Együtt erősek vagyunk – mutassuk meg a világnak szeptemberben Budapesten! | Életünk

Sokat olvashattunk, láthattunk és hallhattunk a médiában az elmúlt napokban-hetekben a 14. Ferences Biciklitúráról. Alábbi összefoglalónkban a zárónapon, 2021. augusztus 1-jén a csíksomlyói hegynyeregben, a Hármashalom-oltárnál elhangzott beszédeket ismertetjük, amelyeknek a legfőbb üzenete – Zsuffa Tünde, a NEK sajtófőnökének szavait idézve – ez: „Fogjuk meg egymás kezét, vonuljon fel az Andrássy úton a tömeg, és mutassuk meg a világnak, hogy »megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán!«”

Böjte Csaba: „Ha együtt elindulunk, együtt célba is fogunk érni”

„Jézus hív: Nyeregbe fel! Hogy a mi Urunk Jézus Krisztus valóban ült-e nyeregben, nem tudjuk. Bicikli-, motorbiciklinyeregben biztos nem. Mégis nyeregben volt!” – kezdte szentbeszédét Böjte Csaba 2021. augusztus 1-jén Csíksomlyón a Hármashalom-oltárnál, a FerBit zárónapján az ünnepi szentmisén. „Tudják-e, hogy mi volt Jézus első munkanapjának a feladata, hogy mit tett, mivel kezdte a nyilvános működését? Közösséget épített! Hívta a tanítványokat, menjenek el, mondják el mindenkinek, hogy sokkal jobb békében, szeretetben, jó testvérekként élni, mint veszekedni, civakodni, háborúzni” – folytatta Csaba testvér, így összegezve Jézus szándékát: „Megtanítjuk mindenkinek a szeretet parancsát!”

Jézus biztatta az embereket, lelkesítette, bátorította – és az emberek elindultak.

A továbbiakban Böjte Csaba visszatekintett az elmúlt napokra. Elmesélte: Bonaventura testvér a fiatalokkal együtt nagy szeretettel meghívta őt, hogy áldja meg Torockón a 14. Ferences Biciklitúra résztvevőit és misszióját. „Odamentem, megáldottam, már integettem volna nekik, de ők azt mondták, nagyon ciki, hogy mindenki biciklizik, egyedül én üldögélek az autóban. Azt mondta Bonaventura, legalább az első helyig kerekezzek velük, ahol lesz a mise, öt kilométernyire. Aztán megtanultam, hogy van kilométer és van Boniméter, mert az az öt kilométer harmincöt volt…” – hallhattuk. „Bátorított, biztatott és hál’ Istennek itt vagyok, és büszke vagyok arra, hogy az út kb. kétharmadát-háromnegyedét megtettem velük együtt” – fogalmazott Csaba testvér, s hozzátette: „És most azért gyűltünk össze, hogy Önöket is biztassuk, bátorítsuk.”

Böjte Csaba felelevenítette azt is: amikor Erdő Péter bíboros kinevezte őt a tizenkét hírnök egyikének, arról beszélgettek Bonaventura testvérrel, hogyan tudnák minél több embernek elmondani, hogy az erdélyi híveknek is ott a helyük szeptember 12-én Budapesten az Eucharisztikus Kongresszuson. Akkor találták ki, hogy együtt biciklizve Erdélyben, itt-ott megállva, Vásárhelyen, Udvarhelyen, Korondon, mindenütt tanúságot tesznek arról, hogy Krisztus él. „Nagyon fontos üzenete van Krisztusnak: szeret bennünket. És nemcsak kétezer évvel ezelőtt szeretett, hanem ma is. Hisszük és valljuk, hogy kétezer évvel ezelőtt Mária és Szent József igenjére Isten emberré lett. Ugyanúgy a mi igenünkre ebben a szentmisében Isten, ugyanaz az Isten megtestesül. Nem emberré, hanem kenyérré lesz. Sokan kérdezik, hogy mi az Eucharisztia. Isten irántunk való végtelen szeretete. Szeretne közel lenni hozzánk. Szeretne velünk lenni” – hangzott a prédikációban.

Csaba testvér azt is bevallotta: olyan biciklit kapott, amelyikben egy kis motor is van. „Ez úgy működik, hogy ha az ember nem teker, cseppet se megy előre, de ha teker, suttyomban segít, főleg felfelé. Csodálkoztak is a fiatalok, hogy hogy bírom. Mondtam, a kort valamivel ellensúlyozni kell, kis motorral például, de ezért nem vetettek meg ők engem. Ilyen a kegyelem is. Ott van Isten a szívünkben, s ha tekerünk, ha célokat, álmokat fogalmazunk meg, rásegít. Velünk van. Támogat. Így tudunk szép dolgokat megvalósítani. Harminc éve árva gyermekekkel foglalkozom, ezt a kegyelmi rásegítést nagyon sokszor megtapasztaltam. Persze közben a bicikli akkumulátorát is fel kell tölteni. Csendben elmész, imádkozol az Oltáriszentség színe előtt és ez feltölti a lelkedet. Talán magad sem tudod megmondani, hogy a bicikliben az a kis motor hogy segít, mégis, nem folyik rólad annyira a verejték és célba érsz. Ugyanígy nem tudom én elmondani nektek, hogy az Oltáriszentségben jelenlévő Jézus Krisztus hogy segít, de egészen biztos, hogy segít, hogy Krisztus jelen van” – magyarázta Böjte Csaba.

Végül így biztatta a jelenlévőket az Eucharisztikus Kongresszuson való részvételre: „Négyévente szokott az Egyház eucharisztikus találkozót szervezni. Az utóbbi Fülöp-szigeteken volt. Hat-, mások szerint nyolcmillió ember gyűlt ott össze Ferenc pápa miséjére. Nagyon jó lenne, ha szeptemberben mi is elmennénk Budapestre. Annak idején Gyergyóból István pap eljött, amikor bajban volt a mi népünk itt Csíksomlyón, elhozta a gyergyóiakat és imádságos szeretettel azóta minden évben pünkösdi búcsút tartunk itt, a nyeregben. Magyarországon a pesti testvéreinket is elég sok minden szorongatja, nagyon furcsa elképzelések kezdtek Európában szárnyra kelni. Fontos lenne, hogy a mi hitünkkel, meggyőződésünkkel útra keljünk, elmenjünk Budapestre, azért, hogy megvalljuk keresztény székely hitünket, ami itt van a szívünkben. Egy nagy közös pünkösdi búcsút miért ne lehetne tartani a Hősök terén, Budapesten, 2021. szeptember 12-én? Ezért jöttünk ide: lelkesítsük Önöket. Biztassuk Önöket. És ha együtt elindulunk, akkor együtt célba is fogunk érni.”

Zsuffa Tünde: „Az őseink hangja egyre hangosabb”

A NEK sajtófőnöke, Zsuffa Tünde is ellátogatott Székelyföldre, hogy meghívja a szeptemberi budapesti világeseményre itt élő honfitársait. A Hármashalom-oltárnál ezeket a szavakat hallhatták tőle a kerékpáros, motorbiciklis, lovas és gyalogos zarándokok:

A kitörölhetetlen pillanatokért érdemes élni. Gondolok itt olyan pillanatokra, amikor egy anya életében először tarthatja kezében a gyermekét. De az is kitörölhetetlen pillanat, amikor apa és fia hosszú-hosszú évtizedeken keresztül rivalizálnak egymással, majd a fiú bevallja az apjának, hogy ő a példaképe. És az is kitörölhetetlen pillanat, amikor a haldokló szülő megáldja gyermekét. És az is kitörölhetetlen pillanat, amikor a sportoló megtudja, hogy kijutott az olimpiára. És kitörölhetetlen pillanat volt az is, amikor székely származásúként közel negyven év után először tehettem le a lábamat az őseim földjére a fiam jelenlétében. És kitörölhetetlen pillanat volt az is, amikor a fiam az őseim sírjáról, Ditróból hazavitte a földet a nagymamának. És kitörölhetetlen pillanat az is, hogy életemben először itt állhatok Csíksomlyón a nyeregben.
Ennek a helynek tényleg ereje van. Ugyanolyan ereje van, mint amit 1938-ban éltek át a Kárpát-medencei magyarok Budapesten, amikor legutóbb rendezték meg a magyar fővárosban a nemzetközi eucharisztikus kongresszust. Ötszázezer ember hömpölygött zuhogó esőben és óriási szélben az Oltáriszentség után. És Pacelli bíboros, aki az Oltáriszentséget vitte, és aki hazautazása után egy évvel XII. Piusz pápaként trónra lépett, soha nem felejtette el a magyaroknak az erejét. Mert nekünk van erőnk. Az őseinknek volt hite és az őseink hangja egyre hangosabb.
Köszönöm, hogy őrzik nekünk a tüzet. Köszönöm, hogy vannak, hogy össze tudjuk tartani együtt a Kárpát-medencét. Én most hazajöttem azért, hogy hazahívjam Önöket a magyar fővárosba. Hogy elmondjam személyesen az eucharisztikus kongresszus mottóját: Találkozz Jézussal Budapesten! Mert a találkozás öröm. A találkozás a hitünk kifejezése. Hiszek abban, hogy összetartozunk, hiszek abban, hogy együtt erősek vagyunk, hogy minden hányattatás és minden akadályoztatás ellenére meg tudjuk gyújtani együtt azt a bizonyos mécsest, amelyet nagyon-nagyon sokan szeretnénk a kezünkbe venni az eucharisztikus körmenet idején. Szeretném, ha ez a mécses égne értünk, Önökért, az őseinkért, a hitünkért. Én most itthon vagyok, és szeretném elmondani Önöknek, hogy van egy vágyam: az, hogy a világ Magyarországot szeptember ötödike és tizenkettedike között és azután másképp lássa, mint ahogy eddig. Fogjuk meg egymás kezét, vonuljon fel az Andrássy úton a tömeg, és mutassuk meg a világnak, hogy „megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán”!

Kubik Anna: Szükségünk van az együttlétre, a hitre, egymás segítségére

Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes művész, a NEK hírnöke gyakori vendég Székelyföldön: elmúlt évtizedekbeli erdélyi színpadra lépéseinek száma több száz. Ezúttal a Hármashalom-oltárnál mondta el, miért fontos, hogy legyünk a Jóistennel együtt és az Ő kegyelmében.

Kicsit meghatódottan állok itt, nagyon-nagyon sokadszor már, mert a Jóisten engem szerintem arra kért fel, hogy híd legyek a magyarországi magyarság és az itteni magyarság között. Életem első színházi szerepe rögtön a diploma átvétele után a Csíksomlyói passióban volt, amit több százszor játszhattam, akkor, amikor itt a csend évei voltak. Ebben a székelység Jézus Krisztus szenvedéstörténetét kísérte végig, és mi ezt mutattuk be akkor, amikor erről egyáltalán nem lehetett szó. Aztán sok-sok szerep eljátszása után a következő az Ádvent a Hargitán, Sütő András darabjának a főszerepe volt, amit szintén kétszáz előadáson keresztül játszhattam – a piros-fekete szoknya mindig rajtam volt, gondolatban is és a valóságban is –, és ebben a székelység akkori sorskérdéseiről volt szó, az elvándorlásról, a nehéz életről, a csodavárásról. Árvai Réka szerepében ezt képviselhettem. Következett a Gyökér és vadvirág, Tamási Áron novellája tévéfilmben, amit a mai napig ismétel a televízió. Ez is csodálatos volt. Amikor már nem játszottam pünkösdkor, akkor én is eljutottam ide, a hegyre, a nyeregbe, és el kell mondanom, hogy a katartikus élményem azóta is tart. Mégpedig azért, mert itt éltem meg először teljességében együtt a magyarságomat és a hitemet. Ez addig valahogy mindig különvált az én életemben, és ez a különleges, szent hely adta ezt az élményt, amit soha azelőtt nem éltem meg.
Azon túl, hogy miért szeretek idejönni, feltették nekem azt a kérdést is, hogy miért kell a székelyeknek jönniük az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Ahhoz, hogy ezt én megválaszoljam, nem vagyok elég okos, de egy okos emberhez fordultam, pontosan idézem őt: „Az egyetemes bizonytalanság napjaiban megbizonyosodhattunk a felől, hogy egyedül vagyunk, és a magunk erején kívül csakis a Jóistenre támaszkodhatunk.” Ezt a székelyek mártír püspöke, az Oltáriszentség apostola, Márton Áron írta le 1940-ben. Azóta ez a bizonytalanság nőttön-nő, és nekünk szükségünk van az együttlétre, a hitre, egymás segítségére. Legyünk a Jóistennel együtt és az Ő kegyelmében!