetlen programom van, az evangélium” – mondta ünnepélyes székfoglalójában Arsenios Kardamakis 2011-ben, amikor Ausztria görög ortodox metropolitája, Magyarország és Közép-Európa exarchája lett. A párbeszéd, az együttműködés és az ökumené fontosságát hangsúlyozta, mert ennek – fogalmazott – kiváló hagyományai vannak a térségben. Egymás meghallgatásának szerepéről beszélt tavaly Brüsszelben uniós képviselők előtt is: „Európa jövője azon múlik, hogy képesek vagyunk-e egymással vallásokon átívelően is együttműködni. Szükségünk van egymásra.” Arsenios Kardamakis egyik szerzője volt a Hit, tudomány, társadalom című kötetnek, amely a tudóstársadalom hozzájárulása az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz. A görög ortodox metropolita Kréta szigetén, Heraklionban született. Athénban teológiát tanult, majd kánonjogból szerzett doktorátust. 2002-ben szentelték pappá. Szolgálatát a németországi görög ortodox metropoliszban kezdte el, ahol 2002-es ordinációja után a karlsruhei plébánián dolgozott. 2004 óta a francia görög ortodox fővárosi régió főhelyettese volt.

Esztergomi előadásának bevezetőgondolata szerint az Eucharisztia nem csupán megemlékezés vagy emlékezés egy régmúlt eseményre, hiszen arra összpontosít, hogy az együtt ünneplők itt és most isteni megtapasztalásban részesüljenek, Isten országa pedig a keresztény hit tartalma, az Istennel való egységet és a Benne való életet jelenti. „Amikor az Eucharisztia ünneplésének kezdetén Isten mennyei országát dicsőítjük, akkor ezt valljuk legmagasabb értéknek, vágyaink, szeretetünk és reményeink beteljesedésének. Ez azt jelenti, hogy már most, itt a földön is lehetőségünk van arra, hogy részt vegyünk Isten mennyei országában és belépjünk annak igazságába és örömébe. Ez egy új valóságba való belépés, ahol a Mennyei a Földivel, a Múlt a Jövővel és a Jelennel együtt Isten örök Jelenébe változik át. Ez belépést jelent a Szentháromság országába, amely így mindenekelőtt a szeretet és a közösség országát is jelenti” – húzta alá az előadó. Így folytatta: „Az Eucharisztia, amelyet itt a földön tapasztalunk és amelyben részt veszünk, részvétel a mennyei liturgiában. Krisztus keresztje által mi, emberek is osztozunk Isten országában. Krisztus ezen országnak a királya, aki eljött és mindig újból el fog jönni. A kereszt által és a kereszttel együtt jön.”

Lelki szükségszerűség

A metropolita rávilágított: az ortodox teológia számára a természet nem egyszerűen természet, hanem Isten teremtő alkotása, és mint teremtő alkotásnak különleges helye van az Úr eucharisztikus országában. Mint mondta, az Isteni Liturgia átalakítja a hívő keresztényt, a saját énközpontúságából az istenség irgalmas részesévé változtatja. Felismeri Isten energiáit a teremtésben és részt vesz Isten üdvözítő tervében, amely a teremtésre irányul.

Arsenios Kardamakis szemléletes hasonlattal élt, amikor kifejtette: az Úr országának struktúrájában az uralkodó a piramis tetején ül, de az uralkodót nem a többi emelet hordozza, hanem a piramis az Úr országában a feje tetején áll. Ő viseli a teljes terhet. Az Isten országában való részvétel így az embert is e terhek társviselőjévé teszi. Minél inkább közelítünk a teózishoz, annál inkább válunk a fordított piramis szintjeinek társviselőjévé – mondta a metropolita.

Megállapította: a teológia elképzelhetetlen a liturgia nélkül, Isten országának liturgikus tapasztalata nélkül. Szólt arról is, hogy az Eucharisztia mindenekelőtt hálaadás, a hála legmélyebb érzése azért, hogy részt vehetünk és részt szabad vennünk ebben a kozmikus és kozmikus feletti eseményben.

„Lelki szükségszerűség, hogy mi, emberek újra érzékeljük a liturgia kegyelmét, megértsük a liturgia azon nyelvét, amely minden mozdulatában és minden szavában Isten dicsőségét fedi fel, hogy ezáltal részeseivé váljunk Isten mennyei országának tapasztalatában itt és most” – fogalmazott Arsenios Kardamakis.

Az Eucharisztia és Isten országának tapasztalata az a hely, ahol az ember Krisztusban átlényegül, hogy mély hálával vehessen részt a világ színeváltozásában – fűzte hozzá mondandójához, és kifejezte abbéli reményét, hogy az emberek ismét megérzik és felismerik Isten országának kegyelmét és mély eucharisztikus (hálaadó) alázattal dicsérik Istent most és mindenkor.

Az Eucharisztia nem más, mint az eljövendő rend – ez is elhangzott a mai napon. Jó tudni, hogy ilyen reményünk van.

(folytatjuk)

A NEK beszámolójának bővített változata.

Szöveg: Varga Gabriella
Fotók: Szennyes Krisztián

Vélemény, hozzászólás?