Menü Bezárás

Baricz Gergő: „Lesújtó lenne azt képzelnem, hogy nincs semmilyen varázs, semmi magasztosabb”

„Az én hitem arra próbál vezetni engem, hogy önmagamhoz képest egyre jobb és jobb legyek, és meg tudjak valósulni úgy, hogy mások számára, ha csak egy pillanat erejéig is, de tudjak tündökölni attól, hogy ilyen a lelkem.” 

Talán többen is emlékszünk az egyik kereskedelmi tévécsatornának arra a néhány évvel ezelőtti riportfilmjére, amelyben elkísérték szülőfalujába, a Hargita megyei Borzontra Baricz Gergőt, ő pedig Dicsértessék a Jézus Krisztus! köszöntéssel lépett a szülői házba és üdvözölte édesapját. Ebből nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a népszerű zenész és énekes, az X-Faktor tehetségkutató verseny második szériájának harmadik helyezettje hívő fiatalember. Baricz Gergő a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkársága meghívására, a Mária Rádió egyik korábbi, Napindító című vasárnap reggeli műsorában bővebben is beszélt erről. Az akkor elhangzott gondolatait foglaltuk össze.

„Amikor édesanyám felhív telefonon, akkor is úgy köszönök neki, hogy Dicsértessék a Jézus Krisztus. Abban a közegben, amelyben most működöm, elég kikerekedett szemekkel néznek ilyenkor rám, hogy pappal beszélek vagy mi történik? Én pedig elmagyarázom, hogy vallásos családban nevelkedtem, és minket így tanítottak, az egész faluban mindenkinek így köszöntem, ez volt a hagyomány. A vallásosságom miatt persze rögtön beskatulyáznak. Nemrég egyik diákommal dumáltunk Messengeren, és egyszer csak mondtam neki, hogy most egy órát nem leszek, mert elugrom misére. És mise alatt írta, hogy ez komoly? Tényleg? Miért? Leülhetünk és beszélgethetünk erről naphosszat, de ezt nem lehet csak úgy könnyedén, röviden, egyszerűen elmondani…

Azért hiszek és tartok ki a katolikus vallás mellett, mert ez az én örökségem. Ezt kaptam a szüleimtől, ez az a nyelv, amelyen keresztül tartom a kapcsolatot Istennel és amellyel önmagamnak is meg tudom fogalmazni a lelkieket érintő gondolataimat. Ez engem meghatároz és ezt én természetességgel kezelem. Senkinek nem dörgölöm az orra alá, jelvényként vagy matricaként sem hordom magamon – de nem is tagadom, hanem nyíltan vállalom.

Hiszem, hogy Isten mindannyiunk felett ott van, csak nem biztos, hogy ugyanúgy gondolunk rá. Mindenkiben látom azt, hogy tart Isten felé, csak nem tudja megfogalmazni magának, hogy ami történik vele, az pontosan micsoda. Ez annak is köszönhető, hogy ma már kevésbé találkoznak az egyértelmű megfogalmazásokkal, a dolgok nevén nevezésével, illetve rengeteg más utat is kínál nekik a világ, amelyek közül választhatnak. Mi több, ezeket az egyéb utakat trendivé is teszik számukra. Elhitetik velük, hogy az is egy magasabb rendű lényhez vezet, aki gondviseléssel fordul feléjük.

Az ember előbb-utóbb eljut a kérdéshez, hogy hol van az eredet, és akkor el kell dönteni, hogy látjuk-e a varázsát az életnek vagy pusztán materiálisan fogjuk föl a történéseit. És ha már van bennem művészi véna, akkor eleve nagyon lesújtó lenne azt képzelnem, hogy ahol az élet megjelenik, ott nincs semmilyen varázs, semmi magasztosabb. Ha ezzel a nézőponttal keresem és magyarázom a világ alakulását és fejlődését, létrejön az Isteni kép. Ettől kezdve így kötöm össze a szálakat és magyarázom a dolgokat. Látom és össze tudom kapcsolni az okokat és az okozatokat és látom a jutalmakat s a megrovásokat is benne. Így épül fel az én hitem. Az én hitem arra próbál vezetni engem, hogy önmagamhoz képest egyre jobb és jobb legyek, és meg tudjak valósulni, úgy, hogy mások számára, ha csak egy pillanat erejéig is, de tudjak tündökölni attól, hogy ilyen a lelkem.

A rockzene alapvetően lázadó. De lázadni egy olyan korban, amikor már szinte mindent lehet, konzervatív hozzáállásnak kezd tűnni… Másrészt igenis vannak olyan énekesek, akik azzal a meggyőződéssel mennek fel a színpadra, hogy az adott pillanatban ők nem csupán kiadnak hangokat a torkukon és a hangszereiken, hanem átáramoltatnak egy felsőbb információt magukon, eszközzé válnak a tökéletesedés pillanatában. Ismerek ilyen énektanárokat és zeneiskolás diákokat is.

A Tükrök dalom szövegét – »Tükrökké váló tekintetek / Tükrökben rejtitek lelketek / Mindenki más felé mást mutat / Más lélek éled és más tudat / Vádakból tiszta vagy torz tükör / Szabadon választhatsz, ez gyötör / Keresed buzgón csak önmagad / Lehetnél más, mint egy másolat« – azért írtam, mert azt látom, hogy az ember az álmai alapján határozza meg önmagát s ezáltal úgyszólván több személyiségre is szert tesz, s ha nem elég összeszedett, akkor nem biztos, hogy ugyanabban a személyiségben tudja önmagát megvizsgálni újra és újra. Ilyenkor torzulhat a kép, ahogyan önmagát látja vagy mutatja mások felé. A tehetségkutató alatt is szembesültem azzal, hogy milyen szélsőséges tud lenni valakinek a megítélése. Aki szeretett engem, az túlszeretett, aki pedig utált, az túlságosan utált. Kíváncsi voltam ennek az okára, minél jobban meg akartam érteni, hogy miért van ez így, és megpróbáltam mindkét véglettel azonosulni. Éreztem mind a két csoportot, át tudtam élni, hogy hogyan gondolkoznak. Ennek persze az lett a következménye, hogy a jó és a rossz érzések között csapódtam összevissza… Nagyon fel kellett erősítenem ezeket a belső impulzusokat, hogy végül egyensúlyra találjak. Ez nagyon nehéz.

Mindig elvárásokkal találjuk szemben magunkat. Eleve azért érintkezünk emberekkel, hogy fejlődjünk. Ha csak magunkban maradnánk, nagyon elvesznénk. Ha viszont rácsatlakozunk másokra, azaz megpróbálunk más perspektívákat is találni, akkor ennek a segítségével megjelennek addig nem látszó kis ajtók, amelyek a továbbjutáshoz vezetnek. De óvatosnak kell lenni, mert megeshet, hogy valaki épp elrejt egy ilyen ajtót…

A Tükrök című dal szövege az Eucharisztikus Kongresszuson pont nem releváns, hiszen ott nem kell attól tartani, hogy olyan tükrökkel, vagyis emberekkel találkozunk, akiknek a szemében esetleg másnak látnánk magunkat, mint amire éppen szükségünk lenne. Nagyon fontos, hogy az ember a hozzá hasonló felfogású társaival kapcsolatot létesítsen, és ne otthon csüggedjen magában, azon búslakodva, hogy a világ ilyen meg olyan. Keressük meg azokat az embereket, helyszíneket, csoportokat, ahol a cél, a lelkesedés összeköt, hogy ebből megerősödjünk. És a Kongresszus nagyon jó alkalom lesz erre.

Lejegyezte: Varga Gabriella

Névjegy
Baricz Gergő 1990. június 26-án született Borzonton, Erdélyben. Matematika és informatika szakos gimnáziumba járt, e mellett hegedülni és gitározni is tanult. Eleinte kocsmákban lépett fel, később olyan együttesekkel dolgozott együtt, mint a Neoronkillerrs vagy a Hot Snowstorn. 2010-ben jelentkezett a Megasztár ötödik szériájába, de ott még nem ért el komolyabb sikert, 2011-ben az X-Faktor második szériájában viszont eljutott a harmadik helyig. Mentora Keresztes Ildikó volt. Az első saját dala 2012 májusában jelent meg, Baby-bebogyó címmel, majd 2012 júliusában újabb, a Némán állni dallal jelentkezett. A dalhoz videóklip is készült, 2012 augusztusában láthatta először a közönség. Ugyanazon év novemberében megjelent első nagylemeze is Némán állni címmel. 2013-ban indult A Dal című eurovíziós dalversenyen a Stuck on you / Húz dalával. 2013 decemberében új szerzeménnyel jelentkezett, melynek címe Shit song. Ugyanebben az évben megalapította a Longerstep együttest, valamint kiadta első saját könyvét Rés a fejben címmel. 2014 júniusában ismét új, a Nem vagyok hős dallal jelentkezett. A teljesség igénye nélkül folytatva a sort: a Bodzaforduló című dala 2018 nyarán jelent meg. Jelenleg a Póka–Tátrai Regeneráció nevű zenekar énekese. A kőbányai zeneiskolában, ahol tanít, fedezték fel és kérték meg, hogy legyen a csapat tagja. A harmincesztendős sztár jelenleg Budapesten él, ám a jövőbeli terveiben az szerepel, hogy visszatér hazájába, mert Erdélyben szeretné felnevelni jövendőbeli gyermekeit.

(Fényképek forrása: NEK, Wikipédia és Baricz Gergő Facebook-oldala)